Címke: AutoCAD

Versenyképes CAD rendszerek, fej-fej mellett

Az ABI Research a Siemens, a PTC, az Autodesk és a Dassault Systèmes piacvezető CAD rendszer szolgáltatók globális rangsorát állította fel, mely óriások mögött néhány kevésbé elterjedt, feltörekvő megoldás fejlesztője is helyet kapott.

Épülettervezés és modellezés a Revit BIM technológiájával – Interjú a TIBA Építész Stúdió mérnökeivel

A TIBA Építész Stúdió Kft. 2005 óta nyújt építészeti és mérnöki szolgáltatásokat Magyarországon és Európa szerte. A cég 2010 óta használja az Autodesk Revit szoftverét, mellyel hazai viszonylatban azon vállalkozások közé sorolható, amely BIM technológiát alkalmaz projektjeinek megvalósításában. Interjúnkban a cég vezető-tervezőjével, Király Zoltánnal, BIM specialistájával Kócsó Dániellel, valamint két építész tervezőjével, Csányi Zitával és Szmetana Dáviddal beszélgettünk a szoftver bevezetésének körülményeiről, használatának előnyeiről és az építészeti szoftverhasználat és modellezés jövőjéről.

Az ipari digitalizálás a jövő egyik záloga

A 2022-es FOCUS Okosgyár rendezvény keretében ünnepelte 30. születésnapját az S&T Consulting Hungary. A különleges alkalmat követően Nyirő Ferenccel, az Ipari Digitalizáció üzletág vezetőjével készítettünk interjút. Beszélgetésünk során azokat a témákat fejtettük ki, amelyeket a vezető plenáris prezentációjában is érintett. Szó esett többek között a vállalat múltjáról, a jelen kihívásairól, a magyar piac helyzetéről és a lehetséges forgatókönyvekről.

Generatív design a gyártásban III – Innováció növelése új tervezési koncepciók felfedezésével

A generatív design potenciális előnyei közül talán a legkevésbé ismert az innovációs kultúra beágyazása a gyártási ágazat egészébe. Sok műszaki vezető, mérnök vagy tervező, aki kezdetben szkeptikusan állt a generatív design előnyeihez, végül elismeri a technológia előnyeit. Sokszor ezek a személyek lesznek a legnagyobb szószólói a megoldásnak.   Mivel a generatív tervezés a felhőben működik,…

Az Autodesk szoftverei kizárólag szoftverkövetéssel lesznek elérhetők 2016-tól

Az Autodesk 2016 januárjától nem értékesít majd önálló termékeket (amilyen például az AutoCAD) az „állandó licencelés” feltételei szerint. Jövő év januártól kezdődően bérletkonstrukció keretében, a szoftverek havi, negyedéves vagy éves/többéves részletfizetés mellett bérelhetők – az Autodesk ezt Desktop Subscription szoftverkövetésnek hívja.