A jövő neve: Walter Multiply

A múltban a precíziós szerszámok gyártója, a Walter a tanácsadást és a szolgáltatásait csak szűk körben kínálta. Ehhez képest a cég új márkája, a Walter Multiply bevezetésével egységes megközelítést követ. Az ügyfelek lényegesen többet kapnak, mint az egyes részek összessége. A teljes folyamatláncot végigkísérő, többlépcsős szolgáltatás révén a sikertényezők megsokszorozódnak. A folyamatláncban az Addition (Hozzáadás) jelenti a múltat. A jövő neve a Walter Multipy (Szorzás). Ezzel a tübingeni szerszámspecialista még inkább megalapozza vezető helyét a forgácsolásban. 

„A legjobb teljes csomag – ez a döntő az ügyfelek számára. Ebbe természetesen éppen úgy beletartoznak az innovatív szerszámok, mint az is, hogyan lehet a szerszámokat a leghatékonyabban és a legnagyobb haszonnal alkalmazni“– foglalja össze a felhasználók kritériumait Holger Langhans, a Walter Multiply vezetője. A megváltozott követelmények teljesítésére alakította ki a Walter az új márkát, a Walter Multiply-t, amelynek keretében összefogja és bővíti az eddig kínált szolgáltatásokat. A Walter Multiply egy olyan többfokozatú szolgáltatási programot jelent, amellyel a műszaki know-how – területeket átfogóan – átadható, a meglévő tapasztalatok bővíthetők és a termelékenységnövelő tevékenységek kombinálhatók. Az egységes megközelítés eredményeként a termelés hatékonysága lényegesen nagyobb mértékben növelhető, mint ahogyan ez az egyes tevékenységek összegzésével lehetséges lenne. A Walter Multiply ezzel tehát az integrált, ügyfélorientált tevékenységcsomagok új minőségének márkája.

A Multiply mint átfogó, rendszerszintű megoldás prezentálása a Walter technológiai központjában, Tübingenben

A Multiply mint átfogó, rendszerszintű megoldás prezentálása a Walter technológiai központjában, Tübingenben

Négy szolgáltatásmodul

Az új szolgáltatáskoncepció a forgácsolással kapcsolatos összes fontos feladat kezelésére alkalmas, amely egy alkatrész gyártása közben felmerül. A teljes folyamatlánc mentén négy szolgáltatásmodul épült fel: a tervezés, a gyártás és logisztika, a karbantartás, valamint az oktatás. Ezeket világszerte szabványosították, és ezek hordozzák a három úttörő szerszámgyártó, a Walter, a Walter Titex és Walter Prototyp fejlesztésében és gyártásában összegyűlt évtizedes tapasztalatok eredményét.

Átfogó és hatékony tervezés

A Walter Multiply Tervezés modulja tartalmazza a Szerszámbeállító műhely létrehozása, a Walter termelékenységi szolgáltatások és a Walter technológiai központ nevű egységeket. A Szerszámbeállító műhely létrehozása során az ügyfél konkrét helyzetét vizsgáljuk meg, és egy kulcsrakész szerszámbeállítót rendezünk be számára. Az ügyfélnél így kapacitás szabadul fel, ráadásul csökkentheti a tőkebefektetéseit, növeli a gépeinek kihasználtságát és termelékenységét. Másként megfogalmazva: az egy alkatrészre eső költségek jelentős mértékben csökkennek. A Walter termelékenységi szolgáltatások (WPS) a teljes folyamatlánc részletes vizsgálatával foglalkozik: minden költségtényezőt figyelembe veszünk, és bemutatjuk a konkrét megtakarítási lehetőségeket. Ez vagy egy teljesen új folyamat, vagy a már meglévőnek az optimalizálása lehet. „A koncepció teljesen egyértelmű ígéreteket fogalmaz meg a teljesítményre vonatkozóan“ – magyarázza Holger Langhans. – „A legtöbb esetben még túl is szárnyaljuk az előre vetített teljesítményeket.“ Azért, hogy ne az ügyfél gépi kapacitását vegyük igénybe, a szolgáltatás az eredeti helyszín helyett a Walter technológiai központban is igénybe vehető, és az optimalizálás is ott történhet. A központban a Walter Multiply az ügyfél igényeihez igazítja a folyamatot és legyártja az első alkatrészeket. Csak azt követően ültetjük át a gyakorlatba az ügyfélnél, ha a folyamat zavarmentesen lefut.

walter_1_2014_1_cikk_3_szovegbe

Biztos kézben tartani a folyamatokat

A Gyártás és logisztika modul középpontjában a megfelelő szerszámokkal történő ellátás áll, hogy a gyártási folyamat problémamentesen futhasson. A modul a Walter TDM szoftver, a Tool Management és az Újrahasznosítás elemekből áll. A szerszámok és üzemi eszközök adatainak rendszerezésére a Walter szerszámadat-kezelés (TMS) szolgál: ezen keresztül történik a szerszámok kiadása, azok automatikus beszerzése, az áru beérkezésének és kiadásának irányítása, valamint a minőség-ellenőrzés is. Az ügyfelek ezzel a teljes raktárat irányítani és szervezni tudják.

A Tool Management a hatékony szerszámkezelési lehetőségek teljes választékát kínálja. Az összes szükséges szerszám éjjel-nappal, száz százalékban rendelkezésre áll, mindez egyetlen szerszámkiadó automatával. A készletkezeléssel a Walter pontosan azokat a szerszámokat bocsátja az ügyfél rendelkezésére, amelyekre az alkalmazáshoz szüksége van. Holger Langhans a CPP-ajánlatot (cost per part, egy darabra eső költség) a szerszámkezelés aranyszabályának mondja: az ügyfél többé nem a szerszámokért, hanem az elkészült alkatrészekért fizet. A Walter Multiply a komplett gyártósort kezeli, beszállítja a szükséges szerszámokat és biztosítja a személyzetet az optimalizáláshoz. „A tiszta termelékenységet értékesítjük“ – nyilatkozta a Multiply-igazgató. – „Szerszámgyártóként ráadásul abban is érdekeltek vagyunk, hogy a legjobb szerszámokat és azok közül is a szükséges legkevesebbet alkalmazzuk. Az ügyfél így tehát biztos lehet abban, hogy mi mindent megteszünk a lehető legtökéletesebb folyamat kialakítása érdekében.“

Az előzetes beállítás szolgáltatás során a Waltertől az ügyfél vagy az előzetesen beállított szerszámot kapja meg egy szerszámos kocsiban kiszállítva, vagy az ügyfélnél, a helyszínen történik meg a szolgáltatás. A raktároptimalizálás keretében a Walter az ügyfél raktári rendszerét tekinti át és a folyamatokat egészen a szerszámkiadásig vizsgálja. Ennek eredményeként az ügyfél egy rendezett és optimalizált raktári rendszert kap, a szerszámok hatékony kezelését biztosító szoftverrel együtt.

Az Újrahasznosítás keretében azokat az elkopott szerszámokat, amelyek már nem állíthatók helyre, elszállítják az ügyféltől, és gondoskodnak újrafeldolgozásukról. Az ügyfél a megfelelő, piacon szokásos árat kapja a keményfémért, szerszámokra vagy szolgáltatásokra beváltható jóváírás formájában. A Walter Multiply a nyersanyagokat szakszerűen feldolgozza és új szerszámok előállításához használja fel. Ez a szolgáltatás először csak Németországban érhető el, idővel azonban világszerte rendelkezésre áll majd.

walter_1_2014_1_cikk_3_szovegbe_2

Tartós költségmegtakarítás karbantartásnak köszönhetően

A gyártást követően a szerszámokat ellenőrizni, esetleg felújítani és adott esetben javítani is kell. A Karbantartás modul szerszámfelújítást és karbantartási szolgáltatást tartalmaz.

A világszerte megtalálható szerszámélező központokban az ügyfelek szerszámait a Walter szakértői újra az eredeti állapotba hozzák. Háromszori utánélezés és újrabevonatolás esetén például a műveleti költségek mintegy 50 százalékkal csökkennek – mindez eredeti minőség és eredeti teljesítmény mellett. A bonyolult felépítésű szerszámokhoz a Walter ezen felül karbantartási szerződéseket kínál. Ezek értelmében az ügyféltől a szerszámokat rendszeres időközönként elszállítják és szétszerelik. Miután a kopott részeket kicserélték, a szerszámokat újra összeszerelik és minőségi jellel látják el.

Szakértőktől profitálni

A forgácsolásban vezető szerepet betöltő Walter évtizedes tapasztalatokra és munkatársainak összegyűlt tudására tud támaszkodni. A Képzés modullal az ügyfelek folyamatosan profitálhatnak e széles körű tapasztalatból. A képzések tartalmát egyénileg határozzák meg az ügyfelekkel közösen. A témák fókuszálhatnak például a megmunkálásokra (esztergálás, fúrás, marás), az egyes anyagokra (alumínium, acél, vermikuláris grafitos öntöttvas, titán stb.) vagy akár ügyfélspecifikus alkalmazásokra is. Ez utóbbi esetben a repülőgépipar és űrrepülés, a gépjármű- és energiaipar vagy a vasúti iparág prominens szakértői adnak tanácsot célzottan és egyéni formában azért, hogy az ügyfelek megtalálják a leghatékonyabb lehetőséget a komplex alkatrészek gyártásához. Az alkatrész-specifikus részleteket a vevőkkel közösen határozzák meg pontosan azért, hogy tökéletesen az ügyfél igényeire szabott eredményt lehessen elérni.

Egyértelmű teljesítményígéretek

„A Walter Multiply keretében tökéletesen összehangolt és egymásra épülő szolgáltatási ajánlatot teszünk, amely az ügyfeleink számára jelentős haszonnal jár“ – ebben biztos Holger Langhans. – „Az ügyfél többé nem »zsákbamacskát« vásárol, hanem egyértelműen termelékenységnövekedést kap tőlünk. Olyan optimális folyamatokat szállítunk neki, amelyekkel évente csökkentheti és befolyásolható költségekké tudja átalakítani a fix költségeit.“ Az ügyfelek első reakciói a vezető számára biztatóak: „Az ügyfelek felismerik: csak profitálhatnak a Walter Multiply-ból. Velünk újra a központi feladataikra figyelhetnek. A többiről mi gondoskodunk.“