Címke: edgecam

Szoftveres megoldásokkal a hatékonyabb gyártásért – Az Enterprise Group és a Melior Laser Kft. együttműködése

Az Enterprise Group és a Melior Laser Kft. kapcsolata egészen a 2010-as évek elejére nyúlik vissza. A kezdetek óta gyümölcsöző együttműködés eredeményeként környezetbarát gyártófolyamatok kerültek kialakításra, bizonyos munkafázisok felgyorsultak és a selejtszámokat is sikerült radikálisan csökkenteni. A lemezmegmunkáló cég stabil fejlődésében pedig mindemellett a Solid Edge tervezőszoftver használata is kulcsfontosságú szerepet játszik.

“A megváltozott körülmények ellenére is sikeres évet zártunk 2020-ban” – interjú Béke Gyulával, az Enterprise Group PLM üzletág igazgatójával

A januári szokásos évindulást és tevékenységet egycsapásra írták felül a tavaly márciusi pandémiás korlátozások, amellyel az Enterprise Group-hoz hasonlóan sok cég kellett szembenézzen. Ebben a hirtelen kialakult helyzetben a cégnek gyors, rugalmas reakcióra volt szüksége, a megváltozott környezetben pedig merőben más módszerekhez kellett nyúlnia ahhoz, hogy sikerüljön egy kimondottan jó üzleti évet zárni és nemzetközi elismeréseket is elhozni. Hogy minek köszönhető ténylegesen ez az eredmény? Erről számol be Béke Gyula, a PLM üzletág igazgatója.

Garázsból a versenypályára, célvonaltól a célgépig – A Gépész Tuning Kft. mozgalmas története

A Gépész Tuning Kft. épületének előterébe lépve és átsétálva a megannyi versenyautó alkatrész között, azonnal nyilvánvalóvá válik a tulajdonosok motorsport iránti rajongása. Ezen a kellemes kora őszi napon a vállalt ügyvezető igazgatójával, Csík Zoltánnal beszélgetünk a cég kezdeteiről, munkamódszereikről és a gyártásuk szoftveres hátteréről.

Licensz bérlés vagy öröklicensz vásárlás, ez itt a kérdés

A CAD/CAM/PLM piac hagyományosan konzervatív, ez leginkább annak köszönhető, hogy a felhasználók ragaszkodnak a régi és bevált elképzeléseikhez, megszokásaikhoz. Természetesen itt a földrajzi elhelyezkedés is közrejátszik, hogy miként viszonyulnak a cégvezetők a tulajdonláshoz. A gépészeti szoftverfejlesztő cégek sok esetben máshogy gondolkoznak, mint az ő alkalmazásaikat használó vállalatok és ez sokszor hátrányosan érinti a felhasználókat.

Áprilisban ismét országos CAD és CAM verseny diákok részére

Az Enterprise Group PLM üzletág filozófiájának szerves része, valamint szakértő csapatának kiemelt célja a gépészeti tanulmányokat folytató diákok felé irányuló tehetséggondozás. Ennek a tevékenységnek keretében az Enterprise Group közép- és felsőoktatási intézményekkel alakít ki együttműködési rendszereket, melyek magukba foglalják a diákok számára szervezett egyedi képzéseket, előadásokat és szakmai gyakorlati lehetőséget.