Jelen cikksorozatunk átfogó bemutatást kínál a múlt század egyik legjelentősebb hazai gépgyára, a Csepel Szerszámgépgyár majd száz éves történetéről és előzményeiről. A Csepel Művek 1892-es alapításától egészen a Szerszámgépgyár 1993-as csődjéig, illetve az ezt követő felvásárlásáig és átalakulásig. A cikkeket Széchényi Péter állította össze.
3. rész – Csepel Szerszámgépgyár története 1945-től 1950-ig, a háború utáni évek
Miközben Magyarországon és Európában még javában zajlott a II. világháború, Csepelen a harcok véget értek 1945. január 9-én, a kivonuló németek helyére megérkeztek a szovjetek. A Weiss Manfréd Acél- és Fémművei Rt. területén nem nagyon volt olyan épület, amelyik ne rongálódott volna meg a háborúban. Az 520.000 m2 beépített terület 23%-a romokban hevert, 37%-a súlyosan sérült, a maradék pedig kisebb sérüléseket szenvedett. A Szerszámgépgyár 11.000 m2 alapterületű csarnoka is odaveszett a bombázásokban. Az egész gyár területéről 2800 szerszámgépet telepítettek ki a németek, az itt maradt gépek jelentős része pedig a bombázásokban sérült meg. Csepel megközelíthetetlen volt Pest felől, mivel a visszavonuló németek a Kvassay és a Gubacsi hidat is felrobbantották.
Az egész gyár a Szovjet Katonai Parancsnokság irányítása alá került és 1945 augusztusáig így is maradt. Megkezdődött a helyreállítás és újjáépítés. A megmaradt munkások és vezetők komoly nehézségekkel találták magukat szemben. A létszám a pár évvel korábbi 30 ezer főt is meghaladó szintről pár ezerre esett vissza. Problémát okozott a nyersanyag, energiahordozó és élelmiszer beszerzése. A hidaktól megfosztott Csepelen főleg a helyiek kezdtek újra dolgozni, majd a harcok nyugatra vonulása után a környező területekről is visszatértek az életben maradt munkások. A kevésbé sérült épületeket használhatóvá tették, a megmaradt és javítható gépeket újra üzembe helyezték. Az elhurcolt szerszámgépek egy részét pedig idővel visszaszállították.
Már január folyamán megindult a termelés. A fő tevékenység a még harcoló Vörös Hadsereg szükségleteinek biztosítása volt. Gyártottak gyalogsági ásót, baltát, csákányt, javítottak járműveket. A gyártáshoz szükséges nyersanyagokat, pakurát, kokszot biztosították. A kezdeti egyszerű termékek mellett, mint az ácskapocs, lópatkó, szegek és csavarok, hamarosan megjelent az igény a műszakilag komolyabb termékekre is. Nagy mennyiségben rendeltek könnyűfém dugattyúkat és fogaskerekeket, harckocsi alkatrészeket és vasúti csapágyakat. A helyi vezetők érdeme, hogy a gyárba szállított, javítandó személy- és teherautók közül minden harmadikat átengedték a gyár tulajdonába.
A hadfelszerelés mellett megkezdődött a mezőgazdasági gépek és eszközök gyártása is, aminek nagy részét vidéken élelmiszerre cserélték, ezzel biztosítva a dolgozók ellátását.
1945 második felében már az Acélmű és a Csőgyár is termelt.
Magyarországnak az általa okozott háborús károkért kártérítést kellett fizetnie a Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának. A jóvátétel nagy része termékek leszállításával került rendezésre, így a csepeli gyár jelentős megrendelést és hitelt kapott a kormánytól. A jóvátételi szállítások főleg szerszámgépek, acélcsövek, cölöpverő gépek, csillék, kerékpárok, varrógépek és alumínium tejeskannák formájában távoztak Csepelről.
A háború utáni években 250 ezer tonna háborús ócskavas került a csepeli martinkemencékbe, ezzel biztosítva a gyár nyersanyagellátását.
1945-ben a szerszámgépgyártás átmenetileg egy 8.800 m2 alapterületű, kis mértékben sérült csarnokban indult el. A dolgozók létszáma 1.428 főre növekedett, köszönhetően a volt Esztergályos és Repülőgépgyártó üzemek dolgozóinak átcsoportosításával. A megmaradt és helyreállított gyártási kapacitást lekötötte a Vörös Hadsereg számára készülő járműalkatrészek sokasága. Ebben az évben összesen három darab szerszámgépet gyártottak. A bombázásokban a Szerszámgépszerkesztési Osztály megsemmisült, így elveszett a tervrajzok, számítási segédletek, szabványok, dokumentációk jelentős része. A tapasztalt tervezők és mérnökök közül sokan a háború után nem tértek vissza, azonban a megszűnt Repülőszerkesztésről többen is jelentkeztek, így az újjászervezett Szerszámgépszerkesztési Osztályban ők kerültek túlsúlyba. A kis csapat állandó túlórázással tudta csak az elvárt feladatot teljesíteni. Egyrészt nagyon sok szerkesztési feladatuk volt a szovjet hadsereg számára készülő alkatrészek kapcsán, másrészt megindult a szerszámgépgyártás előkészítése is. A megsemmisült dokumentációt pótolni kellett, ami másolatok készítése útján és meglévő alkatrészek méreteinek felvételezésével készült. Először a jóvátételre gyártott EF-2, UF-2, VF-2 típusjelű konzolos marógépek, az RF-3 jelű sugárfúrógép és az EÖ-250 jelű eszterga rajzait kellett elkészíteni.
UF-22 egyetemes konzolos marógép
A megmunkáló gépek hiányát enyhítendő, a Szerszámgépszerkesztési Osztály kreativitásának köszönhetően ideiglenes gépeket és célgépeket terveztek, sok esetben meglévő, sérült gépek átalakításával.
1946-ban az RF-3 sugárfúrógép fúrószánjának megmunkálásához terveztek egy harántgyalut és egy többorsós fúrógépet. Még ebben az évben készülnek el a tervei egy WM-300 esztergára szerelhető horonymaró berendezésnek, valamint egy fogaskerekek gyártására szolgáló készüléknek, amit harántgyalura lehet szerelni. Egy sérült és használhatatlan Billeter síkköszörűgépet alakítottak át síkmaró célgéppé, amin az EF-2 marógép állványát munkálták meg. A Kerékpárgyár számára készült egy 9 orsós fúrófej kerékpáragyak megmunkálására.
1946-ban, az említett munkák mellett folyt a maró-, és fúrógépek fejlesztése, ami a következő évekre meghatározó terméke lett a Szerszámgépgyárnak.
1946 elején szervezeti változásokat hajtottak végre, aminek keretében átszervezték a gyártó egységeket és a termelési folyamatot is. A korábbi műhelyrendszer helyett alkatrészfajták szerint alakítottak ki zárt ciklusokat. Így a Kisműhely, Nagyműhely és Szerelde helyett Kisöntvény, Nagyöntvény, Tengely, Persely, Fogaskerék, Normália üzemrészek lettek. A megmunkáló gépeket ennek megfelelően rendezték csoportba. Az alkatrészeket egy cikluson belül készre munkálták és végellenőrzés után kerültek a raktárba. Ennek a kialakításnak az volt az előnye, hogy az egyre növekvő, megmunkálandó alkatrész mennyiség jobban átlátható volt, gyorsabb átfutási időt tett lehetővé. Az év közben bevezetett részletellenőrzés hatására a minőség-ellenőrzés is hatékonyabbá vált. Minden művelet után ellenőrizték az alkatrészeket.
1946-ban, köszönhetően a háború utáni megfeszített munkának, már sorozatban folyt a szerszámgépgyártás és összesen 226 darab gép készült el, szinte kivétel nélkül mind jóvátételre.
1946 decemberében a négy legnagyobb jóvátételre termelő gyár, így a Weiss Manfréd Acél- és Fémművei Rt. is, állami kezelésbe került, de csak az 1948-as államosítási törvénnyel került állami tulajdonba.
Az állam kiemelten fejlesztette a nehézipart, ezen belül a szerszámgépgyártást is, ami az 1947-es termelési adatokon is látszik.
1947-ben már 585 darab szerszámgép készült:
- 260 db fúrógép (RF-2, RF-3, GyF-13),
- 176 db marógép (EF-1, EF-2, UF-2, VF-2, M-1),
- 14 db KFM-1 fogaskerék lefejtő-marógép,
- 111 db eszterga (WM-165, WM-300, EÖ-250, UE-1),
- 10 db LK-40 lyuk-köszörűgép,
- 14 db egyéb gép.
Még ebben az évben kezdődött az ME-00 típusú cölöpverő-gépek gyártása, amire az újjáépítés során volt szükség. Ebből 169 db készült.
Ezeknek a gépeknek a 90%-a jóvátételi szállítás volt.
A Szerszámgépgyár I., II., III. számú csarnoka 1954-ben (jobbra fent: III. sz., alul: II. sz. és I. sz. csarnok)
1947. augusztus 1-én elindult az első hároméves terv az ország újjáépítésére, a lakosság életszínvonalának emelésére, valamint az 1938-as termelési szint elérésére.
A hároméves tervben szerepelt a mezőgazdaság szerszám- és gépigényének kielégítése, a termeléshez szükséges gépek és berendezések legyártása, valamint a jóvátételi szállítások biztosítása. Ez nagy lendületet adott a szerszámgépgyártás fejlesztéséhez. További termelő területre és gépekre volt szükség.
1947-ben fejezték be a 10.000 m2-es, lebombázott repülőgépszerelő csarnok újjáépítését (II. számú csarnok). A megmunkáló gépek száma 370 db-ra növekedett. Ebben benne voltak a meglévő és helyreállított szerszámgépek, a gyártelep más gyáregységeiből áttelepített és külföldről importált gépek is.
A szerszámgépgyár I. számú csarnoka 1945-ben
1948-ban a Szerszámgépgyár régi épülete (I. számú csarnok) is üzembe helyezhetővé vált, így összesen 21.000 m2-en folyhatott a szerszámgépgyártás. Ezzel a két új épülettel megoldódott a gyár elhelyezése, a Szerszámgépgyárnak nem volt szüksége az ideiglenesen használt épületekre. Az új épületekben továbbra is az alkatrészek szerinti zárt ciklusú gyártás folytatódott, de most már szellősebben, átláthatóbban elhelyezett gépekkel. Az új helyen korszerű anyagmozgató berendezések is rendelkezésre álltak.
Az egyre nagyobb darabszámban gyártott gépek egyforma alkatrészeinek megmunkálásához új technológiákat találtak ki. Jelentős mértékben nőtt a különféle készülékek használata, ami egyszerűsítette a beállításokat és csökkentette a gyártási időket. Az öntöttvasból készült, szekrényes alkatrészek megmunkálására kidolgoztak egy olyan készülékezési módszert, amivel a saját gyártású sugárfúrógépeken is meg lehetett munkálni ezeket az alkatrészeket. Így a költségesebb, fúró-maróműveken végzett műveletek helyett egy olcsóbb megmunkálási móddal folyhatott a gyártás. További előnye volt a készülékek használatának, hogy a magasan szakképzett dolgozók helyett, betanított munkások is el tudták végezni a feladatot. A szakmunkások pedig bonyolultabb alkatrészek gyártásával foglalkozhattak.
1948-ban indult a 400 mm asztalszélességű UF-21 egyetemes és VF-21 függőleges konzolos marógépek sorozatgyártása. Ezek a gépek voltak a gyár első, teljesen önállóan fejlesztett típusai, amiket már eladásra terveztek. A motor ékszíjakkal kapcsolódott a további elemekhez, így a fogaskerekes hajtás okozta rezgéseket kiküszöbölték. A sorozatgyártásuk 1954-ben fejeződött be.
VF-21 függőleges konzolos marógép
1948-ban a legyártott szerszámgépek száma 758 darabra emelkedett.
Ismét gyártani kezdték a GyF-20 és GyF-35 gyorsfúrógépet, valamint az NE-100 és SE-100 másolóesztergát. Új típusok is gyártásra kerültek, mint az RLO/2500 lemezvágó olló és a DF-1 hidraulikus daraboló körfűrész.
Mindig törekedtek a minőség javítására, így a műszaki ellenőrzés szigorítása mellett új optikai mérőgépeket és fogaskerék-ellenőrző mérőberendezéseket vásároltak. Minden alkatrészt egyesével ellenőriztek, mielőtt beépítésre kerültek volna.
A fúrógépek fejlesztését nagymértékben előmozdította, hogy 1948-ban megrendelést kapott a gyár 3 méter karkinyúlású sugárfúrógépre. Mivel gyorsan kellett szállítani és a fúrási teljesítménynek megfelelt az RF-3 típusú fúrógép is, egy átmeneti megoldást választottak. Más gyártók, hasonló méretű fúrógépeinél a nagyobb teljesítmények voltak jellemzőek. Ezért az újonnan kifejlesztett, nagy teherbírású és korszerű állványzatra az RF-3 fúrószánját szerelték. Az így összeállt, RF-35 jelű sugárfúrógép gyártása 1949-ben kezdődött, de csak kevés darab készült belőle.
Még ebben az évben jelent meg a kínálatban az SE2/1300 síkeszterga és az FM8 5/8” jelű csőmenetvágógép.
SE-2/1300 síkeszterga
1949-ben 836 db szerszámgépet gyártottak és már csak 160 db volt közülük a jóvátételi szállítás. Sugárfúró- és marógépet vásárolt a csepeli gyártól – darabszám szerinti csökkenő sorrendben –, a Szovjetunió, Románia, Svédország, Argentína, Ausztria, Lengyelország, Bulgária, Finnország és Hollandia.
1950-ben már az OF-2 oszlopos fúrógépet és hosszlyukfúró ás hosszlyukdörzsölő gépeket is gyártottak. Ebben az évben kezdődött a nagymértékben automatizált UF-22 egyetemes és VF-22 függőleges marógépek sorozatgyártása. Hasonlóan a 21-es típushoz, ezeken is 400 mm az asztalszélesség. A tervezőket segítette a gyárban működő, korszerű Millwauke és Cincinnati marógépek tanulmányozása. A gép főorsója és előtolása külön hajtást kapott, és különálló, készre szerelt egységekként került a gép állványába.
1950-ben 931 db szerszámgép készült a csepeli Szerszámgépgyárban, és a vevők között már Belgium, Olaszország, Norvégia, Dánia és Törökország is megjelenik.
A II. világháború utáni években – komoly munka árán –, sikerült a szerszámgépgyártást talpra állítani, és megteremteni azt a minőséget, amivel a világ számos országában keresett termékek lettek a csepeli szerszámgépek.
SzerzőSzéchényi Péter
Források:
Százéves a magyar szerszámgépgyártás 1872-1972 (Gépipari Tudományos Egyesület, 1972)
90 éves a Csepel Vas- és Fémművek (Csepel Vas- és Fémművek, 1982)
Iratok a Csepel Vas- és Fémművek történetéhez 1892-1977 (Csepel Vas- és Fémművek, 1977)