Sikeresen zárult a EuroBLECH 2014

euroblech_2014_end_kiemelt Október 25-én zárta kapuit a 23. Nemzetközi Lemeztechnológiai Vásár, a EuroBLECH 2014 Hannoverben. Összesen 59.600 érdeklődő látogatott el a világ legnagyobb lemeztechnológiai kiállítására, hogy megismerhesse az iparág legújabb technológiai trendjeit. Rekordszámú, 38 országból összesen 1.573 kiállító mutatta be innovatív megoldásait, élvonalbeli technológiáit, valamint számtalan élő gépbemutató színesítette a 86.500 négyzetméteren elterülő rendezvényt.

Míg a kiállítók száma 5%-kal magasabb volt, mint az előző vásáron, valamint a kiállítási terület is 3%-kal nagyobb volt, a látogatók száma alapvetően nem változott a korábbi évekhez viszonyítva. Az előzetes felmérések alapján viszont érdemi elmozdulás látszik a látogatók összetételét illetően, egyre több a magasan képzett szakmai érdeklődő.

“Az előzetes várakozás a kiállatással kapcsolatban egészen pozitív volt. Élénk kereskedelem zajlott mind a nyolc kiállítócsarnokban, rengeteg cég számolt be aktív nemzetközi kapcsolatépítésről. A zárás utáni első kiállítói gyorsjelentések alapján a bemutatkozó cégek különösen elégedettek voltak a részvételükkel. A kiállítók túlnyomó többsége teljesen vagy nagy mértékben el tudta érni a célközönségét, szintén kiemelve a látogatók nemzetköziségét.” – mondta Nicola Haman, a kiállítást szervező Mac Brooks Exhibitions ügyvezető igazgatója.

euroblech_2014_end_cikkbe_1Az EuroBLECH 2014 nyüzsgő atmoszférája pozitív képet fest az egész lemeztechnológiai iparágról. A kiállításon végzett felmérés alapján a vállalatok sokkal pozitívabban értékelik a lemezipar helyzetét, mint két évvel ezelőtt. A kiállítók elsődleges célja idén új piacok szerzése volt, melyet az EuroBLECH 2014 nemzetközi jellege ténylegesen elősegített.

“Örömmel számolhatunk be, hogy a kiállítók 52%-a – a korábbi 48%-hoz képest – Németországon kívülről érkezett, valamint növekedett a hagyományosan nagy számú nemzetközi látogatói létszám, ugyanis a korábbi év 34%-hoz képest a látogatók 38%-a érkezett Németországon túlról.” – tette hozzá Nicola Haman.

Az első látogatói elemzések alapján Németországon túlról elsősorban Hollandiából, Ausztriából, Svájcból, Olaszországból, Lengyelországból, Svédországból, Törökországból, Csehországból, Spanyolországból, Nagy-Britanniából és az Egyesült államokból érkeztek nagy számban érdeklődők.

A látogatók között idén is nagy számban (41%) képviseltették magukat a felső vezetéshez tartozók, a döntési jogosultsággal rendelkező látogatók aránya pedig meghaladta a 81%-ot. A kiállításon résztvevők közel fele konkrét vásárlási szándékkal érkezett.

euroblech_2014_end_cikkbe_2A EuroBLECH 2014 pozitív visszajelzést kapott mind a kiállítóktól, mind pedig a látogatóktól, Németországból és azon kívülről is. A résztvevők nagyon elégedettek voltak a felvonultatott, átfogó termékskálával és a kiállítás nemzetközi hangulatával. Előzetes információk alapján a bemutatkozó vállalatok több mint kétharmada a következő kiállításon is részt akar venni. Az EuroBLECH 2016 kiállításra 2016. október 25-29. között fog sor kerülni, Hannoverben.

Jövőre a Mac Brooks Exhibitions számos célpiacon fog lemeztechnológiai kiállítást tartani. A BLECH Russia 2015 Szentpéterváron kerül megrendezésre 2015. március 24-26. között, a BLECH India pedig április 22-25. között Mumbai-ban. Az első AsiaBLECH kiállítás 2016. május 11-13. között lesz Kínában, Suzhou-ban. Az AsiaBLECH a 2013 óta működő BLECH China kiállítást fogja váltani és kibővíteni.

Forrás:euroblech.com

Megosztás
[
    ]