A sok számításba vett műszaki és gazdasági paraméter mellett gyakran elsiklik a figyelem fölötte, mert negatív hatása sok esetben csak hosszú távon, vagy mért adatok kiértékelése alapján érződik. Pedig befolyással bír a szerszámgép orsójának terhelésére, a szerszám élettartamára és a munkadarab méreteire, illetve esztétikájára is. A következő sorok a megmunkáló központok szerszámtartóinak radiális ütéséről, és ezek kezeléséről szólnak.
Kategória: Tudásbázis
A „jó szakember” munkahelye – siker recept szakemberek megtartásához
Az emberi erőforrással kapcsolatos problémákra, nehézségekre nem minden esetben megfelelő válasz az automatizálás. Különösen jellemző ez azokra a területekre, ahol változatos körülmények között váratlan hibák merülnek fel, melyek megoldása nagy tapasztalatot, hozzáértést, rugalmasságot és kreativitást is igényel.
Műhelyből üzem – Folyamatszemlélet a forgácsolásban
A forgácsolással foglalkozó műszaki szakemberek körében a folyamatszemlélet, LEAN és TPS szavak igazi szitokszóvá avanzsálta. Pedig a szakmák kellő ismeretével, a folyamatok alázatos tanulmányozásával és a józan észre alapozott LEAN eszközök használatával a gyárüzemi helyben járás olyan izgalmas és érdekes szakmai utazássá válhat, ahol az újabb és újabb célok és sikerek elérése nemcsak a vállalat vezetését, de a dolgozót is elégedettséggel tölti el.
Egyszerű, de hatékony vezértárcsás automata eszterga
Használja ezt a kalkulátort tűrésmezők meghatározásához!
Oktatás a csomagban – avagy ki fog érteni az új CNC géphez
Hogyan válasszuk ki a megfelelő befogót mikronos pontosságú maráshoz?
A technológia fejlődésével érezhetően összemennek mindennapi eszközeink: egyre kisebbek a telefonok, a számítógépek, a műszerek és a használati tárgyak. A méretek csökkenésével közel egyenes arányosságban szűkülnek a megadott tűrésmező-szélességek is, ez pedig folyamatosan kihívásokat állít a hagyományos gyártástechnológia elé.
Mi egy CNC megmunkáló központ valódi megtérülése és értéke?
A gyártók általában a nagyobb termelékenység és a hatékonyabb folyamatok reményében vásárolnak új termelőeszközöket és technológiákat. Ugyan minden beruházást komoly számítások előznek meg – nagy hangsúlyt fektetve a megtérülési mutatók (ROI=Return on Investment=Beruházás Megtérülése) számítására-, egy új CNC megmunkáló központ esetében nehézkes és bonyolult meghatározni a tényleges megtérülést.