Címke: filtermist

Erős kezdés, MACH-TECH és 25 éves jubileum – A gépipart érintő problémák ellenére az M+E optimistán tekint a jövőre

Két év szünet után ismét megrendezésre került a MACH-TECH, idén karöltve az IPAR NAPJAI-val és az AUTOMOTIVE-val. A négy napos szakmai kiállításon a piac egyik meghatározó szereplője, az M+E Szerszámgép Kereskedelmi Kft. is kiemelt helyet kapott. Interjúnk során első körben Péter Szabolcs, ügyvezető igazgatóval beszélgettünk a kiállításról, az ipar általános helyzetéről, illetve a 2022-es évről és tervekről, majd ezt követően Incze Csaba, kereskedelmi vezető tolmácsolásában megtekintettük a kiállított gépeket és eszközöket.

M+E – 25 év a szerszámgépek világában

Egyszer volt, hol nem volt… kezdhetnénk így is, hisz az egész egy mesébe illő történet. Ugyanis volt 4 ember, akik jó helyen voltak, jó időben, hogy közösen elinduljanak egy úton és alapítsanak egy céget.

Füst és olajköd mentes környezet a FILTERMIST segítségével a miskolci Toolstyle telephelyén

Francia cégcsoport tagja, sokrétű a termékskálája, korszerű és versenyképes a gyártási metódusa és mentori program is van. Néhány jelző, amivel helye van a nemzetközi piacon a miskolci székhelyű Toolstyle vállalatnak. Üzemlátogatásunkon, Filip Csabával, a Toolstyle Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk a cégről, a gyártási folyamatokról, kapcsolatukról az M+E Szerszámgép Kereskedelmi Kft.-vel és tapasztalatukról a FILTERMIST olajköd elszívókról.

Filtermist olajköd elszívó egységek a tisztább levegőért!

Tavaly körbe járta a magyar médiát annak a felmérésnek az eredménye, mely megállapította, hogy „akár fél deci olajat is belélegezhet egy CNC gépkezelő évente munka közben” (Forrás: Index) és amely vélhetően előbb-utóbb a magyar jogszabályozás szigorítását fogja magával vonni.

EMO körkép – ahogy az M+E látta

Ha páratlan év, akkor EMO. 1 hétig a szakma „krémje” Hannoverbe költözik, hogy megismertesse az európai közönséggel a legújabb trendeket, újításokat, újdonságokat. Természetesen az M+E kollégái is ellátogattak a kiállításra, íme egy rövid összefoglaló a tapasztalataikról.

Kiállítások hónapja az M+E Kft-vel

M+E_nyílit_nap_kiemelt

Az M+E Szerszámgép Kereskedelmi Kft. japán, tajvani és brazil gyártók termékeinek magyarországi képviseletét látja el folyamatosan bővülő kínálattal. Az M+E számára 2016. májusa a kiállítások hónapja volt, házi kiállításuk és az Ipar Napjai során is nagy érdeklődéssel fogadták termékeiket a látogatók.