A megoldás beszéljen önmagáért

Interjú Soós Andrással, a Walter Hungária Kft. ügyvezetőjével.

A 20. század elején egy kis düsseldorfi üzemből indulva mára globális vállalattá nőtte ki magát a Walter AG. Hogyan íródik a cég sikertörténete napjainkban?

Soós András: A német mérnöki megoldásaink ma már világszerte elérhetők. A fémmegmunkálás területén óriási fejlődés volt tapasztalható az elmúlt néhány évtizedben, amit meglovagolva számos cég alakult. A Walter a száz év alatt megszerzett tudással és tapasztalattal felvértezve tud előnyt kovácsolni, és innovatív megoldásokkal előállni. Ennek a know-how-nak a birtokában komoly hangsúlyt fektetünk az európai piac mellett az ázsiai és az amerikai piacok fejlesztésére.

A globális jelenlét ellenére feltűnően családias a légkör a 21 fős budapesti irodában. Tudatos volt ennek a hangulatnak a megteremtése?

SA: Talán nem véletlen az itteni atmoszféra. 1919-ben Richard Walter által alapított cég egészen a kétezres évek elejéig családi vállalkozásként működött. Mivel a tulajdonos nem számíthatott arra, hogy a következő generációk tovább egyengetik a vállalat útját, olyan befektetőt keresett, aki vállalta, hogy a márkanevet és az arculatot megtartva biztosítja a hosszú távú fennmaradást. Ezt egy tőkeerős skandináv befektetési csoportban találta meg.

A Walter AG központja a németországi Tübingenben

A Walter AG központja a németországi Tübingenben

Miért tartotta fontosnak az anyavállalat, hogy 2001 áprilisától Magyarországon is képviseltesse magát?

SA: A megalakulást követő évtizedekben a Walter számos olyan újdonságot fejlesztett ki, amelyek alapjaiban forradalmasították a fémforgácsolást. A számos levédett termékünk között olyan megoldások voltak, mint például a váltólapkás technológia, amelyet a Walter honosított meg a fémforgácsolás világában. Ezeknek a fejlesztéseknek köszönhetően erős partneri kapcsolatok szövődtek elsősorban német nagyvállalatokkal, akik a globalizáció  térhódítását követően ugyanazt a minőségi támogatást szerették volna viszontlátni külföldi leányvállalataiknál, amit Németországban már megszoktak. Ennek, valamint a 90-es években hazánkban végbement gyártói kapacitásnövekedésnek köszönhetően döntöttünk a magyarországi leányvállalat megnyitása mellett.

Nemcsak a potenciális ügyfeleket jelentő nemzetközi vállalatok száma, de a technika is jelentős fejlődésen ment keresztül. A Walter hogyan tart lépést az egyre növekvő és összetettebb technológiai igényekkel?

SA: A Walter termékpalettája ma 45 000 sztenderd terméket foglal magába, amelynek köszönhetően a fémforgácsolási műveletek 99 százalékához tudunk egy kézből teljes körű támogatást biztosítani. Fontos kihangsúlyoznom a komplett megoldást, ugyanis célunk nem csupán egy alkalmazás megvizsgálása és ott egy hatékonyabb szerszám biztosítása, hanem a komplett munkadarab megmunkálásának elemzése a termelékenység növelése céljából. Ez az impozáns bővülés egy többlépcsős fúziós folyamat eredménye: első körben 2004-ben a korábban alapvetően a német piacra koncentráló gyémánt- (PKD) szerszámokat gyártó Werner Schmitt céggel egyesültünk. Ennek köszönhetően lehetővé vált számunkra a bonyolultabb alumíniumdarabok felszerszámozása. A szintén német Titex és Prototyp cégek 2007-ben olvadtak egybe a Walterrel, aminek köszönhetően a váltólapka gyártására szakosodott vállalatunk portfóliójának részei lettek a keményfém és gyorsacél fúrók, menetmegmunkálók és marószerszámok is. A cégcsoport bővítése 2009-ben folytatódott azzal, hogy az amerikai kontinensen már jól ismert Valenite márkát is beválogatták a Waltercsapatba. A fúzió sikerét jól mutatja a folyamatos megújulás: sztenderd termékeink 40 százaléka 5 éven belüli fejlesztés, ami kimagaslóan jó arány a szegmensen belül.

walter_1_2014_1_interju_szovegbe_2

Soós András, a Walter Hungária Kft. ügyvezetője

Ha a fémforgácsolásban vezető szakértelemről van szó, a Walter márka közel egy évszázados múltja garanciát jelent a csúcsminőségű technológiára. A high-tech termékek értékesítése azonban a szerszámok eladásánál jóval többet takar – vallja Soós András, a Walter Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

Milyen újításokkal erősítették a hírnevüket az elmúlt években, amire nemcsak az ügyfelek, de a konkurencia is felkapta a fejét?

SA: Számos, a Walter arculatát és üzleti sikerét meghatározó termékcsalád fűződik a céghez. A védjegyünkké vált a Tiger·tec, amely a korábbiakhoz képest pozitívabb élkialakítást hozott a váltólapka piacára. Az Xtra·tecnek köszönhetően lapka kopásállóbb lett, vagyis könnyebben és egyenletesebben vág, lehetővé téve a munkadarab gyorsabb megmunkálását. Átütő sikernek bizonyult a piacon elsőként a Walter által megvalósított fizikai úton történő alumíniumoxidos bevonatolástechnika is, amelynek köszönhetően a lapka úgy lett kopásállóbb, hogy megtartotta szívósságát. A Tiger·tec Silver P esztergalapkákkal bebizonyítottuk, hogy egy egész termékcsaládot meg lehet újítani geometriájában és bevonatában is, miközben közel 50 százalékkal sikerült növelni a korábbi WPP lapkáink éltartamát. A Blaxx márkanév alatt futó, 2012-ben piacra dobott marószerszámokkal sikerült a sarok-, a kukorica- és a tárcsamarás új generációját megteremteni. A termékek mellett folyamatosan fejlesztjük szolgáltatásainkat is. A Multiply egy olyan, a piacon eddig egyedülálló többfokozatú szolgáltatási programot jelent, amellyel a termelékenységnövelő eszközök kombinálhatók. Az egységes megközelítés eredményeként a termelés hatékonysága lényegesen nagyobb mértékben növelhető, mint ahogyan ez az egyes tevékenységek összegzésével lehetséges lenne. A Walter Multiply ezzel tehát az integrált, ügyfélorientált szolgáltatáscsomagok új márkája.

A tömeggyártás és -fogyasztás korszakában a folyamatos megújuláson kívül mivel tudja magához csábítani a Walter az árérzékeny ügyfeleket?

SA: Termékeinket alapvetően Németországban gyártjuk. Ez a tény az árképzésünkben is visszatükröződik. A magasabb ár viszont többszörösen kompenzálható a szerszámaink által biztosított fejlettebb technológiának köszönhetően. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy az ügyfél a vásárlást követően ne csak egy drága szerszámot kapjon, hanem azt a technológiát is, ami lehetővé teszi annak optimális alkalmazását. A Walter csoport összességében mintegy 380 év tapasztalattal rendelkezik. Ez óriási tudástőke, amely véleményem
szerint akkor tud igazán hatékony eszköze lenni a munkánknak, ha ezt szolgáltatás formájában átadjuk az ügyfeleinknek. Ezért a termékek mellett különös hangsúlyt fektetünk a szolgáltatásaink fejlesztésére is, mint például a korábban említett Multiply.

Mi a „walteres” módja e közel 380 év tapasztalattal megerősített szakértelem értékesítésének?

SA: Egy profi és a munkafolyamat több fázisát is lefedő szakembergárda szükséges hozzá. Értékesítőink azok, akik feltérképezik az ügyfélnél a lehetőségeket, és feltárják azokat a problémákat, amelyekre megoldást tudunk kínálni. A helyes technológia kiválasztásában a nagy forgácsolási tapasztalattal rendelkező alkalmazástechnikusaink segítenek. Ezt követően ők végzik el a helyszínen a teszteket is. Az optimális szerszámozást (és technológiát) magában foglaló megoldások kidolgozása – beleértve egyedi
szerszámok tervezését is – pedig a projektmérnök feladata. Egy-egy ilyen komplett projekt kidolgozása magába foglalja a teljes megmunkálás költség- és időkalkulációját, valamint a technológiai paramétereket.

Ahogy a felmerülő problémák, úgy egy anyavállalathoz fűződő kapcsolat is sokrétű. A Walter Hungária esetében mennyire erős a német központhoz fűződő kötelék?

SA: Miközben a célok és a stratégia központilag meghatározott, a tübingeni vezetés szándéka, hogy a 33 leányvállalat a lehető legnagyobb szabadsággal és önállósággal tevékenykedjen. Akadhat azonban olyan feladat vagy probléma, amelyet csak a kinti kollégák segítségével tudunk orvosolni. A már említett Multiply program keretén belül lehetőség nyílik arra is, hogy az ügyfél prototípusgyártását az anyavállalatunknál végezzük el. Szintén a Multiply berkein belül vállaljuk ügyfeleink részére a CNC program átvilágítását, továbbá készülékezésének feltérképezését, új vagy módosított készülékek megtervezését, és szükség esetén annak legyártását az ideális megmunkálási technológia alkalmazásának érdekében. Továbbá bizonyos egyedi megoldások fejlesztése kapcsán előfordul, hogy kikérjük a német mérnökök tanácsát. Ők azok a kollégák, akik személyes jelenlétükkel a világ különböző országaiban, mérnöki tapasztalataikat latba vetve támogatják a leányvállalatok ügyfeleinek költséghatékony gyártási folyamatait.

Amikor ön 2005 februárjában csatlakozott a Walter Hungáriához, mi jelentette a legnagyobb kihívást a kezdeti időszakban?

SA: Bár nem volt tapasztalatom a forgácsolásban, gépészmérnöki diplomámnak köszönhetően nem állt tőlem távol ez a világ. Az, hogy minden nap új problémával szembesülhettem, elég motivációnak bizonyult. De nem is annyira a profil, mint inkább a vállalat szellemisége volt az, ami megfogott és motivált abban, hogy hosszú távon a Walterhez szegődjem. Vezetőként a vállalat filozófiájával megegyezően az ügyfél- és megoldásközpontúságot vallom, és azt, hogy az üzletkötés mögött egy szolgáltatásnak kell állnia. Ennek a stratégiának is köszönhetjük, hogy 13 év alatt Magyarországon a vezető forgácsolószerszámszállító cégek közé küzdöttük fel magunkat.

Szerző:Benke Ágnes