Jelen cikksorozatunk átfogó bemutatást kínál a múlt század egyik legjelentősebb hazai gépgyára, a Csepel Szerszámgépgyár majd száz éves történetéről és előzményeiről. A Csepel Művek 1892-es alapításától egészen a Szerszámgépgyár 1993-as csődjéig, illetve az ezt követő felvásárlásáig és átalakulásig. A cikkeket Széchényi Péter állította össze.
A sorozat 1. részét ITT tudják elolvasni.
2. rész – Csepel Szerszámgépgyár az alapítástól 1945-ig
A Weiss Manfréd Művekre jellemző volt, hogy akkor fejlődött igazán, akkor honosítottak meg új technológiákat, amikor valamilyen okból csökkent az addigi termékek iránti kereslet, vagy már érezhető volt a változás előszele. Az első világháború utáni bő egy évtizedre is ez volt jellemző. Még nem ért véget a világháború, de már 1917-ben megkezdték a felkészülést a békeidőszakra. 1918 novemberében a gyár nevéből kihagyták a Lőszer szót, így lett Weiss Manfréd Acél- és Fémművek Rt. az új neve, ami egyben azt is előrevetítette, hogy a nagy hadiipari gyáróriás ezentúl más termékeket helyez előtérbe. Hiába a korán kezdett felkészülés a békés időszakra, az átállás nem ment könnyen. 1919 végén a csepeli gyártelep szinte kongott az ürességtől.
Légifotón a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek Rt., 1943 (Forrás: Fortepan)
Azonban hamar megjelentek a békeidőszakra jellemző termékek is a kínálatban, és szerencsére a megrendelések sem maradtak el. Az első „béke”-termék az eke volt, amire 1921-ben már 12.000 darabos exportigény is jelentkezett. Ezt követte több mezőgazdasági eszköz és berendezés, valamint olyan iparcikkek gyártása, mint a faszenes vasalók, csizmapatkó, szeg, edények, gázmelegítők, épület- és bútorvasalatok, öntöttvas kádak, kazánok, radiátorok.
Nagy lendületet adott a gyárnak a Zólyom-Breznóból megvásárolt és átszállított pilger-sor 1920-as üzembehelyezése, mert így az Acélmű is újraindulhatott.
A trianoni békeszerződés kimondta, hogy 1922 augusztusáig a csepeli gyárnak át kell állni béketermelésre, ellenkező esetben a gépeit elpusztítják. A gazdaságilag megroppant gyárnak még egy nehézséggel kellett szembenéznie, ugyanis a békeszerződés szerint magántulajdonú cég nem gyárthat lőszert, ezt csak állami cég számára engedélyezik. Weiss Manfréd ezt a helyzetet egyedül nem tudta volna megoldani, de az állam 1922 nyarán egy érdekes szerződéssel, 30 évre bérbe vette a lőszer üzem épületeit és berendezéseit, valamint folyamatos megrendeléssel biztosította működését. Így lassan, a korábbi kapacitás töredékén, de újra megindult a lőszergyártás és a haditermelés a gyárban.
A gyár fejlődését nem törte meg Weiss Manfréd 1922 decemberében bekövetkezett halála, mert a gyár vezetését két, műszakilag is képzett fia vette át.
A jelentős állami támogatások és védővámok következtében a húszas évek közepére stabilizálódott a helyzet és az egész magyar ipar számára a fellendülés következett.
Az üzemszerű szerszámgépgyártás megkezdése szempontjából mérföldkőnek tekinthető a kerékpárgyártás megindulása Csepelen. 1928-ban százezres tételben importálta Magyarország a kerékpárt, így jogos indok volt a hazai gyártás megvalósítása. A grazi Puch Művekkel kötött licenc szerződés után, 1929-ben már 7710 kerékpárt gyártottak, a következő évben pedig 34 ezernél is többet. Az első tízezer csepeli kerékpár, alkatrészek formájában érkezett Grazból, amit itt szereltek össze. Ezzel párhuzamosan pedig megkezdődött a kerékpárgyártáshoz szükséges szerszámgépek tervezése és gyártása Csepelen.
A korábban is előforduló szerszámgépgyártást a Művek karbantartó üzeme végezte a fő profilján túl. Ezek célja a gyár belső igényeinek kielégítése volt. A gyártelep gépeinek karbantartása és javítása, valamint az új gépek tervezése és gyártása az évek folyamán kitermelte a képzett, tapasztalt mérnököket és szakembereket, akikre a későbbi nagyüzemi szerszámgépgyártás épült. Az egyre nagyobb gépigény azonban jelentősen leterhelte a karbantartó üzemet és emiatt átszervezésre és bővítésre került sor. Az addigi karbantartó üzemből 1929-ben Szerszám- és gépüzem lett, de az ott dolgozók már gépgyárnak nevezték.
A húszas évek végén, harmincas évek elején olyan további gyártmányokkal bővült a Weiss Manfréd Művek termékpalettája, mint a repülőgépmotor, varrógép, motorkerékpár, amik közös jellemzője, hogy komoly szerszámgép parkot igényel ezek alkatrészeinek megmunkálása. Így az új üzem feladata a karbantartás mellett, szerszámok és szerszámgépek tervezése és gyártása lett. A belső igények mellett hamarosan exportra is termeltek, amit egyrészt a licencadó cég tervei, másrészt a saját, csepeli tervek alapján gyártottak.
Az első nagyobb feladat a Zománcgyár berendezéseinek és szállítószalagjának elkészítése volt, amit a Fémmű szalaghengerdéjének korszerűsítése követett 7 darab hengersorral, majd a Szeggyár részére 36 darab különféle gép gyártása valósult meg. 1936-ban a Csőgyár korszerűsítése kapcsán csőtolópad, lyukasztósajtó, azonkívül Pilger-hengersorok és redukáló hengersorok készültek. Még ebben az évben Anglia és Ausztria részére csőtolópadokat, és lyukasztósajtókat szállítottak.
A kezdeti évekre jellemző, egyedi jellegű gyártásnak megfelelő volt a gyártástechnológia is. A műhelyrendszerű gyártáshoz a forgácsológépeket fajták szerint csoportosították, de ekkor még hiányzott a tervszerű műveletirányítás. 1936-37-ben valósult meg a géppark korszerűsítése során a transzmissziós hajtás kiváltása egyedi villanymotorokra.
1937-ben indult a WM-165 és az EÖ-250 típusú esztergák sorozatgyártása. A termelés nagy része a gyártelep igényeit szolgálta, kis része pedig értékesítésre került. Még ebben az évben, több repülőgépgyártáshoz szükséges célgép készült, amelyek egyenrangúak voltak más gyártók, korszerű gépeivel.
WM-165 eszterga, 1937
A WM-165 jelű csúcseszterga már csepeli tervek alapján készült.
Az 1938. március 5-én bejelentett 1 milliárd pengős „győri program”, ha közvetetten is, de a csepeli szerszámgépgyártásra is hatott. 1938-39-ben főként a fokozódó hadiipari termelés részére készültek szerszámgépek, és két év alatt az alábbi gépeket gyártották le:
- 36 db másolóeszterga (NE-100-150, SE-100-150, E-40),
- 15 db szájeszterga és fejeszterga (FE-100-150, FE-40),
- 5 db horonyeszterga gyalogsági hüvelyekhez,
- 14 db hüvely-, száj- és peremesztergáló automata,
- 12 db hüvelyhúzó,
- 6 db ólommag-sajtoló automata,
- 12 db hüvely-kónuszhúzó,
- 12 db lövedék-fenékmarógép.
NE-100 másolóeszterga, 1937
Ezek a gépek hazai felhasználásra és angol exportra készültek, és már csepeli konstruktőrök tervezték őket. Speciális célra készültek a nagyoló (NE) és simító (SE) másolóesztergák, amik korukat megelőzve már függőleges ágyelrendezéssel rendelkeztek, a könnyű forgácseltávolítás érdekében.
1939-ben készültek sorozatgyártásra a GyF típusú gyorsfúrógépek, amelyek súrlódótárcsás fokozatnélküli főhajtóművel rendelkeztek. Még ez év végén a gépgyár az Elektromos javító üzemmel együttműködve, új típusú villanymotorok gyártását kezdte meg.
1939 nagy változást hozott a gépgyár életébe, mert átköltözhetett egy jól daruzott új üzemépületbe, a régi helyéről. Az új, daruval kiszolgált, jóval nagyobb terület következtében megnőtt a gyártó kapacitás és ezzel együtt egy sor újítást is bevezettek a termékek minőségének javítása érdekében. A korábbiakhoz képest újdonság volt, hogy a műszaki előkészítés immár megszabta a műveletek sorrendjét, és a magyar szerszámgépgyárak közül először itt vezették be a normázást.
1940-ben gyártanak 40 db WM-300 típusú esztergát, 40 db WM-4 jelű marógépet, 1 db légcsavarlapát-marógépet és 400 db elektromotort.
A WM-300 típusú eszterga, 300 mm csúcsmagassággal és 2.000 mm csúcstávolsággal rendelkezett, és az akkori viszonyok között már komolynak számító 10 LE-s motorral készült.
1941-ben a termelés nagy részét a WM-165 csúcseszterga teszi ki, ebből 60 db készült.
Az 1940-es évek elején több, jó nevű szerszámgépgyárral folytak licenctárgyalások, a szerszámgépgyártás nagy ütemű fejlesztése érdekében, ami egyrészt a Dunai Repülőgépgyár létesítésével, így a repülőgépgyártás fokozásával, valamint a szerszámgépek Németországba történő exportálásának tervével voltak összefüggésben. Többek között a Reinecker és a Lorenz marógépgyárakkal, a Krause és a H. Kolb. fúrógépgyárakkal, a Fortuna és a Naxos köszörűgépgyárakkal, Colet-Engelhardt fúró-maróműgyárral tárgyaltak. Több céggel kötöttek megállapodást egyes termékek megosztott gyártására, ami ismét azt jelentette, hogy a termelő területet növelni kell. A bővítést, modernizálást alaposan átgondolt fejlesztő munka előzte meg, hogy a gyártás korszerű technológiával valósuljon meg. Ekkor vezették be a német REFA rendszert, ami a gyártást az anyagbeszerzés és értékesítés közötti műveletek szervezésével segítette. Ezt a rendszert, továbbfejlesztve ugyan, de egészen az 1960-as évek végéig használták. 1942-ben 8.000 m2-re növelték az üzemi terület nagyságát. A licenc és know-how átvételek ismét jelentősen hatottak a gyár fejlődésére. Bővítették a gépparkot, főleg gyalu-, sugárfúró-, fogazó-, és fogköszörűgépekkel. Immár 260 darab szerszámgép segítette a szerszámgépgyártás egyre növekvő mennyiségi igényeinek kielégítését. A három üzemrész élére tapasztalt mérnökök kerültek és fokozták a gyártásközi ellenőrzéseket. Ez a három üzem a Nagyműhely, Kisműhely és Szerelde voltak.
1942-ben, Franz Braun licenc alapján megkezdődött az RF-2 sugárfúrógép sorozatgyártása. Emellett 4 darab finomfúrógépet is gyártottak Krause licenc alapján.
Függőleges finomfúrógép, Krause licenc, 1942 (balra), RF-2 sugárfúrógép, Franz Braun licenc (jobbra)
1943-ban 35 db-ot gyártottak a WM-300 és WM-425 típusú esztergákból és további új típusú gépek gyártása kezdődött. A nagyobb méretű RF-3 sugárfúrógép, és a VF-1, UF-1, EF-1, VF-2, UF-2, EF-2 marógépek, Reinecker licenc alapján.
A Szerszámgépgyár a Weiss Manfréd Műveken belül teljesen önálló gyáregység volt, saját szerkesztéssel és gyártástervezéssel. A II. világháború közepén hozzávetőleg 1.000 fő foglalkozott szerszámgépgyártással Csepelen.
Az 1944. április 3-án kezdődő sorozatos bombázások következtében a termelés egyre csökkent, mert a helyreállításokra is kellett erőforrásokat biztosítani, majd a július 27-én ledobott bombák hatására a Szerszámgépgyár csarnoka romba dőlt. A németek több értékes gépet elszállítottak nyugatra, hogy a háborús igényeket ott próbálják legyártani. Azonban ezek sem tudták teljesen padlóra küldeni a csepeli szerszámgépgyártást.
VF-2 függőleges konzolos marógép, Reinecker licenc
Készülve a háború fokozódó eseményeire, még idejében sikerült több gépet megmenteni. Halásztelken a későbbi SZIMFI (Szerszámgépipari Művek Fejlesztő Intézete) épületébe menekített nagyméretű hosszgyalu, portálmaró és ágyköszörűgép átvészelte a bombázásokat és nem érte károsodás. Ennek köszönhetően a gyártás, ha csökkentett teljesítménnyel is, de egészen a háború végéig folytatódhatott.
SzerzőSzéchényi Péter
Források:
Százéves a magyar szerszámgépgyártás 1872-1972 (Gépipari Tudományos Egyesület, 1972)
90 éves a Csepel Vas- és Fémművek (Csepel Vas- és Fémművek, 1982)
Iratok a Csepel Vas- és Fémművek történetéhez 1892-1977 (Csepel Vas- és Fémművek, 1977)