Az acélra mindig szükség lesz – helyzetértékelés egy alapanyagkereskedő szemüvegén keresztül

Interjúnkban Bedő Istvánnal, a székesfehérvári Dunafém ’95 Kft. Acéláruház és Szolgáltató Központ ügyvezetőjével beszélgettünk az alapanyagellátásról, a pandémia okozta nehézségekről, az aktuális háborús helyzetről és annak következményeiről, a műszaki oktatásról és képzésekről és az alapanyagkereskedés lehetséges közeljövőjéről.

2022_04_12_-_Dunafém_95_04

CNCMedia: Röviden összefoglalva mit kell tudni a Dunafémről? Ön hogyan került a céghez?

Bedő István: A Dunafém ’95 Kft. egy nagyjából 27 esztendős családi vállalkozás. 1996-ban alapították és egészen addig a család vitte a vállalkozást, amíg három évvel ezelőtt az eredmények elmaradása miatt úgy döntöttek, hogy egy külső menedzsert vonnak be – ez lettem én. 

A kezdetektől fogva acélkereskedelemmel foglalkozik a cég, illetve betonacélgyártással, méretre vágással és apróbb fémmegmunkálási tevékenységekkel. A kezdeti időszakban teljesen monopol helyzetben voltunk a régióban, most már azonban versenypiaci szereplők vagyunk, három erős konkurenciával a környéken. Emellett a nagykereskedők is elkezdték kiszolgálni a végfelhasználókat, ami rendkívüli módon átrendezte a piacot. Most Fejér megyén kívül országszerte bárhová szállítunk, ahonnan megtalálnak minket, legyen az Nyíregyháza, Szekszárd, Veszprém vagy éppen Győr.

Bedő István, a Dunafém ’95 Kft. Acéláruház és Szolgáltató Központ ügyvezetője

Bedő István, a Dunafém ’95 Kft. Acéláruház és Szolgáltató Központ ügyvezetője

CNCMedia: Tehát teljes Magyarország?

B.I.: Igen. Büszkék vagyunk rá, hogy rendkívül nagy a termékportfóliónk, igyekszünk elsőosztályú minőségű anyagokat és nagy szortimentet tartani annak érdekében, hogy megtalálják a vevők, amit valóban keresnek. Van egy kitűnő kereskedelmi csapatunk is, amely napokon belül beszerzi a szükséges árut, akár belföldről, akár külföldről. 

CNCMedia: Milyen fajta termékekről van szó? 

B.I.: Elsősorban acél. Kétféle szegmensre fókuszálunk, a vállalkozókra és a lakosságra. Vállalkozók tekintetében 70% az építőipari és autóipari beszállítók alapanyagszükséglete, a maradék 30% az egyéb vállalkozásoké. A vállalkozóknak az igényeik szerinti széles választékkal állunk rendelkezésükre, amibe beletartozik a köracél, a zártszerelvény, a szögacél, hidegen és melegen hengerelt anyag, lemez, gerenda, profil és ezek mindegyikét méretre vágva vagy beépítésre előkészítve is biztosítani tudjuk. A lakosság pedig kerítéseket, vadhálókat, különböző zártszelvényeket használ fel, illetve mindenféle szerelési segédanyagokat, szerszámokat.

2022_04_12_-_Dunafém_95_02

CNCMedia: Melyik az erősebb szegmens, az autó vagy az építőipar?

B.I.: Az építőipar erősebb, annak a felvevőképessége még mindig a legjelentősebb ebben a pillanatban. 

CNCMedia: A pandémia hatalmas változásokat hozott az alapanyagok árában és elérhetőségében. Most pedig még inkább áremelkedés és alapanyaghiány van. Ön hogyan látja ezt a helyzetet?

B.I.: A pandémiás időszak árváltozása és ellátásváltozása nem hasonlítható össze a mostani helyzettel. Ott várható volt a piac megnyugvása. Tudtuk, hogy van alapanyag, tudtuk, hogy a gyárak működni fognak, a kérdés csak az volt, hogy mikor. A mostani helyzet egy alapanyaghiánnyal kezdődő történet, nincsenek bugák, Ukrajnából nem érkezik az alapanyag, a gyáraknak nincs mit feldolgozniuk, az egyéb elkerülő utaknak a megszervezése pedig nagyon lassan vagy egyáltalán nem megy. A gyártóüzemek visszafogták a termelést, a kereskedők őrzik a raktárkészletet és a kereskedők közötti kapcsolat is megváltozott, hiszen az évtizedek alatt megalapozott, hosszútávú fizetések, biztos partneri viszonyok felülbírálásra kerültek.

2022_04_12_-_Dunafém_95_05

Most már előre kell fizetni a beszállítók nagy részének. A kredit finanszírozású cégeknek át kell állniuk debit finanszírozásra az alapanyagbeszerzés tekintetében. A szortiment is csökkent, a termékek nagy része vagy nem szerezhető be vagy nagyon drága. Szükség van az új beszállítókra. Mi például szállítunk be Olaszországból, most várunk egy kamiont Törökországból és hozunk még anyagokat Csehországból, Szlovákiából, Ausztriából is. Tehát alapvetően európai beszerzés folyik, hiszen garantálnunk kell a vásárlóinknak a termékeink minőségét, az európai szabványoknak megfelelően.

2022_04_12_-_Dunafém_95_14

CNCMedia: Akkor Önök foglalkoznak műbizonylat adással is. Az ügyfeleik mennyire követelik meg?

B.I.: A múltban kevésbé volt ez fontos, most már a magánfelhasználók is megkívánják. A jogszabály is megváltozott, minden anyag mellé biztosítjuk a bizonylatot, viszont nem mi készítjük el, hanem a beszerzési forrástól kapjuk. Nekünk arra kell figyelni, hogy a különböző beszállított anyagok között eltérések lehetnek és a megfelelő csomaghoz a megfelelő műbizonylatot kell adni. 

CNCMedia: Szó volt az acéltermékekről, esetleg mással is foglalkoznak? Mit tartalmaz még a portfóliójuk?

B.I.: Az acélon túlmenően foglalkozunk polikarbonát értékesítéssel is. Abból bármilyen vastagság, szín és méret elérhető. Egyebekkel jellemzően nem foglalkozunk, de kérésre szinte bármit meg tudunk szerezni. Van alumínium lemezünk, hozunk rezet, bronzot, aranyat, ezüstöt is, ha erre van szükség. Ezeknek az árát viszont nehéz megítélni, hiszen kicsi a volumenünk. Drágán vesszük és drágán adjuk.

2022_04_12_-_Dunafém_95_09

CNCMedia: Említette, hogy a pandémia és lezárás okozta ellátási láncban való problémánál az idő volt a kérdés. A mostani helyzetben mi a kérdés?

B.I.: Elősorban az, hogy egyáltalán lesz-e valami. Az idő most másodlagossá vált. Ezért mondtam, hogy a kereskedelmi részlegünk tevékenysége is teljesen átformálódott. Nem csak a megbízó által elvárt méret és minőség minden áron történő kiszolgálása a cél, most az alternatívák keresése is feladatnak számít. Igazából azt gondolom, hogy ha valakinek szüksége van acéltermékre, akkor a vásárlási szokásnak is meg kell változnia. Ha valaki kap egy jó ajánlatot, azonnal el kell fogadnia, mert holnap már nem lesz érvényes. 

CNCMedia: 5-10 éve a géptervezésnél és az anyagköltség megbecsülésénél voltak olyan általánosan bevett arányszámok, hogy például 1 euró/kg-os acélár. Ma az alapanyagárak tervezésében vannak ilyen számok?

B.I.: Nincsenek, hiszen vannak olyan termékek, amiknek négyszeresére nőtt az ára. Itt az a kérdés, hogy megnyugszik-e valaha a piac, valamint, ha a háborúnak vége lesz, akkor milyen gyorsan kezdődik meg az alapanyag termelés. Mennyire lesznek komolyak és tartósak az európai szankciók, hiszen ne felejtsük el, hogy rengeteg járulékos költséggel jár az acél. A szállítási összeg, a gázolaj tankolása, az autópályadíjak mind-mind azt eredményezik, hogy a végfelhasználónak egy jóval magasabb árat kell fizetnie.

2022_04_12_-_Dunafém_95_07

CNCMedia: Mit érdemes tudni a központi raktárról, ahova az alapanyagok kerülnek? 

B.I.: Nagy előnye a Dunafémnek, hogy fedett helyen tároljuk az anyagainkat és folyamatosan szellőztetünk, amivel a vakrozsdára való esély is kisebb, így jó minőségű, elsőosztályú anyagokat tudunk biztosítani. A raktárban van három fűrészünk, plusz egy tartalék, így bármilyen átmérőjű anyagot képesek vagyunk darabolni, méretre vágni.

2022_04_12_-_Dunafém_95_19

CNCMedia: Mit lehet tudni az alapanyagok paramétereiről? Mi a maximális csőátmérő és lemezvastagság? Melyek a legjáratosabb anyagminőségek?

B.I.: Átmérő tekintetében a határok nem nagyon játszanak. Van 100-as lemezünk, köracélból a 200-as mindig elérhető, de akár nagyobb is, ha szükséges. Viszonylag széles a tartomány. Anyagminőséget illetően az S235, S355 és C45 a legjellemzőbb, lemezekben pedig nagyon különböző, számtalan változat elérhető, akár szálcsiszolt is.

2022_04_12_-_Dunafém_95_08

 

CNCMedia: A hegesztés is része a portfóliónak? 

B.I.: Nem és jelentősebb lakatos munkákat sem végzünk. Persze fel vagyunk rá készülve, ha valaki azt kéri – tudunk formára vágni plazmával, sorjázunk is, de ezek a műveltek nem jellemzőek a cégnél. 

CNCMedia: Tehát komplett összeállításokat nem készítenek?

B.I.: Nem. A kisebb munkák azért vannak, mert amikor a pandémia szele elért minket, akkor el kellett gondolkodni az alternatív pénzszerzési lehetőségeken. A háború jobban erősítette, hogy kell valami biztonság egy családi vállalkozásnak, ezért az egyik raktárunkat kiürítettük és bérbe adtuk. Ez teret vesz el az anyagok tárolási lehetőségéből, de az árukészletünk így is meghaladja a 300 millió forintot jelenleg.

2022_04_12_-_Dunafém_95_23

CNCMedia: Általánosan visszatérő probléma a cégek számára akár az építőiparban, akár a gépiparban a szakmunkaerő hiánya. Alapanyagkereskedelemben is jelentkezik ez? Önök hogyan kezelik ezt a fennálló helyzetet? 

B.I.: Székesfehérváron vagyunk, ami ipari centrumként hatalmas munkaerőpiaccal rendelkezik. Napról napra újabb beruházások indulnak meg, újabb üzemek létesülnek, de nincs munkaerő. 

Aki van, azt rendkívüli mód meg kell becsülni. Új embert szerezni gyakorlatilag lehetetlen. Mi igyekszünk egy olyan környezetet kialakítani, hogy aki itt dolgozik, az ne akarjon elmenni. Ez a fizetésekben, a körülményekben, a munkaruha ellátásban, a szabadságkezelésben és sok egyéb dologban is megmutatkozik. Konkrétan a kérdésre válaszolva azt gondolom, hogy nagyon komoly munkaerőhiány van jelenleg a kereskedelemben is, nem csak a szakkereskedelemi területen, hanem a kiszolgáló területeken is.

2022_04_12_-_Dunafém_95_17

CNCMedia: Alapvetően Ön miben látja ezt a szakemberhiányt, általánosan a munkaerőhiányt? A műszaki oktatásról, szakemberképzésről mit gondol? 

B.I.: A kétkezi munkások esetében nagy a felvevőpiac, ebben nagyon komoly szerepe van a kormányzati intézkedéseknek. Ami a szakembereket illeti, gépkezelőt, CNC programozót találni gyakorlatilag lehetetlen, ami egyértelműen a szakmai végzettség alulértékeltségének tudható be. A kormány erőfeszítései nyomán talán nagyobb presztizse lesz a szakmai képzéseknek, talán most a szakképzési centrumok kialakításával, talán a felnőttképzés átalakításával javul ez a helyzet, bár őszintén, kicsit szkeptikus vagyok.

2022_04_12_-_Dunafém_95_13

A megfelelő képzési folyamatnak meg kell lennie. Meg kell mutatni a szakmát. Valami változás érezhető már e tekintetben: nem akar mindenki egyetemre menni, visszaesett kicsit a felsőoktatási intézményekbe jelentkezettek száma, növekszik a szakmát tanulóknak a száma, nekik meg kéne jelleni a munkaerőpiacon. Én nem érzem alternatívának az ukrán menekültek alkalmazását sem, nyilván átmenetileg humán megfontolásból össze lehet ezt egyeztetni a gazdasági előnnyel, de nem ez lesz a megoldás. Nem ebben a munkakultúrában szocializálódtak, nem ismerik ezeket a folyamatokat, szóval képzésekre van szükség.

2022_04_12_-_Dunafém_95_12

CNCMedia: A Dunafém kapcsolatban van a szakképzési központokkal, szakközépiskolákkal? Vannak gyakornok vagy nyári szakmai gyakorlaton fiatalok?

B.I.: Gyakornoki programunk nincsen. Nyáron szokott lenni 2-3 diákunk, akik kisegítenek minket, mindig bízunk benne, hogy majd visszajönnek, de sajnos nem így van. Inkább a konzultációk és olyan képzések a működőképesek, ahol a saját embereinknek tudunk több tudást biztosítani. Illetve belemegyünk a jogszabályváltozások szabta új helyzetekbe, most például az emelőgépkezelői jogosítvány megszerzésére fogunk költeni, hogy tovább képezzük kollégáinkat. 

CNCMedia: Sok problémáról esett szó eddig. Lehet-e ennek ellenére optimistán tekinteni a jövőbe? Ön szerint hogyan fog a piac mozogni? 

B.I.: Szerintem csak optimistán érdemes hozzáállni a dolgokhoz, azzal együtt is, hogy nem hiszem, hogy az árak elindulnának lefelé. Ha véget is ér a háború, akkor is évekig fog tartani, hogy az alapanyagellátás helyreálljon. Én azt mondom, ha a naponta változó és bizonyos esetekben stagnáló árak egy picit, mondjuk 10-20%-kal elkezdenek csökkeni, már az is eredmény lesz.

2022_04_12_-_Dunafém_95_15

Az optimizmusunk ezért inkább abból fakad, hogy ez a cég mindig is ezt csinálta. A vevők ugyanúgy jönnek, mi pedig ugyanúgy minőségi anyagot árulunk. Az idei esztendő pénzügyi, üzleti tervében az árbevétel tömegünket csökkentettük a tavalyi esztendőhöz képest, nyilván ez forgalomcsökkentést is jelent, illetve amelyik alkalmazottunk el akart menni, azt elengedtük. Ezekkel együtt azt gondolom, hogy a Dunafém stabilizálódni fog, hiszen az acélra mindig szükség lesz. Van persze rengeteg olyan technológia, ami a későbbiekben majd helyettesítheti az acélt, de ma még ez nem így van.

2022_04_12_-_Dunafém_95_22

CNCMedia: És mi lenne az Ön optimista üzenete? Milyen apró jelekbe lehet kapaszkodni? 

B.I.: Az optimista üzenet az csak az lehet, hogy mindig lesz áru. Gazdasági tekintetben folyamatosan haladni kell, hiszen családok vannak, gyerekeket kell felnevelni, házakat kell építeni, autókat kell gyártani, termelni kell. Ezeknek a dolgoknak nincs alternatívája, és ameddig ez így van, addig az alapanyagellátás mindig megtalálja majd a maga helyét.

 

További információ:

A Dunafém ’95 Kft. hivatalos honlapján.

Megosztás
[
    ]