Azt hiszem, a cégvezető mindig meglepetés. Mintha valami egyetemes törvény lenne, hogy egy ügyvezetőnek szigorú, szűkszavú embernek kell lennie. Ha arról is hallunk, hogy mennyit dolgozik valaki azért, hogy ilyen pozícióba kerüljön, még bizonyosabbak lehetünk abban, hogy határozott, erős kezű és szigorú emberrel van dolgunk. Ritkán kerül le ez a külső, határozott héj, hogy lássuk az embert is a cégvezető kabátjában.
Férj, kétgyermekes édesapa és fáradhatatlan vezető. Imádja a szakmáját, és soha nem fél újat tanulni. Így cégvezetőként sem. Pálfi Lászlóval, a Dormer Pramet cégcsoport magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatójával beszélgettem munkáról, családról, hobbiról és egyensúlyról.
Az első találkozásunkon, egy csehországi gyárlátogatáson kérdeztem meg Lászlót arról, hogy hogyan érte el a mai, irigylésre méltó, ugyanakkor felelősségteljes pozícióját a vállalatnál.
Gyermekkorában egyáltalán nem az értékesítésben látta a jövőjét, ugyanakkor a fémmegmunkálás, mint szakma nem állt tőle messze. A szomszédjukban egy, az 1920-as évek elején gyártott esztergapadon tanult meg esztergálni a szomszéd bácsitól. Hadiipari mérnökként szeretett volna tovább tanulni, mivel Édesapja és Édesanyja is a pápai repülőtéren dolgoztak, de egy gyermekkori sérülés és később egy sikertelen A minősítés miatt civil pályát választott.
Tanulmányait a győri Széchenyi István Főiskolán (ma Széchenyi István Egyetem) végezte, gépészmérnökként. Szerencsés véletlen, hogy a főiskolai gólyatáborban ismerte meg leendő feleségét is. Nem állt tőle távol már akkor sem a „szakma”, főiskolásként egy forgácsoló üzemben dolgozott. Az előrelépés és a munkahelyi fejlődési lehetőségek hiányában azonban a diplomája megszerzése után sales-esként vállalt állást.
„Először az öreg 1000-es Suzukimmal jártam Nyugat-Magyarországot, tulajdonképpen mindent eladtam. Tele volt a csomagtartóm katalógusokkal és azt értékesítettem, amire a partnernek épp szüksége volt, a fúrógéptől a nagynyomású mosóig. Ez egy kimerítő, ám annál izgalmasabb munka volt, rengeteget tanultam az emberekről és az értékesítés természetéről.” – mesélte az első értékesítői pozíciójáról.
kiemelt: „Az értékesítői pozícióban a problémamegoldás és a kooperáció a legjobb. Nap, mint nap izgalmas feladatokkal találkozunk, ráadásul mindezt folyamatosan változó környezetben kell kezelnünk.”
A kitérő után újra fémmegmunkálással kezdett foglalkozni, egy szerszámgyártó vállalat magyarországi képviseleténél dolgozott értékesítőként, később, 2009-ben a Pramet hazai leányvállalatánál pedig értékesítési csoportvezetőként. A Magyarországon dolgozó cseh vezetőt ő váltotta a magyar leányvállalat ügyvezetői székében, ezzel egy teljesen új szerepben kellett helyt állnia. Tulajdonképpen mindent a saját bőrén tapasztalt meg és ezek mentén tanulta meg, hogyan irányítsa a vállalat magyarországi képviseletét.
A cégben itt Magyarországon jelenleg heten dolgoznak együtt, és Lászlót a cégvezetéssel kapcsolatos feladatok kicsit elválasztották az értékesítéstől. Azonban egy-egy ügyféltalálkozón, mint a csehországi gyárlátogatás, vagy a Cutting Days nagy örömmel köszönti a hazai partnereket. A kitüntetett figyelem pedig nem csak a vevőknek jár: a cég alkalmazottjait szinte családtagként kezeli, úgy fogalmaz, „ez egy második család” számára.
Csapatával jó összhangban és eredményesen dolgoznak együtt: „Amat victoria curam” – foglalja össze egy mondattal a közös hozzáállásukat a mindennapi feladatokhoz és kihívásokhoz. Az értékesítőktől és az ügyfélszolgálati munkatársaktól elkötelezettséget és szakmai alázatot vár el, úgy véli, ez biztos alapot jelent a partnerek megfelelő kiszolgálásához.
Amikor az ügyfelekről kérdezem, igen megnyerő választ ad az együttműködésekkel kapcsolatban. „Nekünk nem ügyfeleink vannak, hanem partnereink, akikkel együtt, közösen gondolkodunk a megfelelő megoldáson. Ebben a szakmában egyébként is nagyon fontos, hogy a megoldásra fókuszáljunk és ne korlátozzanak minket az eddig ismert és bevált technológiák, mert azok nem biztos, hogy az adott megmunkálásnál, az adott anyagban működni fognak.” Az általuk értékesített termékekre is inkább a megoldások oldaláról tekint: „Nem a fúrót, hanem a furatot adjuk el. Van olyan is, hogy saját magunk ellen tesztelünk és amikor a partnerünk érdeke, nem félünk vállalni a gyengeségeinket sem.”
László szerint a magyarországi KKV-k egy része számára a forráshiány jelenti a legnagyobb problémát: „Magyarországon sajnos a szűkösség törvényei miatt minden fillért igyekeznek megtakarítani a cégek. Így gyakran olyan dolgokra sem jut elegendő pénz, amire igazán nagy szükség lenne. Néha nehéz dolgunk van az értékesítésben, mert a megfelelő technológia alkalmazásához megfelelő, gyakran drágább szerszám kell, és ezt nem minden esetben hajlandók a partnerek kifizetni.”
A magyar ügyfelekkel kapcsolatban előnyként jegyzi meg a kreativitást: „A magyar emberek hihetetlenül kreatívok. Mindenre találnak még legalább egy (általában gyorsabban elérhető és/vagy olcsóbb) megoldást. Ha ezek nem is mindig tökéletes válaszok az adott kérdésre vagy problémára, sok esetben működnek és ideig-óráig alkalmazhatók. Amikor a partnerekkel együttműködve problémát oldunk meg, igyekszünk ezt a kreativitást maximálisan kihasználni, ugyanakkor a szakmailag indokolt szabályokhoz ragaszkodunk.”
László szerint még mindig rengeteg lehetőség van a magyar piacon, a támogatásoknak és a fejlesztéseknek köszönhetően újabb és újabb vállalatokkal dolgozhatnak együtt. Ugyanakkor a verseny kezd élesedni: míg korábban, a válság előtt az ügyfelek hűségesek voltak a beszállítókhoz, ma már az árverseny szabja meg a kapcsolatokat.
A felelősségteljes üzleti gondolkodás rengeteg stresszt okoz, hiszen folyamatosan jönnek az újabb és újabb megoldandó feladatok: legyen szó szállítási határidőkről, az aktuális raktárkészletekről vagy egy-egy komplikált alkalmazásról.
Hogyan kapcsol ki egy cégvezető a munka után? Lászlónál ez egyértelmű. Az évek során határt szabott az életében és nem viszi haza a munkát, a küszöbre nem csak fizikai tárgyként tekint, hanem egyfajta mentális határként is: „Amikor hazaérek, leteszem a táskám, a laptopom és onnantól kezdve a családommal, a feleségemmel és a gyermekeimmel vagyok. Csak akkor foglalkozom az otthonunkban céges ügyekkel, amikor ez elkerülhetetlen.”
Nehéz lenne elképzelni, hogy László hazaérve kikapcsolja a mérnök-üzemmódot, hiszen pont pár hete érdeklődött arról, hogy milyen otthoni használatra alkalmas kis méretű marógépet érdemes vásárolnia. Az otthoni műhelyében szívesen barkácsol a kisfiával és a kislányával, akik érdeklődnek és csodálják Édesapjuk sokoldalúságát. A saját készítésű karácsonyi, illetve születésnapi ajándékok egy része is ebben a műhelyben születik. Emellett László másik hobbiját a késgyűjteménye képezi. Az impozáns gyűjteményben egyedi, ritka darabok mellett általános darabok is találhatók, a kiválasztás legfontosabb szempontja viszont minden esetben a funkció, a használhatóság. „Az első bicskámat 3 éves koromban kaptam a Nagyapámtól. A kisfiam pedig még meg sem született, már megvettem az első kést számára… Persze egyelőre várom az alkalmat, hogy mikor adhatom majd oda neki.”
Végül, mivel a kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, megkérdeztem azt is, hogy mivel töltené az idejét akkor, ha nem értékesítéssel és cégvezetéssel foglalkozna. László válasza erre az volt, hogy „késeket készítenék a műhelyemben, ezt a munkát pedig esetleg videókkal dokumentálnám.” Sokszor viszont a jelenlegi munkája is kiélezett helyzeteket teremt az életében és akármennyire nehéz megtartani benne az egyensúlyt, László számára a család a legfontosabb. Ebből pedig nem enged, vallja, hogy „sokat és kitartóan kell dolgozni, de mindig tudnunk kell, hogy mi a legfontosabb számunkra.”