Jelen cikksorozatunk átfogó bemutatást kínál a múlt század egyik legjelentősebb hazai gépgyára, a Csepel Szerszámgépgyár majd száz éves történetéről és előzményeiről. A Csepel Művek 1892-es alapításától egészen a Szerszámgépgyár 1993-as csődjéig, illetve az ezt követő felvásárlásáig és átalakulásig. A cikkeket Széchényi Péter állította össze.
1. rész – A csepeli kezdetek
Az 1867-es kiegyezést követően a gyerekcipőben járó magyar ipar több nehézséggel küzdött. Hiányzó infrastruktúra, tőkeszegény vállalkozók, hiányzó mérnökök és szakemberek. Az állam 1881-es ipartámogató törvénye 1895-ig adó- és illetékmentességet biztosított a fejlesztendő iparágakban működő gyáraknak. Weiss Manfréd felismerve ezt a lehetőséget és a Monarchia közös hadügyminisztériuma által javasolt konzervgyár létesítés ötletét megragadva 1882-ben megalapítja konzervgyárát a Lövölde téren. A Monarchia hadserege vevő volt a jó minőségű konzervekre, de az épület adottságai nem tették lehetővé a nagyüzemi termelést, ezért átköltöztek a Közvágóhíd és a vasúti töltés közé egy újonnan felépített gyárba. Itt kezdetben napi 25000 darabot tudtak gyártani. A konzervgyártás idényjellegéből adódóan voltak időszakok, amikor a munkáslétszám a tizedére esett vissza, és üzemrészeket kellett leállítani. Ezt a problémát oldották meg a hadügyminisztérium tölténytár rendelésével. A sikeres próbaszállítás után az üzemet bővítették és a konzervek mellett egyre több fémipari terméket gyártottak: tábori palackokat, vizeskannákat, stb. Egy robbanást követően a Weiss fivéreknek új telephelyet kellett keresni a tölténygyártás számára és ekkor találták meg a kedvező feltételekkel rendelkező Csepelt. Előny volt a viszonylagos közelsége a fővároshoz, a közlekedési feltételek megfelelőek voltak, akár vízi, akár vasúti szempontból. A soroksári Duna-ágon egy zárógáton (a mostani Gubacsi-hídtól kicsit északabbra) lehetett közlekedni, aminek túloldalán vasúti teherpályaudvar és a Budapest-Ráckeve HÉV vonal húzódott. Adott volt a bővítési lehetőség, valamint az olcsó és még szakképzetlen, de nagyszámú munkaerő.
Weiss Berthold és öccse, Weiss Manfréd 1892-ben 50 katasztrális hold földterületet bérelnek Csepelen, és december 12-én benyújtják iparengedély kérelmüket. Egy hónappal később megkapják az engedélyt a „fegyvertöltény hüvely felszerelési gyár” létesítésére.
Az első épületek és az építkezés az alapítás évében, 1892-ben
Kezdettben mintegy 30-40 főt foglalkoztattak elsősorban Manlicher-töltények élesre szerelésével és különböző kaliberű gyalogsági töltények gyártásával. A munkásokat egy Mannák Vincze Gépgyára által szállított 4 LE teljesítményű gőzgép segítette. A bérelt földterületet 1895-ben megvásárolták és folyamatosan fejlesztették, bővítették a gyárat. Weiss Berthold 1896-ban országgyűlési képviselő lett és innentől Manfréd vitte tovább az egész céget.
1896-ban már közel 1000 főt foglalkoztatnak és 160 LE teljesítményű gőzgép működik Csepelen. 1899-ben elindul a sárgaréz hengermű, ami a hadiipari szállítás mellett már kereskedelmi cikkek előállítását is lehetővé tette. Az anyagfeldolgozás területén sikerült a gyárat félgyártmányok tekintetében függetleníteni. A XX. század első évtizedében jelentkező gazdasági válságból újabb beruházással és átszervezéssel sikerült kikerülni. Elkezdődött a tüzérségi lőszerek gyártása, valamint a kereskedelmi iroda is Csepelre költözött.
A Weiss Manfréd Acél és Fémművek a századforduló környékén
Az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregén kívül más országokba is szállítottak lőszert és hadfelszerelést. 1901-től tábori lóvontatású és hordozható sütőkemencék, főzőládák sorozatgyártását kezdték meg. A bajor, porosz és szász hadseregnek hadfelszerelési termékeket, a szerb és bolgár hadseregnek lőszert szállítottak. A legjelentősebb megrendelést az orosz-japán háborúnak köszönhették, ugyanis 1905-ben Weiss Manfréd 100 millió lőszer, egy éven belüli leszállítására köt szerződést Oroszországgal. Ebben az évben már 5000 LE teljesítmény dolgozott a gyárban.
1907-ben üzembe helyezték a fémcső- és rúdgyárat. A többi gyárral együtt az új csőhengermű, rúdsajtoló, szalaghengermű és pénzlapkagyár az ország legjelentősebb fémfeldolgozó üzemévé tette a csepeli gyárat. A Monarchián kívül is stabil piaccal rendelkeztek. 1909-ben tovább bővültek az acélhengerművel.
A gyár fejlesztésében további új lépést jelentett az Acélmű. Állami támogatás nélkül nem tudta volna megvalósítani a beruházást, ráadásul egy új acélmű Diósgyőrnek is konkurenciát jelentett. 1912-ben aztán üzembe helyezték a két Martin-kemencét, a három gőzkalapácsot.
Kezdetben lovas-kocsikkal végezték a szállításokat, döntően a MÁV Kén utcai és a HÉV pesterzsébeti állomásáról. Azonban 1911 végére a gyártelepre bevezették az iparvágányt, köszönhetően a Csepel-Erzsébetfalva HÉV vonal megépülésének. A gyáron belül közel 3 km vágányhálózatot építettek és két mozdonyt is üzembe állítottak.
A fejlődés gyorsaságát jelzi, hogy a gyár 1913-ban már közel 5000 embert foglalkoztatott és 20 ezer LE teljesítményű gépparkja volt. Ebben az évben létesítették a tanoncműhelyt is. Az első világháború kitöréséig a hadi igények kielégítése a gyár nagyarányú fejlesztését eredményezte. Új főzőkocsi osztályt, kereskedelmi irodát, vegyi laboratóriumot, anyagvizsgálót, asztalosműhelyt, szerszám osztályt, központi szerszám kiadót építettek és önálló tervező intézetet alapítottak. Az I. világháború tovább gyorsította a gyár fejlődését. A martinüzemet, a kovácsüzemet korszerűsítették, új 30 tonnás martinkemencéket építettek és felállították a réz- és ónelektrolízis üzemet, a durva- és finomacél-hengerművet. Ekkor készülnek az első szerszámgépek is Csepelen, de ezek még a gyár saját igényeinek kielégítésére. Az első világháború alatt kb. 22 ezer vagon lőszer hagyta el a csepeli gyárat. A háború befejezésekor 216 épületből állt a több mint 200 hektár területű gyártelep.
A Weiss Manfréd Művek fejlődése egybeesik a magyar ipar, a nagyipari munkásság kialakulásának történetével. A csepeli munkásság az első világháború vége felé és az azt követő forradalmak idején nőtt fogalommá. Nem kis része volt a szervezett csepeli munkásságnak abban, hogy gyári lakások épültek a munkások részére, munkáskantin, kórház, óvoda és csecsemőotthon létesült.
A Weiss Manfréd Művek vezetőit nem érte váratlanul a háború elvesztése, ezért az utolsó években már tervszerűen készültek a béketermelésre. Azonban nem sikerült zökkenőmentesen az átállás, aminek oka részben a nyersanyag-, fűtőanyaghiány és a piacok elvesztése volt. Mezőgazdasági kisgépeket és zománcedényeket gyártottak, amihez külön zománcgyárat is létesítettek. Az edényeket pedig azokon a gépeken gyártották, amiken korábban a lőszereket. A Tanácsköztársaság bukása után a gyárat a román hadsereg szinte teljesen kiürítette. A gyári berendezések elhurcolása és a vesztett háború utáni gazdasági helyzet miatt jelentősen csökkent a termelés.
Az 1920-as évek elején a Witkoviczi Acélművekkel együttműködve honosították meg a csőgyártást Csepelen. Ekkor létesül az első igazi csőgyár.
Csepel Vas- és Fémművek 1971-ben, előtérben a Csőgyár
A háború utáni években, a szabad öntödei kapacitás kihasználása érdekében meghonosították az öntött vaskád, a fitting, a radiátor és kazántag, az öntöttvas csövek és az öntöttvas háztartási eszközök gyártását. Az öntvénygyártás fejlesztése jelentős eredményeket hozott létre, mint például a néhány milliméter falvastagságú öntött kádgyártás megoldását. A magas szintű öntödei technika tette lehetővé, hogy komolyan foglalkozhatott a gyár a kétütemű autómotorok gyártásának meghonosításával, amelyet ugyan kikísérletezett, de a gyártását gazdasági okok miatt megvalósítani már nem tudta. A polgári termelés érdekében 1929-ig megszervezték a tűgyárat, a bergmanncsö, a kályha- és tűzhelygyártást is. Az évtized vége felé a repülőgépmotor-, kerékpár-, varrógép-, és traktorgyártást. Ezen új gyártási ágak bevezetése nehéz feladatok megoldását igényelték. Például a kerékpárhoz szükséges alkatrészeket, úgymint láncokat, küllőket, csapágyakat nem vásárolták, hanem az azok gyártásához szükséges gépeket Csepelen tervezték és gyártották le. A szerszámgépgyártás első eredményei a Weiss Manfréd Művekben a saját szükségletre előállított gépekkel volt kapcsolatos. Jelentős tömeggyártási technikát kellett megoldani a saját gyártású
automatákkal, a szeg, a gombostű, a patentkapocs, a patkószeg és a patkósarok gyártásának beindításához.
A repülőgép- és motorgyártást a Gnome-Rhone, Henkel, Fokker, Caproni, a kerékpárgyártást a Puch, a varrógépgyártást a Pfaff cégek licencei alapján honosították meg az 1920-as évek végére. A különféle gyártmányok szükségessé tették az értékesítési hálózat kiépítését mind belföldön, mind külföldön. Megalapították az Agrár-, Ferró-, Metalló-, Termo-Globus kereskedelmi vállalatokat. Ezeknek a részvénytársaságoknak több fővárosban állandó képviseletei voltak, de Európa, Afrika és Ázsia nagyobb városaiban bizományosi hálózata is működött. Az export- és importszállítmányozásra még bérelt tengerjárót is igénybe vettek.
[folytatása következik…]
SzerzőSzéchényi Péter
Források:
Százéves a magyar szerszámgépgyártás 1872-1972 (Gépipari Tudományos Egyesület, 1972)
90 éves a Csepel Vas- és Fémművek (Csepel Vas- és Fémművek, 1982)
Iratok a Csepel Vas- és Fémművek történetéhez 1892-1977 (Csepel Vas- és Fémművek, 1977)