Hogyan készül a Formula 1 glóriája?

Az F1 2018-ban vezette be a Halo nevű új biztonsági eszközt, három évvel Jules Bianchi Japán Nagydíjon történt szörnyű balesete után. Bár sokan kritizálták a glóriát, mert rontotta az autók megjelenését, a vélemények gyorsan megváltoztak mikor kiderült, hogy az eszköz milyen hatékonyan mentett életeket nem is sokkal megjelenése után.

A Formula 1-ben használt glória, más néven Halo, titánötvözetből készül, és három kulcsfontosságú elemből áll. A középső-elülső rész, amelyet V átmenetnek neveznek egy hajlított csőhöz csatlakozik, melyet végül a hátsó rögzítőpontokhoz hegesztenek.

Kezdetben úgy tűnt, az elem kompozitból készül, azonban ez csak a külső burkolatot jelenti. A szerkezethez egy Grade 5 6AL4V néven ismert titánötvözetet használnak fel, melyet egyetlen gyártó állít elő az összes csapat számára az F1, F2 és Formula E sorozatokhoz egyaránt. Ez egy repülőgépipari minőségű anyag, így a glória mindössze hét kilogrammot nyom, de akár 125 kN terhelést is kibír. Ez azonban még mindig nagy kihívás elé állította a csapatok mérnökeit, hiszen az autóknak az új alkatrésszel együtt kellett beleférniük a súlykorlátozásba.

A kevésbé aerodinamikus darabra a csapatok további elemeket helyezhetnek fel, így elkerülhető a káros légáramlatok keletkezése, mely hátrányosan befolyásolná a levegőbeömlőrendszert, valamint a hűtést, és összességében az aerodinamikát.

A gyártást a német székhelyű CP Autosport végzi, melynek műhelye ideálisan felszerelt a feladathoz.

A titánt megmunkálás előtt hőkezelni kell, hogy a feladatra optimalizált legyen. A vállalat általában olyan kovácsolt tömböket kap, amelyeket egyedi CP-specifikáció szerint előkezeltek, hogy ellenálljanak a végső terheléseknek.

A következő lépés az egymáshoz hegesztendő csövek előmunkálása és fúrása. Maga a Halo öt különböző részből épül fel. A tetején lévő U-alak két fél darabból áll össze. Ezután jön a két végdarab, amely az autó hátuljához, majd az elülső darab, mely a középső oszlophoz csatlakozik.

A hegesztési folyamatot zárt kamrában végzik, hogy az idegen anyagok kizárhatóak legyenek. Ezután az egész eszköz további hőkezelésen megy keresztül a szerkezet megerősítése érdekében, mielőtt elküldik tesztelésre. A végső lépés egy szemcseszórás, mely megkönnyíti a csapatoknak az aerodinamikai elemek rögzítését.

FotóIMAGO/Motorsport Images, FiA

ForrásThe Sports Rush, FiA

Megosztás
[
    ]