CAD/CAM/PLM szélesvásznon – EPLM TRENDS 2022

Sorozatban 11. alkalommal rendezte meg az Enterprise Group PLM üzletága hagyománnyá vált EPLM TRENDS rendezvényét. Idén két szekció adott lehetőséget arra, hogy az ipari szektor résztvevői megismerkedjenek a CAD/CAM/PLM terület újdonságaival. Az első az általános gépipari megoldásokról, míg a második a speciális szakterületekről és az ipari digitalizációról szólt.

2022_10_06_-_EPLM_(35)

2012-ben rendezte meg első alkalommal az Enterprise Group PLM üzletága a TRENDS konferenciát. A cél akkor az volt, hogy az ipari szektor résztvevői testközelből, személyesen találkozhassanak a CAD/CAM/PLM terület megoldásaival. A rendezvényt nagy érdeklődés övezte, így a TRENDS az évek alatt szépen hagyománnyá vált az üzletág életében. Idén immár 11. alkalommal került megrendezésre az esemény, a megszokottól kicsit eltérő környezetben, a Sugár Moziban. Az új környezet és a COVID-időszak utáni lendület érezhető volt, hiszen több, mint 100 ügyfél látogatott el a konferenciára, ahol végre újra személyes keretek között találkozhattak a szoftveres termékekkel és megoldásokkal.

2022_10_06_-_EPLM_(23)

„Az idén már 11. alkalommal rendezzük meg az EPLM TRENDS rendezvényt. 2012 szeptemberében volt az első, gyakorlatilag az üzletág alakulása után közvetlenül. Nagyon komoly 10 évet tudhatunk magunk mögött, amely jelentős hatást gyakorolt üzletágunk és egyben az Enterprise Group életére is. Rengeteg technikai és személyes fejlődés jellemezte az elmúlt 10 évet és nagyon büszkék vagyunk arra a több mint 1000 ügyfélre, akit kiszolgálhatunk és támogathatunk nap, mint nap. Nélkülük az elmúlt 10 év nem lehetett volna ilyen sikeres, és ezúton is köszönet érte.”mondta Béke Gyula, a PLM üzletág igazgatója.     

Szűcs Imre, Ügyféltámogatási vezető

Szűcs Imre, Ügyféltámogatási vezető

Bár a TRENDS hagyományosan a szoftveres újdonságokról szól, idén a PLM üzletág 10. évfordulója remek lehetőség volt arra, hogy a szervezők összegezzék és értékeljék az elmúlt időszakot és ennek a fényében készüljenek a konferenciára. Ezt Szűcs Imre, ügyféltámogatási vezető is hasonlóképpen látta: „Igyekeztünk ezt a napot úgy összeállítani, hogy ne önmagunk ünnepléséről szóljon a rendezvény, hanem a szakmáról legyen egy pici visszatekintés benne, beszéljünk a jelenről és tekintsünk a jövőbe.”

2022_10_06_-_EPLM_(20)

Az üzletág megalakulása és a termékvonal indulása

Az Enterprise Group PLM üzletág 2012-ben jött létre, amikor a Siemens Digital Industrie portfóliójának magyarországi forgalmazója lett. Kezdetben a TEAMCENTER és a SOLID EDGE termékvonalak értékesítése jelentette a fő feladatot, azonban rövid időn belül új szoftveres megoldások jelentek meg az értékesítésben. A két induló termék nagyon hamar kiegészült az akkortájt még Vero Software márkanév alatt futó megoldásával, az EDGECAM-mel, így az EPLM portfóliájában egy újabb fejlesztőpartner jelent meg a Siemens mellett. Ezt követően a HEXAGON felvásárolta a VERO-t, amely következtében újabb megoldásokkal bővült az üzletág kínálata, hiszen beállt a sorba a VISI, a PEPS huzalmegoldása és a WORKNC is, amely NC-szimulációs megoldásokat jelentett a PLM üzletág szakembereinek. Fontos mérföldkőnek bizonyult CAM vonalon az a tény is, hogy a RADAN és ALPHACAM szoftverekkel az EPLM a lemeztechnológiai és faipari megmunkálás irányába is megtette első lépését.

„A induló 3 termékvonalon túl jelenleg 11 termékvonalat képviselünk a két szoftverfejlesztő kínálatából, lefedve ezzel gyakorlatilag a teljes CAD/CAM/CAE/PLM portfóliót.” – összegezte az üzletági termékstruktúrát Béke Gyula.

Az idei rendezvényt Béke Gyula üzletág-igazgató nyitotta meg és beszédében szintén kitért a kezdetekre, valamint hangsúlyozta azt, hogy az Enterprise Group életében milyen jelentőséggel bírt egy új üzletág indulása továbbá kiemelte az elmúlt 10 év kiemelkedő eseményeit.

Balra Csaplár Ádám, jobb oldalon Cérna Szabolcs

Balra Csaplár Ádám, jobb oldalon Cérna Szabolcs

Előadások 2 szekcióban

A megnyitót követően az ügyfelek 2 szekcióban ismerkedhettek meg az EPLM nyújtotta termékportfólióval. Az egyik blokk az általános gépipari megoldásokról szólt, míg a másik a speciális területekre és a digitalizációs megoldásokra fókuszált.

Az első szekció középpontjában a CAD/CAM megoldások tervezési és megmunkálási felhasználása állt, az előadássorozat során pedig a SOLID EDGE, az EDGECAM és a RADAN termékek kerültek fókuszba. Az előadásokat Melkovics Péter, értékesítő mérnök kezdte meg a SOLID EDGE és az üzletág fejlődéséről szóló prezentációjával, majd ezt követően sor került az Edge Vándorkupa díjátadójára – SOLID EDGE és SOLID EDGE diák kategóriában.

(balra) Melkovics Péter, értékesítő mérnök

(balra) Melkovics Péter, értékesítő mérnök

Ezt követően Dranka Gergő és Hetyei Csaba előadása következett, ahol egy SOLID EDGE megoldásban elkészített alkatrészt ellenőriztek, módosítottak és a fölösleg rész ’levágását’ mutatták be, közben ismertetve a SOLID EDGE Simulation és Generative Design funkcióit, valamint az NX optimalizációs modulját.  

A rövid szünet után Csaplár Ádám, Cérna Szabolcs és Veres Tibor ismertették a DESIGNER funkcióit, vagyis, hogy milyen kapcsolat lehetséges a tervezés és megmunkálás között. Majd sor került az Edge Vándorkupa díjátadójára – EDGECAM kategóriában. Csaplár Ádám ezután az EDGECAM szoftvercsomag bemutatásában is közreműködött, Lőkös Márkkal kiegészülve.

Az általános gépipari szekciót a Solid Edge újdonságok bemutatása zárta le Huszár András, Szűcs Imre és Pálmai Viktor előadásában. A prezentáció során szó esett a tervezésről, megmunkálásról és szimulációról is, amelyben a jövőben nagy szerepe lesz majd az Xcelerator Share felhőalapú technológiának is.

2022_10_06_-_EPLM_(16)

Mindezekkel párhuzamosan a speciális területek blokkjában a gyártásütemezés, gyártósori szimulációs megoldások és az ipari digitalizáció került napirendre.  

A szakterületi szekcióban Récsei Richárd és Gyönyörű Attila nyitotta meg az előadások sorát. A közel egy órás prezentáció napjaink egyik legfontosabb trendjét a digitális iker használatát járta körül, valamint, hogy ennek a megoldásnak milyen előnyei lehetnek az NC-technológiában. Szót ejtettek szerszámpályák optimalizálásáról, valamint a gyártási dokumentáció elkészítéséről is, s mindezt a NCSIMUL szoftveren keresztül mutatták meg.

A szerszámkészítésből az ajánlatadás témakörébe átlépve Veres Tibor, Cérna Szabolcs és Csaplár Ádám színesítették a második blokkot. Megmutatták, hogy az ajánlatkésztésben milyen előnyt jelent a CAD/CAM rendszerek használata.

Ezután Lukács Krisztián és Süller Jácint előadása következett, amelyben az NX szoftver CAD/CAM funkcionalitására fókuszáltak. Bemutatójuk tökéletesen rámutatott arra, hogy a Siemens NX szoftverével idő és költséghatékony megoldásokhoz juthatnak a felhasználók a CAD/CAM-folyamatok során.

2022_10_06_-_EPLM_(17)

A szünet után két további izgalmas téma várt az ügyfelekre. Elsőnek Német István és a RobotX tolmácsolta a robotprogramozás fontosságát és lehetőségeit az ipari környezetben, amely során szimulációs példákat mutattak be.

Majd a szekciót az EPIC Innolabs prezentációja zárta, szintén digitális iker témában. Előadásuk a folyamatszimulációt, tervezést és optimalizálást járta körbe.

2022_10_06_-_EPLM_(36)

Tapasztalatok az idei EPLM TRENDS-ről

Az előadásokat követően a CNCMedia szerkesztősége arra kereste a választ, hogy melyek voltak azok a termékek és megoldások, amelyek a legnagyobb érdeklődést váltották ki, valamint, hogy a szervező EPLM hogyan látta az elmúlt 10 évet, a jelen rendezvényt és esetlegesen milyen jövőbeli kilátásokra számít az üzletág.

Elmondható, hogy a PLM üzletág képviselői pozitív visszajelzéseket kaptak, amiben elmondásuk szerint nagy szerepe volt annak, hogy a COVID után végre újra személyesen tudtak ügyfeleikkel találkozni. A tavalyi hibrid megoldáshoz képest ez mindenképpen előnynek számított és a mozis környezet által biztosított hangulat pedig még inkább vonzotta a partnereinket.

2022_10_06_-_EPLM_(40)

További érdekesség, hogy a rendezvény nem feltétlen csak az innovációkról szólt, hanem a már jól bevett alkalmazások elmélyítéséről és arról, hogy az EPLM által forgalmazott szoftveres megoldások milyen funkciókkal rendelkeznek. „A már meglévő, forgalmazott szoftvereinkben igyekeztünk olyan új irányokat, automatizálási lehetőségeket megmutatni, amivel a felhasználók tovább tudják növelni a hatékonyságukat.” – foglalta össze a Gyönyörű Attila, a CAM termékvonal vezetője.

Gyönyörű Attila, a CAM termékvonal vezetője

Gyönyörű Attila, a CAM termékvonal vezetője

Természetesen újdonságokkal is készültek a szervezők. Bár sok mindent még nem árultak el a SOLID EDGE 2023-as verziójáról, de egyértelműen ezt a terméket övezte a legnagyobb érdeklődés.

„A Siemens oldalon nagyon sok újdonság van, igyekeztünk megágyazni a közeljövőben megjelenő Solid Edge 2023-as verziónak, ami hetek múlva kerül kiadásra és így hamarosan elérhetővé válik ügyfeleink számára. Igyekeztünk azt is bemutatni, hogy nálunk az értékesítő kollegák szoftveres tudása is kiemelkedő, akár technikai kérdésről vagy problémamegoldásról legyen szó és a partnerlátogatások során ezt egyértelműen pozitívan értékelik.” – tette hozzá Szűcs Imre. „A Solid Edge nem pusztán egy CAD szoftver, hanem egy komplett portfólió számos megoldással, amely mögött komoly fejlesztői invesztíció áll és az új verzióban egyértelműen tükröződnek a vevői, valamint viszonteladói visszajelzések is. Erről személyesen is meggyőződhettem Huntsville-i látogatásom során. Ennek tükrében úgy gondolom, hogy a hamarosan megjelenő verzió számos újdonságot tartalmaz majd ügyfeleink számára, amely majd a mindennapokban jelent komoly előnyt.”

2022_10_06_-_EPLM_(24)

A Solid Edge mellett más újdonságok is szerepet kaptak. Az új megjelenésekben közös tulajdonságként azt emelték ki a szakértők, hogy a fejlesztések során rendre nagy hangsúlyt kapnak a felhasználói visszajelzések, így a termékfejlesztésben mindig nagy szerepe van annak, hogy az ügyfelek hogyan lehetnek hatékonyabbak egy-egy termék segítségével.

2022_10_06_-_EPLM_(5)

„A szoftverektől kicsit elrugaszkodva azokat a plusz szolgáltatásokat, plusz hozzáadott értékeket szerettük volna megmutatni, amelyekkel mi tudjuk segíteni az ügyfeleket.” – értékelte a rendezvényt Gyönyörű Attila.

Zárásként arról kérdeztük az üzletág képviselőjét, hogy a szoftveres gépipari és digitalizációs megoldások közepette mi, az, amiben az elmúlt 10 év változást hozott, mely területen jelenti az EPLM a legnagyobb segítséget a jelen gazdasági és ipari helyzetben az ügyfelek számára:

„A jelenlegi helyzetben nagyon sok cégnél azt tapasztaltuk a beszélgetések során, hogy központi terület a rezsidíjak várható vagy már megtörtént emelkedése és ennek következtében a szoftverberuházások kicsit háttérbe is szorultak. Ugyanakkor vannak megkereséseink arra nézve, hogy tudunk olyan megoldást adni, ami segíthet abban, hogy a hatékonyságukat növeljék, költségeiket csökkentsék. Tehát van arra igény, hogy az általános működési költségeket csökkentő megoldásokkal tudjuk segíteni a tevékenységüket.” – zárta gondolatát Gyönyörű Attila. 

 

További információ:

https://enterprisegroup.hu/plm

https://blog.eplm.hu/

Megosztás
[
    ]