Nagy fogásmélységű marásnál a szerszám erősen ki van téve a törésnek, még kevésbé kemény anyagok esetén is. Milyen megközelítést érdemes használni programozás során, hogy a törés lehetőségét minimaliáljuk? Nézzük, a Titans of CNC csapata milyen tanácsokkal lát el minket!
Ha egyszerre nagy anyagvastagságtól szeretnénk megszabadulni, és ehhez szármarót használunk, két megközelítésben kezdhetjük a megmunkálást. Elindulhatunk az anyag kerületén, és spirálisan befelé haladva távolítjuk el az anyagot, vagy egy furattal indítva a munkadarab belsejéből dolgozunk kifelé. Mindkét esetben a megmunkálás végén lép fel a probléma.
A túl nagy fogásmélység miatt a forgácsolás során egy sziget alakul ki a munkadarab közepén, a spirális megmunkálás miatt pedig ebből egy egyre kisebb átmérőjű oszlop lesz. Ehhez a szerszám egyre közelebb kerül, a forgácsolási paraméterek változatlanok, a kis oszlop keresztmetszete azonban egyre csökken, így nem tud ellentartani a forgácsolóerőknek. Az anyag keménységétől függően a marószerszám egy idő után egyszerűen elhajlítja az oszlopot, a törés pedig a szerszám élének lepattanását, esetleg a teljes szerszám törését okozhatja.
Ha belülről kívülre haladunk, hasonló problémát tapasztalhatunk, azonban itt egy vékony, szalag jön létre a munkadarab kerületén. Ennek legtöbbször kevés tartása van, azonban összegyűrődve és a szerszámél alá kerülve okozhat kellemetlen meglepetéseket. Mi legyen hát a megoldás, hogy megelőzzük a szerszámtöréseket?
A kezdőfurat ötletét tovább gondolva, a megmunkálást spirális marással kezdjük, mely során majdnem az elérni kívánt sík mélységéig ereszkedünk le. Hogy a furat palástjából később ne alakuljon ki szalagszerű forgács, egy menetmaró ciklussal kúposra alakítjuk ki a furatot. Ekkor a marás során a belső oszlop helyett egy lefelé folyamatosan vastagodó anyaggal találkozik a szerszám, így a vágóélek mindig elegendő anyaggal vannak kapcsolatban.
ForrásTitans of CNC