A 2015-ös esztendő végéhez érve górcső alá vették az egyes projektjeiket, azok eredményeit, a tanulságokat, és mindezeket figyelembe véve megfogalmazzák a jövő évre vonatkozó céljaikat, elképzeléseiket.
Címke: Solid Edge
#PLMPERSPEKTIVA szakmai nap
A graphIT Kft. idén hatalmas sikerrel zárta legnagyobb éves rendezvényét, a PLM Perspektíva 2015 szakmai napot. A rendezvény arculatának a középpontját a #PLMPERSPEKTIVA logóban is megtalálható a „hashtag” képezte, mely a különböző közösségi médiákban az egymáshoz kapcsolódó témák összegyűjtésére szolgál. Ebben az esetben minden, a CAD/CAM/PLM témakörökhöz kapcsolódó technológiát, hardvert, szerszámgépet, vezérlést, illetve Lean eszközt megpróbáltak összegyűjteni.
EPLM Trends 2015 újdonságok
Ismét hatalmas sikert aratott az EPLM Trends, az Enterprise Group PLM üzletágának éves szakmai konferenciája. Az egész napos rendezvény során mindenki találhatott számára érdekes témát, hiszen a plenáris előadások után 4 tematikus szekcióban folyt tovább a program. A már megszokott Solid Edge és Vero CAM szekciók mellett idén először az NX és a Tecnomatix termékek is különálló szekciót kaptak.
EPLM Trends 2015 – részletes program
Újra Edge Vándorkupa verseny! – Legyen Ön a legjobb!
EPLM Trends 2015 – Kapcsolódjon be a játékba!
Hagyományteremtő Nyílt napok az Enterprise Group-nál
graphIT PLM Felhasználói Konferencia 2015
Idén kilencedik alkalommal került megrendezésre a graphIT Kft. felhasználóinak szervezett szakmai rendezvénye a „PLM Felhasználói Konferencia”. A korábbi évekhez hasonlóan nagy érdeklődés övezte a rendezvényt, amelynek során a szakmában dolgozók megismerkedhettek egymással, a PLM piac újdonságaival, illetve találkozhattak személyesen a graphIT Kft. munkatársaival is.