Ez igazi CAMu! – Szakmai megmérettetés gépészmérnök hallgatóknak

Az Óbudai Egyetem által szervezett gyakorlatorientált versenyen a gyártás iránt érdeklődő hallgatók mérték össze tudásukat ipari szintű feladatok megoldásával.

ez_igazi_camu_main

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara a Gene Haas Foundation-ön keresztül elnyert támogatásból gyakorlatias versenyt szervezett a magyarországi gépészmérnöki képzésben részt vevő hallgatóknak. Az 5 fordulós esemény online lett lebonyolítva, melyek közül az ipari gyakorlatban is fellépő kihívások elé állította a résztvevőket. A verseny támogatásában részt vett az Enterprise Group és a Walter Hungária Kft.

A Gene Haas alapítvány 1999-ben jött létre. Az egyik legnagyobb szerszámgépgyártó cég alapítója nevét viseli, és a gépgyártás mellett a CNC programozás és gyártás oktatását támogatják. A világszerte működő alapítvány programjára a Bánki is pályázott, az elnyert támogatásból pedig elhatározták, hogy egy hallgatóknak szánt versenysorozatot rendeznek, mely az ipari elvárásoknak megfelelő feladatokat tár a hallgatók elé.

„Az Óbudai Egyetem is támogatja a gyakorlatorientált képzést, a Bánkis gépészmérnök képzés tulajdonképpen a kulcs elem ebben. Nagyon nagy szükség van jó gépészmérnökökre és ez nem képzelhető el anélkül, hogy ne nyújtanánk nekik megfelelő elméleti és gyakorlati oktatást. Nálunk gyakorlati felkészítés is folyik, hiszen a gépműhelyben megfelelő tapasztalatot is szereznek a hallgatók a szerszámgépek üzemeltetésével, használatával kapcsolatosan, illetve próbálunk olyan tantárgyakat beilleszteni, amely a projektalapú képzést segítik” – ismerteti a képzést Dr. Czifra György, az Anyag- és Gyártástudományi Intézet munkatársa. Van néhány olyan tantárgyunk, ahol a hallgatók végig projektalapú munkát végeznek kisebb csoportokban. Ezek komplett tervezési feladatok számításokkal, katalógus használattal, 3D modellezéssel és kinematikai tervezéssel.”

Dr. Czifra György, az Anyag- és Gyártástudományi Intézet munkatársa, a verseny díjátadóján

Dr. Czifra György, az Anyag- és Gyártástudományi Intézet munkatársa, a verseny díjátadóján

Az oktatás és az ipar közti kommunikáció a kulcs abban, hogy az átadott tudásanyag mindig naprakész legyen. Ez a verseny szervezésében is jelen volt, mivel a Haas sok mindenben támogatta azt, mind anyagilag, mind szakmailag. A tanszéki műhelyben található Haas marógép pedig jó szolgálatot tett a verseny lebonyolításában is. Szintén hasznos tanácsokkal és szoftverekkel látta el a szervezőket az Enterprise is, akik középiskolásoknak szerveznek hasonló versenyeket. Tervben van egy közös együttműködés megvalósítása, ahol az ott résztvevő érdeklődőket igyekszenek majd a felsőoktatás és a Bánki felé terelni.

Fontos is a megfelelő előképzettség a felsőoktatásba kerüléshez, nem csak gyakorlati, de elméleti síkon is.

„Véleményem szerint manapság nincs meg az a képzettségi szint amihez mi az elején hozzászoktunk. Minket a felsőfokú tanulmányok kezdése előtt sokkal magasabb szinten készítettek fel az egyetemre, főleg elméleti szinten. Úgy érzem, hogy a középiskolák nagyon különböző színvonalúak, ami tükröződik a beérkező hallgatók tudásán is. Az igazi gondot a hallgatók egy szintre hozása jelenti. Vannak nagyon jó képzettséggel rendelkezők, de az átlagot csak alulról súroló diákok is akadnak, ami komoly probléma oktatási szempontból, hiszen a kevésbé jó képességűek visszafogják a többieket” – mondja Dr. Czifra György.

A Haas hazai képviselete is kivette a részét az esemény támogatásából. Gépgyártói oldalról is látszik, mennyire fontos a jó kapcsolat az oktatási intézmények és a cégek között.

Meglátásom szerint ugyan külön kezeljük funkcionalitásukból adódóan az oktatást és az ipart, de a fenntartható jövő érdekében „kéz a kézben kell járniuk” – állítja Péntek György a Haas operatív és értékesítési vezetője. Hosszú távon nincs ipar oktatás nélkül, és nincs megfelelő oktatás ipar nélkül. A világunk folyamatosan és dinamikusan változik, ráadásul igen intenzív technológiai átállások korát éljük. Véleményem szerint az oktatásnak az ipar jelenkori igényeit és jövőbeni tendenciát szükséges „kiszolgálni”, az iparnak pedig támogatást kell biztosítania ahhoz, hogy ez reálisan megtörténhessen. Az iparnak és az oktatásnak talán még soha nem volt ekkora szüksége a szoros és folyamatos együttműködésre, mint napjainkban. A magunk részéről azon dolgozunk, hogy a lehető legszorosabb kapcsolat ápoljunk az Oktatási Intézményekkel, és elérhetővé tegyük a lehetőségét a megfelelő tanulási környezetnek, modern technológiáknak és a CNC iparági támogatásnak a Haas Műszaki Oktatási Hálózatán keresztül. A Gene Haas Alapítvány sikeres hazai megjelenésével -amelyen az Óbudai Egyetem Bánki Kara elsők között vett részt sikeresen- pedig anyagi forrásokok is elérhetővé váltak az Oktatási Intézmények számára.”

Péntek György a Haas operatív és értékesítési vezetője és a Haas által átadott díj

Péntek György a Haas operatív és értékesítési vezetője és a Haas által átadott díj

A verseny alapötletét a Bánki Karnak a Gene Haas Alapítványon keresztüli sikeres pályázat adta, amelyet a helyzethez képest a legpraktikusabban használtak fel. Az online felület miatt lehetőség nyílt rá, hogy nem Karon belüli versenyt hirdettek, hanem országosan elérhetővé tették az eseményt.

Az első helyezést elérő hazai csapat, a CAMgineers is hasznosnak találta a versenyen való részvételt.

„A csapatépítés miatt, és a tanár úrral közösen végzett munka miatt is nagy élmény volt. Izgalmasnak találtuk a fordulók feladatait, és végig szoros volt a verseny. Az utolsó, 5. feladat volt a legnehezebb számunkra, abszolút ipari környezetű elvárásokat támasztott. Ez hasznosnak bizonyult, mert ki lehet lépni az egyetemi feladatok által kialakított komfortból. Komplexeb, eltérő feladatok voltak, amire nem is nagyon lehet készülni. Az ilyen feladatok nagy meglepetést okoztak” – szólaltak meg a CAMgineers tagjai. 

A második helyezetett nyíregyházi NYE-G73 csapat, aktív felkészüléssel érkezett a megmérettetésre, hiszen kiemelt figyelmet kaptak felkészítő tanáruktól. A duális képzésben tanuló hallgatók nagy része közvetlen kapcsolatban áll az ipari feladatokkal a mindennapokban is. Egy ilyen verseny remek alkalom arra, hogy olyan feladatokat is megoldjanak, ami a mindennapi munkába nem fér bele.

„Az utolsó feladat a hallgatókat nagyon megizzasztotta, engem csak azért nem, mert ők dolgoztak vele” mondja Százvai Attila, felkészítő tanáruk. Tanári szemmel is tekintélyes feladatokat kaptak, néhol a rendelkezésre álló idő is nehezen volt tartható. De ez sem baj, hiszen ebből látják, hogy a sikeres eredmény eléréséhez keményen meg kell dolgozni.”

„A verseny hasznos volt, sok plusz szakmai tudást lehetett szerezni fordulóról fordulóra. Előremutató volt már a felkészülés alatt is, hiszen a tanterven túl rendkívül sok felkészítő órát tartott nekünk a tanár úr, még hétvégente, akár a húsvét előtti napokban is. Így az egyetemi oktatáson és a duális képzésen felül még magasabb szintű tudást kaphattunk. A feladatmegoldás rámutatott a gyengeségeinkre is.”  vallották a Nyíregyházi Egyetem NYE-G73 csapatának tagjai.

A BME-CAMénymag csapata a 3. helyet szerezte meg, az utolsó kört ők is nehéznek ítélték meg.

„Tetszett nekünk a verseny, mi alapvetően más megközelítésben álltunk hozzá a feladatokhoz. Elégedettek vagyunk a helyezéssel, de emellett az utolsó feladat nehéz volt. Hasznosnak találjuk a versenyt, bár alapvetően az egyetemen tanultakhoz hasonló példákkal találkoztunk. A 2. forduló feladatát gyártós oldalról próbáltuk megközelíteni, de rájöttünk, hogy másabb a gondolatmenet, más az elvárás. Ha tehetjük biztosan indulunk majd legközelebb is”  számolt be a BME csapata.

A dobogós csapatok a Haas oktató gépe előtt

A dobogós csapatok a Haas oktató gépe előtt

A Bánki kar által szervezett szakmai verseny nagy sikert aratott a résztvevők köreiben, melynek folytatását is mihamarabb készülnek megrendezni. A Gene Haas Foundation támogatása segítségével kerültek lefektetésre az alapok, így később is számítanak az alapítványi hozzájárulásra. Azonban a sikerességet látván valószínűleg hagyománnyá fog válni az esemény, mely a leginkább gyártástechnológia iránt érdeklődő mérnökhallgatóknak ad teret, hogy ipari problémák megoldásával mérjék össze tudásukat.

ForrásHaas

További információ:

A verseny hivatalos oldalán.

Megosztás
[
    ]