Kategória: Szerszám és befogástechnika

A SCHUNK optimistán áll az ipar átalakulásához, valamint a magyar kis- és középvállalkozások lehetőségeihez

Interjúnkban Vitányi Róberttel, a SCHUNK Intec Kft. cégvezetőjével beszélgettünk a cég fejlesztéseiről, terveiről, a magyar kis- és középvállalkozások (kkv-k) lehetőségeiről, és olyan piaci, valamint gazdasági trendekről, mint az automatizáció, a kobotok alkalmazhatósága, a mesterséges intelligencia, vagy éppen a fenntarthatóság.

Újdonságok az automatizált megfogás és méréstechnika terén

Az idei Ipar Napjain meglátogattuk a HÓD Industrial Kft. standját is, ahol Csordás Ákos és Mészáros Csaba mutatták be a standon kiállított termékeket. Szemügyre vettük a HÓD által forgalmazott SMW Autoblok legújabb megoldásait, köztük a ZeroAct E-Motion nullpontrendszert, valamint a virtuális valósággal támogatott mérés újdonságát, a HoloLens szemüveget is kipróbáltuk.

Sokszög esztergálás mesterfokon

Ritkán szoktak sokszög esztergálást esztergagépeken végezni, mivel a folyamat és az eljárás is kevéssé ismert. A kihívás a tengelyek összehangolásában rejlik, mely egyre nagyobb szerepet játszik a megmunkálás során, a modern berendezések pedig már lehetővé teszik ezen komplex folyamatok végrehajtását.

Esztergakés köszörülés gyorsacélból

A csigafúró-köszörülés videó sikerei után a Gépműhely csapata az esztergakések felé veszi az irányt, mely az érdeklődőknek nem csak magát a folyamatot, de annak elméleti hátterét is bemutatja.

A befogástechnika és hidraulika szakértője: 30 éves a GIMEX

A győri GIMEX-Hidraulika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. száz százalék magyar tulajdonú, második generációs családi vállalkozás. Fő tevékenysége a gépipari elemek B2B értékesítése és a kapcsolódó szervizszolgáltatás. Alapításának 30. évfordulóján Görcs Annamária ügyvezető és Csonka Szabolcs értékesítési vezető emlékeznek vissza, hogyan jutott el a cég az egyszemélyes vállalkozástól a nettó 1,8 milliárd Forint éves forgalom eléréséig.

CBN: Kemény anyagok gazdaságos megmunkálása a Hornnal

Rövidebb megmunkálási idő, magas felületminőség, elhagyható köszörülési munkák. Mindez csupán három azon előnyök közül, amiket a kemény anyagok geometriailag meghatározott vágóéllel történő megmunkálása kínál a felhasználóknak. A szerszámtechnológia terén jelentős tudással rendelkező Paul Horn GmbH számos szerszámmegoldást kínál az 56 HRC-nél keményebb acélok gazdaságos megmunkálásához. A horonymarás terén a CBN vágóalapanyag már bizonyított. A CBN alapanyagok mellett speciális, nagy teljesítményű bevonattal ellátott tömör keményfém marókat is használnak a megmunkáláshoz.