Címke: solidworks

Projekt alapú rajzszámozás SolidWorks PDM környezetben

Talán nem is kell említeni, hogy az adat tárolás és rendszerezés mennyire fontos szerepet játszik a tervező és gyártó cégek életében. Egy termék adatainak hatékony tárolása és kezelése minden cég szempontjából kiemelt fontosságú, mivel ez biztosítja számára a folyamatos fejlődést és versenyképességet.

Mérnöki munka hatékonyságának növelése automatizációval

A BW Papersystems Budapest Zrt. tervezői folyamatait jelentős mértékben lassították a mérnöki munkával járó, manuálisan végzett adminisztrációs feladatok. A megoldást a problémás folyamatok automatizációja jelentette, amelynek megvalósításában az EuroSolid Kft. és az XperiCAD Kft. szakemberei segítettek.

“Nem is tudnánk nélküle elképzelni a napi tevékenységünket” – SOLIDWORKS használata egyedi, kis szériás gépészeti tervezéshez

A szegedi Procontrol, saját fejlesztésű elektronikai termékeit egyedi, kis szériás megrendelésekre készíti. Míg kezdetben a gépészeti tervezést és gyártást alvállalkozók végezték, a piaci igények változásának következtében ma már ezt is házon belül végzik. Mindez azonban nem valósulhatott volna meg a megfelelő tervezőszoftver nélkül.

Digitális gyártás Debrecenben – az AR Robotics-nál jártunk

A lemezes alkatrészek bérgyártásával foglalkozó AR-Robotics Kft. egyik legfőbb célja a mindenre kiterjedő automatizált, digitális gyártás megvalósítása. Az ehhez vezető úton jelent segítséget a nagy múltú Techno-Trade Kft. által biztosított háttérbázis, ami egy hatalmas alapanyagraktárhoz kínál hozzáférést. A cég indulásáról, fontosabb mérföldköveiről és a konkrét tervekről a cégvezető Áncsán Róberttel beszélgettünk.