Kategória: Hazai pálya

Hatalmas siker az FSH!

FSH_2016_kiemelt

A győri XMEDITOR szakkommunikációs cég által már hetedszer meghirdetett egyetemi-főiskolai nemzetközi autóépítő verseny idén is a nyár egyik legkiemelkedőbb autóipari találkozóhelye lesz.

Kecskeméti motortervezők

A Kecskeméti Főiskolán egy éve alakult a Kefo Motostudent járműépítő csapat, amely saját fejlesztésű versenymotorral indul a 2016-os nemzetközi Motostudent versenyen. A versenyt és a csapatot Tímári Attila csapatkapitány mutatja be.

GIMEX: 2016 a stabilizálódás éve

A 2015. év a GIMEX-Hidraulika Kft. számára egyet jelentett a belső fejlesztésekkel, három rangos díj elnyerésével, illetve egy sikeres generációváltással. A lendület a régi, a fejlődés nem áll meg 2016-ban sem.

CATIA sikertörténet az AS-MOTA Kft.-nél

Az AS-MOTA Kft. szerszámgyártási, öntvénykészítési, prototípus-gyártási és kis-szériás megmunkálási folyamatainak elengedhetetlen eszköze egy olyan CAD szoftver, amely megfelelő átjárhatóságot biztosít a CAM modulokkal, így a tervezés és gyártás egy egységes, hatékony rendszerben valósulhat meg. Mindezt a CATIA rendszere biztosítja számukra.

Okuma nyílt nap a fiatal mérnökgenerációnak

Az OKUMA és Smartus munkatársai egy nyílt nap keretében, a parndorfi bemutatótermükben mutatták be a meghívott BME-s hallgatóknak és vendégeknek az OKUMA, valamint néhány partner cég aktuális, legújabb fejlesztéseit és azokat a kimagasló technológiákat, amikkel ezek a cégek jelentős piaci szereplőkké tudtak válni.

Benyomások az I. CAD-Terv Szakmai Konferenciáról

Az erre a piaci szegmensre jellemző rendezvényekkel ellentétben a CAD-Terv ezúttal nem csak a cégcsoport által forgalmazott szoftverek bemutatására helyezte a hangsúlyt, hanem megmutatták, miként képesek megoldásokat kínálni ügyfeleiknek a teljes fejlesztési folyamatra.