Ha az elszántság megvan, már csak a TopSolidra van szükség!

A polisztirolhabosító formaszerszámokat tervező és gyártó táci Kontaktker Kft. tulajdonosai hittek abban, hogy a 90-es évek elején alapított garázscégükből világvállalatok beszállítója lehet. Céljuk megvalósításához a szakértelem és az akart mellett egy integrált CAD/CAM rendszerre is szükségük volt.

Tác csendes kis falu Székesfehérvár tőszomszédságában, a Budapestet a Balatonnal és az Adriai-tenger térségével összekötő M7-es autópálya mellett. A település több mindenre is büszke lehet, így például a közelben található „jogelődjére”, Gorsiumra, ami a Római Birodalom Pannonia Inferior tartományának egykori közigazgatási, később vallási központja volt – ma izgalmas szabadtéri múzeum. Tácot azonban nem csak a történelmi atlaszokban, hanem a jelenkori Európa ipari beszállítói térképén is jelölik a Gőbel-házaspár által tulajdonolt és vezetett Kontaktker Kft.-nek köszönhetően.

TOPSOLID_Kontaktker01

Egy a kevesek közül

“Vállalkozásunk a szó szoros értelmében garázscégként indult 1992-ben, és bérmunkában a szabadbattyáni termelőszövetkezetnek végeztünk marási és esztergálási feladatokat, majd hamarosan megrendelőnké vált a Székesfehérvári Fémipari Szövetkezet is. Számukra eleinte bányagép-alkatrészeket gyártottunk, de az általunk biztosított minőség és pontosság elismerésként egy polisztirolhab-gyártó formaszerszám készítésére is megbízást kaptunk. Ez indított el minket azon a vékony ösvényen, amelyet mára sikerült jelentősen kiszélesítenünk. A dunántúli régióban azon kevés cég közé tartozunk, amelyek teljes körűen kínálják polisztirolhabosító formaszerszámok tervezését, gyártását, felújítását, javítását és átalakítását. Emellett polisztirolhab csomagolóanyagok tervezését, illetve tervrajz alapján a kézi mintahab elkészítését is vállaljuk. A speciális feladatok mellett rövid határidővel teljesítjük a meglévő gépparkunkhoz illeszkedő forgácsolási megbízásokat, így alkatrészek egyedi, vagy kisebb szériákban történő megmunkálását, továbbá alumíniumhegesztést” – mondta Gőbel Dezső, a Kontaktker Kft. ügyvezetője.

TOPSOLID_Kontaktker02

Mérföldkövek

A cég az egykori 30 m2-es garázsműhelyből kiköltözve a 2000-es évek elején zöldmezős beruházással egy 500 m2-es üzemet épített. Mára ezt a létesítményt is „kinőtték”, így a következő években 1200 m2-re növelik a gyártócsarnok területét. A fejlődés alapját az adta, hogy a Nyugat-Magyarországon csak kevesek által végzett speciális szerszámgyártási tevékenységre egyre több megbízó figyelt fel.

TOPSOLID_Kontaktker03

“Egy alkalommal egy hollandiai központú multinacionális vállalat keresett meg minket szerszám készítési feladattal. A kezdeti megbeszélések során kiderült, a polisztirolhab-gyártó gépek egyik vezető szállítója ajánlott minket úgy, hogy semmilyen kapcsolat nem volt köztünk és a gépgyártó cég között. Ekkor hittük el igazán, hogy valamit jól csinálunk” – jegyezte meg a táci családi vállalkozás vezetője. A Kontaktker Kft. ügyfélköre az elmúlt csaknem 25 év alatt jelentősen kibővült, és olyan neves vállalatoknak szállít be, mint a Hirsch Porozell GmbH, a Salzer Hungária Kft., de számos más csomagolóanyag-gyártó, illetve elektronikai ipari, továbbá játékgyártó vállalat partnere a polisztirolhab-gyártó formaszerszámok tervezésében, gyártásában, karbantartásában, de EPP habból készülő járműipari alkatrészek gyártószerszámai is jelentős számban készülnek a táci üzemben. A magyarországi megrendelők mellett a kft. ausztriai, németországi, szlovákiai és romániai gyártók beszállítója is.

Sorsdöntő igen

“Amikor először kértek fel minket polisztirolhab-gyártó szerszám készítésére, technológiai szempontból még nem álltunk teljesen készen a feladatra, mégis igent mondtam a megbízásra. Elsősorban azért, mert húszas éveim elején jártam, és úgy éreztem, nincs olyan feladat, amelyet ne lennénk képesek megoldani. A lendületet és lelkesedést gyorsan tettekre tudtuk váltani: kiváló szakembergárda alakult és azonnal hozzáláttunk a szükséges fejlesztésekhez. Csaknem egy évtizeden át öt szerszámgéppel négyen dolgoztunk a műhelyben, de a 2000-es évek kezdetére a polisztirolhab csomagolások a korábbiakhoz képest sokkal összetettebbé, bonyolultabbá váltak. Egyértelmű volt számunkra, hogy az addig használt marógépekkel és esztergákkal már nem leszünk képesek hosszabb távon megfelelni az elvárásoknak, ezért nagy lépésre szántuk el magunkat. 2002-ben felépítettük új üzemcsarnokunkat, hogy otthont teremtsünk a korszerű 3-tengelyes megmunkálóközpontoknak. Már a berendezések beszerzése idején tudtuk, hogy a „gép nem jár egyedül”, ezért szükség lesz egy megmunkálástervező (CAM) és egy tervező (CAD) szoftverre is. Eleve olyan megoldást kerestünk, amelyben integrált a CAM és CAD funkció. Így került a látóterünkbe a TopSolid, amelyről nem rendelkeztünk előzetes információkkal, és olcsónak sem volt mondható, de meggyőzött minket, mert a szoftver magyar nyelvű volt. E tulajdonsággal ma már valószínűleg a legtöbb szoftver rendelkezik, a 2000-es évek elején azonban ez kifejezetten kuriózumnak számított” – jegyezte meg Gőbel Dezső.

Nem csalódtak

A táci vállalkozás összesen öt licencet vásárolt, és ezzel történelmet írt: a Kontaktker Kft. lett Magyarországon a Missler Software TopSolid rendszerének első felhasználója.

“Meglepődtünk, amikor megtudtuk, hogy mi vagyunk az elsők, mert a szoftvert forgalmazó Cad-Cam Solutions Kft. maximális profizmussal szolgált ki minket, és azóta is stabil háttérként számíthatunk a székesfehérvári mérnökcsapatra, ha bármi kérdéssel keressük meg őket, a szoftver-, illetve verziófrissítések alkalmával pedig háromnapos ingyenes oktatást tartanak, ha igényeljük” – mondta az ügyvezető. Hozzátette: az egyre bonyolultabb és finomabb kidolgozású polisztirolhab formák, illetve azok gyártószerszámai miatt szoftveres tervezés és megmunkálástervezés nélkül ma már nem boldogulnának. Egyrészt azért, mert az évtizedes tapasztalattal rendelkező szerszámkészítő szakemberek nem állnak rendelkezésre megfelelő számban, másrészt a felgyorsult üzleti környezetben a manuális tervezéssel már nem lehet versenyben maradni.

A Kontaktker Kft. emellett más előnyökre is szert tett a TopSolid bevezetésével. Míg a megmunkálóközpontok üzembe állítása előtt kézzel programozták a szerszámgépeket, addig most ezt két kolléga a CAM rendszerben végzi, a programot pedig betöltik a berendezésekbe, amelyeket így gyakorlatilag egy pillanatra sem kell leállítani. Ezáltal értékes munkaórákat, éves szinten pedig több munkanapot nyer a cég, amelyekre újabb megbízásokat ütemezhetnek be.

A TopSolid CAD alkalmazása legalább ennyire fontos a táci üzem számára, mert egyre több ügyfelük a polisztirolhab csomagolóanyagok tervezését is a cégre bízza. “Kapunk egy termékmodellt, de néha csak a csomagolandó termék vázlatos rajzát, amely alapján a TopSolid CAD-ben megtervezzük a csomagolóanyagot. A 3D modellből speciális polisztirolhab-marógépünkkel kialakítjuk a prototípust, amelyet próbázunk, illetve elküldünk tesztelésre a megrendelőnek. Az esetleges koncepcionális félreértések elkerülése érdekében a prototípuskészítési folyamat előtt, ha az ügyfél igényli, a TopSolidból forgatható 3D „néző” modellt készítünk, amelyet megosztunk a megbízóval. A visszajelzés után pedig kimarjuk a fizikai prototípust. Az utóbbi időben már közvetlen polisztirolhab-alkatrészek tervezésével is megbíznak minket – ilyenkor átvesszük a teljes termékmodellt, amelybe be kell terveznünk az adott komponenst. Szerencsére már a kezdetek kezdetén számítottunk arra, hogy előbb vagy utóbb ilyen jellegű megbízásoknak is eleget kell majd tennünk, ezért is döntöttünk integrált CAD/CAM rendszer beszerzése mellett.”

TOPSOLID_Kontaktker05

Kincsre leltek

“Környékünket érdekes legendák és históriák lengik körül, hiszen néhány kilométerre innen találták meg világhírű római-kori Seuso-kincset. Tőlünk ugyan távol áll az amatőr régészet, a TopSolid esetében mégis értékes kincsre bukkantunk. Az igazi előny, hogy alkalmazásával versenyképesek lettünk, de ez nem az alacsony árban, hanem a minőségben mutatkozik meg. Előfordul, hogy ügyfeleink a Távol-Keleten az általunk kiajánlottnál kedvezőbb árakat kapnak, így ott gyártatják le a szerszámot, de sok esetben végül bekopognak hozzánk a máshol készült szerszámmal, amelyen javítást vagy korrekciót kell végrehajtanunk a használhatóság érdekében. Miután látják, hogy többe kerül a leves, mint a hús, visszatérnek hozzánk. Egyszerű filozófiával dolgozunk: jó csapat, prémium szerszámgépek és szerszámok, valamint a TopSolid. Az ezekből az elemekből felépülő rendszer jó minőséget ad, ugyanakkor meg is kell fizetni, mert a megbízhatóságnak ára van. Ez az ár azonban még mindig alacsonyabb, mintha a gyengébb minőségből veszteségek keletkeznének. Ezt Nyugat-Európában már tudják, de a hazai cégek is kezdik megérteni az összefüggéseket” – foglalta össze tapasztalatait Gőbel Dezső.

ForrásCAD-CAM Solutions

További információ:

A CAD-CAM Solutions hivatalos honlapján.

A Kontaktker Kft. hivatalos honlapján.

Megosztás
[
    ]