Manapság, iparágtól függetlenül egyre többet hallunk a munkaerő hiányáról és az egyre növekvő fluktuációról. A munkáltatók jelentős része kecsegtető juttatások ígéretével igyekszik orvosolni a problémát, ennél azonban elképzelhető, hogy többre van szükség, ha változtatni akarunk a kialakuló tendencián. A témával kapcsolatban egy tapasztalt kollégánkat, Csepregi Dezsőt kérdeztük.
Kedves Olvasó!
Nem vagyok szakértője ennek a területnek, laikusként, az eddigi tapasztalataim alapján teszem közzé a gondolataimat.
Motiváció. Egyszerű, mindenki által ismert kifejezés, az ember életét végig kíséri. Úgy gondolom, motiváció nélkül lehet élni, de alkotni nem! A munka világában hatalmas a jelentősége a motivációnak. Sok vezetőnek okoz komoly fejtörést, hogy miként tudná motiválni dolgozóit.
Nem végeztem felmérést, de az első számú motivációs erőként még mindig a pénzt gondolják és használják! Ez különböző formában jelenik meg: “magas” alapfizetés, prémium, gépkocsi-használat, stb. mint törvényes eszközök és nem is beszélve a törvénytelenekről.
Ez egy nagyon egyszerűen és hatékonyan “működő” motivációs eszköz, csak az a probléma, hogy más vállalkozás is ugyanilyen módon tudja használni az értékes munkaerő “elcsábítása” érdekében. Természetesen más, hasonló, anyagi eredetű motivációs eszközökkel is ugyanez a helyzet: mindig fölé lehet licitálni! Ez a fajta motiváció nem lehet alapja egy erős mag, egy húzó csapat kialakítására, mely nélkül nem lehet hosszútávon sikeres a vállalkozás.
Tapasztalatom szerint egy ilyen csapat összeállásához nem a pénz a motiváló erő, hanem kell egy egyéniség, akit – a szó legjobb értelmében! – tisztelnek és akire példaképként tekintenek! Ez az a motiváció, amit pénzzel nem lehet gyengíteni, viszont nagyon sérülékeny, az emberi rosszindulat könnyen “összetörheti”!
Nincs arra varázsszám, hogy egy-egy ilyen csapat hány főből álljon és hány csapat legyen egy vállalkozásban, de mindenképp szükséges, hogy szervezeti egységenként legyen erős mag a legszélesebb körben.
A munkahelyi példakép, mint motiváció a legjobban a fiatal munkaerőket érintheti meg, alapvető mintát adhat a szakmához való viszonyuláshoz és a munkamorálhoz.
Pályakezdő mérnökként szerencsés voltam az első munkahelyemmel, mert ott több példakép is volt, akik motiváltak, hogy minél jobb legyek szakmailag és emberileg egyaránt! Persze akkor ez nem így fogalmazódott meg bennem, hogy példakép és motiváció…nagyon jól esett, hogy a közvetlen főnököm és még jó pár kollegám sokat segített, nem titkolták a tudásukat, tanították a szakmát, de hasonló volt a műhelyben is az élményem, a forgácsoló szakik, a szerelők partnerként kezeltek, rengeteg gyakorlati tudást szereztem tőlük. És még egy nagyon fontos dolgot tanultam meg ott: a szakmai alázatot! Nem az volt a fontos, hogy ki hány éves, mennyi ideje van a pályán, hanem az, hogy jó-e amit mond, vagy sem!
Ez a néhány év meghatározó volt az életemben és a későbbiekben is azokat a munkahelyeimet szerettem, ahol ki tudott alakulni a “csapat”.
A példakép mint motiváció a munkában manapság elfelejtett dolognak tűnik, olyan “analóg” ebben a “digitális” világban, kilóg belőle. Nem csoda, hisz a szakma példaképei nem a “pörgés termékei”, ahhoz idő és lehetőség kell, hogy valaki “beérjen”. Nagyon sok tehetséges fiatal kollegám volt és van most is, és remélem, hogy a főnökeik felismerik bennük a jövő példaképeit, akik motiválni tudják majd a következő szakmai generációt!
Meg kellene azt érteni, hogy nem projektekben kell gondolkozni, hanem emberekben, akik képesek elvégezni a projekteket!
SzerzőCsepregi Dezső