Címke: elektromobilitás

Európában az autóipar jövője az elektromobilitás

A Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) Exkluzív Vezetői Találkozójára idén az Audi Hungaria Zrt. telephelyén került sor közel 60 tagvállalati vezető részvételével. A kétnapos rendezvényt Krisztián Róbert, a MAGE Elnöke nyitotta meg, aki előadásában kitért az elmúlt évek nehézségeire, a COVID-19, a chiphiány, az energiaárrobbanás okozta problémákra és az autóipar előtt álló kihívásokra. A szervezet Elnöke hangsúlyozta, Európában az autóipar jövője az elektromobilitás, erre kell minden járműiparhoz kötődő vállalatnak felkészülni.

A HUN-REN TTK AKI újgenerációs akkumulátorfejlesztésekben vesz részt

Kun Róbert, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont Anyag- és Környezetkémiai Intézete (HUN-REN TTK AKI) Szilárdtest Energiatárolás Kutatócsoportjának vezetője, aki a Magyar Akkumulátor Szövetség K+F+I munkacsoportját is vezeti, az akkumulátorgyártás terén a világban zajló globális megatrendeket, a különböző fejlesztési irányok jellemzőit és az általa vezetett kutatócsoportban a témában zajló innovatív kutatásokat foglalta össze. Hangsúlyozta, munkájukat az motiválja, hogy az iparágat érintő tanulmányok és a globális tendenciák tükrében kijelenthető, hogy az akkumulátorok iránti igény, valamint az akkumulátorcella- és -komponensgyártás rendkívüli globális expanzió előtt áll, amit mind a hazai kutatóknak, mind az országnak érdemes kihasználnia. Törekvéseik gazdaságfejlesztési céljaikat is támogatják: magyarországi vállalati szereplőket és jelenleg még kiaknázatlan nyersanyagforrásokat is be kívánnak vonni az akkumulátor-értékláncba.

Biztos pont az autóipar átalakulása közben

A magyarországi autóipari ügyfelekre fókuszáló pozíciót hozott létre az Iscar Hungary Kft. A feladattal megbízott menedzserrel, Demeter Dániellel készítettünk interjút. Szó esett többek között az e-mobilitásról és annak hatásairól, a piaci trendekről és arról, hogy miként változnak a forgácsoló szerszámok ezen folyamatok mentén.

Automatizált szerszámgyártás képlékeny alakításhoz

A mintegy 6000 alkalmazottat foglalkoztató Hirschvogel csoport az autóipar vezető beszállítója az acél és az alumínium képlékeny alakítása, valamint a befejező eljárások területén. Németországban, Lengyelországban, Kínában, Indiában, az Egyesült Államokban és Mexikóban található telephelyeivel a csoport minden jelentős piacot kiszolgál. Denklingeni székhelyük – a vállalatot 1938-ban alapították – egyben a Hirschvogel Umformtechnik GmbH székhelye is. Számtalan alkatrész készül meleg- vagy hideg-kovácsolással. A szerszámműhelyben mintegy 200 szakképzett dolgozó helyben gyártja a szerszámokat. A DMG MORI automatizált monoBLOCK megmunkálóközpontjai biztosítják a komplex alkatrészek rugalmas és hatékony gyártását. A legújabb berendezés egy DMU 85 H monoBLOCK + PH Cell 2000-rel.

GROB In-House Exhibition 2023 – A megmunkálási technológiák kibővített portfóliója az In-House kiállításon

A CNCMedia csapata személyesen vett részt a Mindelheimben rendezett házi kiállításon. Testközelből tapasztalhattuk meg a GROB hihetetlenül automatizált gyártási folyamatait és újdonságait, több gépet is láthattunk működés közben, többek között egy 2. generációs G520F gépet az F-sorozatból, valamint egy robosztus 5. Generációs G520-as gépkoncepciót. Ezt az élményt mindenkinek csak ajánlani tudjuk!

Újabb fejlesztések a rendhagyóan sikeres gyártócégnél

Mértékadó elemzések szerint a globális autóipar mintegy 20%-os visszaesést könyvelt el tavaly, Európában pedig ennél is valamivel nagyobb lehetett a csökkenés. Számos hazai vállalkozáshoz hasonlóan a Savaria Ipartechnika Kft. megrendeléseinek nagyobb részét is ez a szektor adja, a Vas megyei Gencsapátiban működő precíziós gyártócég mégis 20%-os növekedést tudott regisztrálni 2020-ban.

Az EMAG Technológiai Fóruma – Szakértők számoltak be az autógyártás forradalmi újításairól

Az “elektromobilitás”, az “autonóm vezetés” és a “big data” a globális automobil ipar alapvető átalakulását összefoglaló kulcsszavak. Ez a folyamat a gyártás messzeható változásával jár, ami a mindezek mögött álló gépgyártás számára nagy kihívást jelent. Ennek megfelelően a “digitális és elektromos forradalom” került az EMAG idén májusban megrendezésre került Technológiai Fórumának középpontjába.