Útjára indult az Országos SOLIDWORKS Diákverseny

Idén első alkalommal került megrendezésre a SOLIDWORKS diákverseny, amelyen az ország legjobb diák CAD modellezőit kereste az EuroSolid.

Az EuroSolid Kft. a versenyt két kategóriában hirdette meg; egyetemi/főiskolai, valamint szakközépiskolás diákok számára. A pályaművekkel egyénileg, illetve csapattal is lehetett pályázni. A versenyen indulóknak első körben egy használati tárgyat kellett megtervezniük és február 28-ig leadniuk. A beküldött anyagok közül a zsűri értékelése alapján kategóriákként a legjobb 7 pályamunkát beküldő diákot hívták meg a második fordulóra.

A döntőre március 29-én került sor a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Öveges József Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának Fehérvári úti gyakorló intézményében. A versenyre 26 iskolából több mint 50 diák jelentkezett, akik közül a döntőbe 14 iskola 32 diákja jutott be.

2018_03_28_Solidworks_Verseny_04

A rendezvényt az EuroSolid munkatársa, Csépe Teodor és a cég vezetője Wiesler Zoltán nyitották meg, akik vázolták a verseny menetét és a programot, majd pár szót szóltak a cégről, a verseny céljáról és fontosságáról, valamint partnereikről és a verseny támogatóiról (Borsodi Műhely Kft3dConnexion).

Óra indul!

A megnyitó után a diákok belekezdtek a feladatok megoldásába, amelyre 1,5 órájuk volt. A verseny két etapban zajlott, először az egyéni indulók mérhették össze tervezői tudásukat, majd egy rövid szünet után a csapatok következtek. A versenyt az EuroSolid szakemberei, ifj. Gergő Ferenc, Szatmári Tamás és Almás József felügyelték és válaszoltak a versenyfeladat kapcsán felmerülő kérdésekre. Az éppen nem versenyző résztvevőknek pedig Hetyei Csaba tartott bemutatót a SOLIDWORKS szimulációs megoldásairól és képességeiről.

2018_03_28_Solidworks_Verseny_25

orange

A versenyfeladatok kiértékelése után a díjakat Csépe Teodor adta át a résztvevőknek.

Díjazottak szakközépiskola egyéni kategóriában

1. helyezett: Debreceni Gábor, Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

2. helyezett: Balogh Levente, Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

3. helyezett: Antalics Márk, Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

2018_03_28_Solidworks_Verseny_41

Díjazottak szakközépiskola csapat kategóriában

1. helyezett: Vágner Zoltán, Radócz Kristóf, Nagy Imre, Karsai Norbert, DSZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma

2. helyezett: Bánhídi Erik, Varga Bence, Pécsi Szakképzési Centrum Mohácsi Radnóti Miklós Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

3. helyezett: Nagy László, Hoschek Dávid, Jassa Csaba, Tatabányai Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

2018_03_28_Solidworks_Verseny_38

Díjazottak egyetem/ főiskola egyéni kategóriában

1. helyezett: Jósvai Dániel, Budapesti Műszaki Egyetem

2. helyezett: Nádasi Gábor, Budapesti Műszaki Egyetem

3. helyezett: Ritter Ákos, Nyíregyházi Egyetem

2018_03_28_Solidworks_Verseny_42

Díjazottak egyetem/ főiskola csapat kategóriában

1. helyezett: Domokos Áron, Nagy Barnabás, Soproni Egyetem

2. helyezett: Erdélyi Csaba, Steiger Péter, Tarkó István Ádám, Márton László, Nyíregyházi Egyetem

3. helyezett megosztva: Kovács Olivér, Zalavári Dávid, Széchenyi István Egyetem / Nemes Csaba, Nemes Zsolt, Debreceni Egyetem

2018_03_28_Solidworks_Verseny_40

Az esemény kiváló lehetőségnek bizonyult mind a diákok képességeinek felmérésére és visszajelzésére, mind pedig kapcsolatépítés szempontjából. Az EuroSolid munkatársai bíznak benne, hogy jövőre hasonlóan jó hangulatban, izgalmakban és nyereményekben gazdag SOLIDWORKS versenyt tarthatnak, reményeik szerint még több diák, iskola és ipari szereplő részvételével.

ForrásEuroSolid

További információ:

Az EuroSolid hivatalos honlapján.