Magyar mérnökök és informatikusok az ipari forradalom élharcosai között

Az ipari szektorban a magyar informatikusoknak, mérnököknek – amennyiben nem egy saját startup kockázatos alapításán törik a fejüket –, kevés lehetőségük van képességeiknek megfelelő, kevésbé monoton munkát végezni. A legtehetségesebb, saját fejlődésükre törekvő, nemzetközi tapasztalatot kereső mérnök-informatikusok számára, akik nemcsak használni, hanem alakítani is szeretnék a negyedik ipari forradalmat követő fejlődést, néhány kivételtől eltekintve könnyen egy kevésbé izgalmas, zárt hazai környezetben találhatják magukat.

A ritka kivételek közé tartozik az Accenture magyarországi Industry X ágazata, ahol a szakmai kihívások egy kiváló munkakörnyezettel párosulnak. Az a mérnök vagy fejlesztő, aki nemzetközileg is releváns ügyfelekkel és innovatív projekteken szeretne dolgozni, annak nem a külföldi munkavállalás az egyetlen járható út. A vállalat munkatársaként lehetőség nyílik olyan szerteágazó és sokrétű feladatok ellátására, amik a tervezési szakasztól egészen az adott projekt megvalósulásáig tartanak.

Az Accenture Industry X ágazata hazánkban – több mint 150 munkatársával – három területen van jelen. A vállalat kollégái ugyanakkor nemcsak saját szakterületükkel, hanem a más egységeknél végzett munkával is kapcsolatba kerülnek, így átfogóbb ismeretük lesz a teljes digitalizációs pálya folyamatáról.

Az ipari automatizálás, ahol elsősorban villamosmérnökök dolgoznak. A teljes folyamatot PLC, SCADA, MES, DCS, OPC, CSM, MES szakértők bevonásával végzik, a virtuális üzembe helyezés, az IT/OT integrálás és a hálózatba kapcsolt gyárak (connected factories) is a szolgáltatásaik része. 

Az ipari szoftverfejlesztő részlegük szolgáltatásai közé tartozik partnereik ipari alkalmazásainak és cégmenedzsmenti szoftvereinek fejlesztésése, tesztelése és üzemeltetése (Cloud Engineering (AWS, MS Azure, Google Cloud), Java (backend), DevOps (BizDevOps), Angular, Angular 2+, React, Vue.js, (frontend)), valamint a karbantartási és támogatási feladatok.

digitális terméktervezés részlegükön alapvetően gépészmérnökök, mechatronikai mérnökök és formatervezők dolgoznak. Munkájuk révén a vállalat partnerei számára olyan termékarculatot és dizájnt alakítanak ki, amely nem pusztán a kinézetről szól, ugyanis szolgáltatásuk ennél jóval bővebb: mechanikai és ipari formatervezés, 3D nyomtatás, AR, VR, MR, XR, UI, UX, a Digital Thread és Twin technológiák.

vagat_640x360

Az Accenture-nél folyamatosan várják azok jelentkezését, akik nem félnek a kihívásoktól, és olyan problémák megoldására keresik a választ, amelyekre még nem létezik igazán bejáratott megoldás. A senioroknak stabil, de rugalmas munkalehetőséget biztosítanak, változatos feladatokat kínálnak tudásuk továbbfejlesztésére. Pályakezdőknek is érdemes jelentkezni, mert változatos projektjeiken szinte garantált az intenzív szakmai fejlődés.

Ha úgy érzed, hogy naprakész technológiák között és egy igazán nemzetközi munkakörnyezetben van a helyed, nézz körül az Accenture Industry X nyitott pozíciói között!

ForrásAccenture

További információ:

Az Accenture hivatalos honlapján.

Megosztás
[
    ]