Címke: eszterga

Haas-újdonságok reflektorfényben

Az elmúlt években gyökeres fordulat volt tetten érhető a Haas-nál, ami szerencsére nem a gépek ár/érték aránya terén következett be. A korábban kifejezetten visszafogott fejlesztési stratégiát követő kaliforniai gépgyártó manapság már egyre-másra jelenti be a gép- és tartozék választékot gazdagító innovációkat.

Erős kezdés, MACH-TECH és 25 éves jubileum – A gépipart érintő problémák ellenére az M+E optimistán tekint a jövőre

Két év szünet után ismét megrendezésre került a MACH-TECH, idén karöltve az IPAR NAPJAI-val és az AUTOMOTIVE-val. A négy napos szakmai kiállításon a piac egyik meghatározó szereplője, az M+E Szerszámgép Kereskedelmi Kft. is kiemelt helyet kapott. Interjúnk során első körben Péter Szabolcs, ügyvezető igazgatóval beszélgettünk a kiállításról, az ipar általános helyzetéről, illetve a 2022-es évről és tervekről, majd ezt követően Incze Csaba, kereskedelmi vezető tolmácsolásában megtekintettük a kiállított gépeket és eszközöket.

M+E – 25 év a szerszámgépek világában

Egyszer volt, hol nem volt… kezdhetnénk így is, hisz az egész egy mesébe illő történet. Ugyanis volt 4 ember, akik jó helyen voltak, jó időben, hogy közösen elinduljanak egy úton és alapítsanak egy céget.

Pontosság és precizitás az esztergálásban

„Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.” Ennél gyakrabban hallott mondás az üzemben, hogy jól dolgozni csak jó géppel és jó szerszámmal lehet. Mégis van, hogy a teljesítmény ezek ellenére sem találkozik az elvárással, a mérések eredményei nem a megrendelő igényei szerint alakulnak. Mi kell még egy jó gépen túl a pontos esztergáláshoz?

Egyszerű, de hatékony vezértárcsás automata eszterga

A technika előre haladásával számos olyan műszaki megoldás kerül hanyagolásra vagy akár elfeledésre, melyek egy-két szempontból jobbnak bizonyulnak. Ez nem azt jelenti, hogy „általában véve” jobbak, pusztán azt, hogy vannak olyan helyzetek, amikor alkalmazhatóságuk újra előtérbe kerülhet.