A műszaki terület gyakorlatiasabb oldalában (értsd: sufnibarkács) és az internetes viccoldalak világában egyaránt jártas olvasóinknak valószínűleg régóta ismerős lehet az a folyamatábra, amely az alkatrészek szabadsági fokszámának kívánt irányba történő változtatásához kínál megoldást, s főszereplője az ikonikus duct tape – WD-40 duó. Előbbi tagja mögött is érdekes történet áll, de ezúttal sokoldalúbb műszaki hasznosíthatósága miatt vetítsük inkább a rivaldafényt a hasonlóan figyelemre méltó kék-sárga flakonos szprére!
Sok más nagy brandhez hasonlóan jelenlegi főszereplőnk születéséhez is a fogyasztói társadalom hőskorába, a XX. század közepének Amerikájába kell visszamennünk képzeletben. De mint a műszaki életben sok más megoldást, úgy a kacsaszalaghoz hasonlóan a WD-40 kenőolaj-és vízkiszorító sprayt sem az üzleti siker reménye ihlette. 1953-ban járunk, erről az évtizedről minden bizonnyal a boldog békeidők kezdete mellett a hidegháború fokozatos kiéleződése, és a vele járó űrverseny kibontakozása jut az olvasó eszébe. Ugyan a két nagyhatalom egymásnak feszülése többször is a pusztulást jelentő szakadék legszélére sodorta az emberiséget, számos technikai újítást köszönhetünk a versenyhelyzetnek, így a WD-40-et is.
A San Diego-i illetőségű Norm Larsen ugyanis egy olyan kenőolajat kívánt létrehozni, amely a nukleáris fegyverek hordozórakétáit védi meg a korróziótól azáltal, hogy kiszorítja felületükről a vizet. A termék nevét képező mozaikszóban a WD a vízkiszorításra utaló Water Displacement rövidítése, míg a 40-es szám azt jelöli, hogy alkotója igen hosszas munkával, csupán 40. próbálkozásra találta meg az egyveleghez a leghatékonyabb oldószert, mely egy főként szénhidrogén-vegyületekből álló kőolaj-származék. Hogy pontosan milyen összetevőkből és milyen arányban készül a kék-sárga dobozban forgalomba hozott termék, arról csak közelítő adataink vannak, ugyanis üzleti titok. Olyannyira, hogy a terméket inkább nem is szabadalmaztatta Larsen cége, a Rocket Chemical, mivel a levédetési kérelemhez be kellett volna nyújtani a pontos receptúrát is, melyet így megismerhetett és kellően módosított formában piacra dobhatott volna valamely konkurens cég is. Azóta egyébként a szabadalmaztatás lehetősége már elévült, mégis úgy tűnik, jó döntést hoztak: azóta is sikerült megőrizni a titkot.
A kereskedelmi forgalomba kerülésig 1958-ig várni kellett. Ennek előzménye az volt, hogy a Convair nevű repülő- és rakétagyártó vállalat az SM-65 Atlas hordozórakéták igencsak vékony üzemanyagtartályainak megóvására sikerrel használták a WD-40-et. A rakéták neve minden bizonnyal kevésbé cseng ismerősen az azóta híres-hírhedtté váló korrózióvédőénél, a rakétacsalád azonban több mint félszáz sikeres indítással büszkélkedhet, számos műholdat, űrhajót és űrszondát juttattak át a Föld légkörén, utóbbiakat egészen a Mars, Merkúr és Vénusz közelébe. A velük folytatott tesztek során a termék olyan hatékonynak bizonyult, hogy a vele dolgozó személyzet még haza is vitt belőle. Megalkotója ezen siker hatására döntött úgy, hogy az átlagemberek számára is elérhetővé teszi találmányát, és az hamarosan meg is jelent a barkácsüzletek polcain. Az igazi diadalmenetet azonban egy igen szerencsétlen esemény indította útnak: 1961-ben a Mexikói-öböl vidékét elsöpörte a Carla hurrikán, és az építmények mellett számtalan járművet és gépet is megrongált, melyek helyreállításához egy egész kamionnyi WD-40-re adtak le rendelést. Az üzleti sikerek egyébként a jól használható termék mellett a marketinget minden más elé helyező John S. Barry vezérigazgatónak köszönhetők, aki merész húzásokkal bővítette a vásárlok körét, például a Vietnamban harcoló katonáknak ingyenes mintákat küldött, lévén termékük fegyvertisztításra is alkalmas.
A rendkívül előnyös tulajdonságai és sokoldalú felhasználása, valamint a jó üzleti stratégia miatt minden korábbinál gyorsabb hódításba kezdett az univerzális korrózióvédő- és kenőanyag az ezermesterek körében. A szer gyártói tömegével kapták a leveleket az újabb és újabb felhasználási módokról, ők pedig kaptak az alkalmon, és kétezer tételnél is hosszabb listát tettek közé „csodaszerük” javallatairól. Végezetül álljon itt ezek közül néhány, a teljesség igénye nélkül: beragadt csavarok oldása, rozsdátlanítás, korrózióvédelem, nyikorgó zsanér kenése, zárak olajozása, víztaszítás, alkoholos filc lemosása tábláról, rágógumi eltávolítása kárpitokból, cipőfényezés, összeragadt üvegpoharak szétszedése, beragadt zipzár kioldása.
Szerző:Mézes Márton, KÁTÉ