Szerszámgyártás? HAAS gépek Cimatron CAD/CAM szoftver megoldással a jó válasz!

Mint oly sok szakmai kapcsolat, a HAAS és az AZUL Engineering Kft. találkozása is a 2017-es MACH-TECH rendezvényen kezdődött, ahol mind a két Cég kiállítóként vett részt.

image2„A kiállítás alatt többször is meglátogattuk egymást, és beszélgettünk az esetleges lehetőségekről, tervekről. Ezt követően is megmaradt a szoros kapcsolat, hiszen kerestük a megoldást a szerszámgyártás elindításának megfelelő támogatására, és 2018 februárjában be is került az első HAAS VM-3 megmunkáló központ az AZUL Engineering Kft. műhelyébe.” – emlékszik vissza a találkozás körülményire Péntek György, a Haas területi értékesítési vezetője.

„Hosszas és alapos tervezés után döntöttünk a Haas mellett. Ár-érték arányban a VM3 gépük kiemelkedő, és kifejezetten a mi igényeinkre tervezték. Kedvező finanszírozási megoldásaiknak köszönhetően hamarosan el is vállalhattuk első marási munkánkat. – gondol vissza Mihálykó Ervin, az AZUL Engineering ügyvezetője.

Kik vagyunk?

image1Az Azul Engineering Kft. 10 éve foglalkozik műanyagfröccsöntő szerszámok tervezésével, CNC megmunkálóprogramok készítésével és elektródamodellezéssel.

„2017-ben határoztuk el, hogy nem csak más cégek számára szeretnénk fröccsöntő szerszámokat tervezni és CAM programokat írni, hanem mi magunk is elkezdünk szerszámokat gyártani.  Ehhez a tapasztalt csapatunk és szoftverállományunk már rendelkezésre állt, viszont a megfelelő gép kiválasztása még hátra volt.” – mondta el Ervin.

Kapcsolat a két cég között

„Természetesen a vásárlást elég alapos piackutatás előzte meg. Minden jelentős megmunkáló-központ gyártót megvizsgáltunk, majd többel fel is vettük a kapcsolatot. Mindenképpen olyan gépet kerestünk, amely robosztus, szerszámlapokat is könnyedén megmunkál. Hamar felkeltette figyelmünket a Haas VM széria, amelyet kifejezetten szerszámgyártóknak fejlesztettek. Ezen kívül elhanyagolhatatlan volt, hogy Cimatron CAD/CAM programmal könnyen kommunikáljon, hiszen ekkor már a teljes cégünk ezt használta.” – fűzte hozzá.

image5

CAD-CAM rendszer a szerszámgyártás számára

A Cimatron szoftver egy komplex CAD/CAM megoldás szerszámgyártók számára.

Az alkatrész tervezésétől a szerszámtervezésen át a marópályák és elektródák tervezéséig, egy szoftverben, felesleges köztes fájlformátumok használata nélkül, teljes megoldást kínál. Teljesen moduláris felépítésű, így ideális kis és nagy vállalatok számára is, hiszen bármikor bővíthető új funkciókkal.

Németországban már az egyik legnépszerűbb a szerszámgyártók körében és Magyarországon is egyre több cég választja.

„Az Azul Engineering Kft.-nél ez az egyetlen CAD/CAM szoftver, hiszen nincs másikra szükségünk. Szerszámtervező részlegünk a Designer Solution modult használja, CAM irodánk az NC Solutiont, a műhelyben pedig Viewer modult használunk. Ezen kívül Cadmould fröccsszimulációs szoftvert használunk, ezzel is garantálva szerszámaink minőségét. Hosszas, sikeres felhasználói alkalmazás után, az Azul Engineering Kft. 2017 óta a Cimatron és a Cadmould magyarországi forgalmazója is.” – emelte ki Ervin.

Miért jó választás a Cimatron szoftver?

A Cimatron szoftverben rengeteg modul segíti az idő- és erőforráshatékony tervezést és gyártást. Hibrid modellezőrendszere olyan produktivitást tesz lehetővé, amely kiemeli a több szoftver közül. Lehetővé teszi a drótváz, a felületek, a helyi nyitott test és testmodellező funkciók kombinálását. Szinte mindegyik normáliagyártó katalógusa megtalálható a programban, így pár kattintással hozzáadható a megfelelő alkatrész, amely rögtön ki is alakítja a férőhelyét a szerszámban.

image3Az egyszerű 2,5 tengelyes marástól, a komplex 5 tengelyes megmunkáláson át a mikromarásig a Cimatron az NC-technológiák teljes körét biztosítja a munka elvégzéséhez.

Műszakirajz-készítésben a legnagyobb segítséget az elkészíthető sablonok adják, melyek segítségével hasonló rajzok – például elektróda beállási rajzok vagy alkatrészrajzok – készítése rekordidő alatt megvalósítható.

Mindezeken kívül rengeteg, egy felületen elérhető funkció teszi könnyebbé a szerszámtervezők dolgát, mint az egyszerűsített hűtőkörtervező, a formakövetőhűtés-tervező, gyors kidobórendszer-tervező, vagy a beömlőcsatorna tervező funkció.

Bár a Cimatron integrált rendszerként használható a leghatékonyabban, önálló megoldásokat biztosít a szerszámtervezésre, az elektródák tervezésére, gyártására és az NC programozásra, valamint a legtöbb fájlformátum beolvasására is alkalmas.

Hogyan kommunikál a szoftver a HAAS géppel?

Ervin így foglalta össze: „Bár a Cimatron és a Haas is kiemelkedő teljesítményt nyújt a piacon, meggyőződésem, hogy cégünk sikerességéhez elengedhetetlen volt, hogy mind megmunkáló-központból, mind CAD/CAM szoftverből olyat választottunk, amelyeket kifejezetten szerszámgyártók számára finomhangoltak.

Nagy könnyebbség számunkra, hogy belső hálózaton keresztül és problémamentes posztprocesszálóval irányíthatjuk a gépet, ezzel rengeteg időt spórolunk meg.”

Miért jó megoldás a HAAS „mold making” sorozata a szerszámgyártás számára?

A Haas-tól 3 méretben elérhető „Mold making” /VM széria/ megmunkáló központjai kifejezetten a szerszámgyártás részére lettek kifejlesztve, illetve remekül tudják használni azon vállalatok is, akik több rugalmasságot szeretnének a munkadarab rögzítést illetően.

A Haas VM széria robosztus gépei olyan komponensekből tevődnek össze (például erősített gépváz, erősített X és Y tengelyes tolóerők, magasabb szervomotor nyomaték stb.), illetve olyan opciós felszereléseket tartalmaznak, amelyek optimalizálják a felületek befejezésének minőségét és pontosságát úgy, hogy az a gépkezelőjének könnyen kezelhető legyen, illetve nagy rugalmasságot biztosítson a munkadarabok rögzítéséhez.

(12.000 1/perc főorsó fordulatszám /15.000 opcionális/, nagy sebességű megmunkálás, automatikus levegőpisztoly, programozható hűtővíz fúvóka, nagyobb asztalméret, X és Y tengelyirányú „T-hornyok”, levegős rögzítés előkészítése az asztalnál stb.)

ForrásHaas

További információ:

A HAAS osztrák és magyar képviseletét ellátó Bartec GmbH honlapján.

Az AZUL Engineering Kft. hivatalos honlapján.

Megosztás
[
    ]