Kitozán alapú vérzéscsillapító rendszerek

Napjainkban orvostudomány fejlődésének köszönhetően egyes betegségek kockázata, valamint az egyes sérülésekből történő felépülés időigénye nagy mértékben lecsökkent. Ebben a fejlődésben számottevő szerepe volt a műanyagipar húzó hatásának is, mely többek között a gyógyászati segédeszközök fejlesztésével járult hozzá az orvostudomány előre jutásához. Jelen cikkemben a 2000-es évek egyik nagy újításáról, a kitozán alapú vérzéscsillapító rendszerekről olvashatnak.

A kitozán előállításának alapanyaga a kitin (poli-N-acetilglükózamin), mely a természetben a cellulóz után a második legnagyobb mennyiségben megtalálható poliszacharid. Legnagyobb mennyiségben az ízeltlábú állatok (például: rovarok, rákok) külső vázában található meg. A kitin számottevő mennyiségét az elhullott rákok páncéljából több kémiai tisztító lépés segítségével nyerik. Az így kapott nagy tisztaságú kitin tömény lúgos (leggyakrabban nátrium-hidroxidos) kezelésének eredményeképpen nyerjük a kitozánt. Érdemes megemlíteni, hogy a kitozán egy összefoglaló név, melyet a kitin dezacilezett származékaira alkalmazunk. A dezacilezettség mértéke leggyakrabban 40-100 % között változik.

1.ábra A kitozán előállításának egyik legfontosabb forrása, a rákpáncél

1. ábra A kitozán előállításának egyik legfontosabb forrása, a rákpáncél

A kitozán elsődleges sikerét a természetben nagy mennyiségben való előfordulásának, és könnyű, olcsó kinyerhetőségének köszönheti. Mindezen előnyös tulajdonságai mellett számos további jó tulajdonsággal rendelkezik, mint például a biodegradálhatóság, biokompatibilitás és a természetes antibakteriális hatás.

2.ábra A kitin (balra) valamint a teljes mértékben dezacilezett kitozán (jobbra) szerkezeti ábrája

2. ábra A kitin (balra) valamint a teljes mértékben dezacilezett kitozán (jobbra) szerkezeti ábrája

A fent említett jó tulajdonságainak köszönhetően a kitozán 1950-es években történő első publikálását követően népszerű kutatási területté vált. A 2000-es évek elején a Boltoni Egyetem kutatói fejlesztettek ki legelőször egy új típusú, kitozán alapú kötszert, mely forradalmasította a vérzéscsillapítást. Az így előállított új vérzéscsillapító rendszer nagy mennyiségben történő előállítására megalapították a HemCon Inc. vállalatot, mely kezdetben csak katonai területre szállított a speciális, géz alapú, kitozánt tartalmazó kötszerből. Az új termék harctéren való sikeres bizonyítását követően átkerült a közszférába is, így ezek a vérzéscsillapító rendszerek manapság már gyakorlatilag bárki számára elérhetővé váltak. Magyarországon leginkább a Chitogauze és a Celox márkanév alatt futó, kitozánt tartalmazó kötszerek ismertek.  

Habár első ránézésre a kitozán alapú vérzéscsillapító rendszerek nem térnek el a köztudatban sokkal inkább elterjedt gézlapoktól, a hatásmechanizmusukban nagy különbségek figyelhetők meg. Míg a gézlap esetében a vérzés csillapításának alapját elsődlegesen a vér útjának fizikális gátlása adja, addig a kitozán alapú rendszerek kémiailag segítik elő a lokális véralvadást. A kitozán természetes pozitív töltéssel rendelkezik, míg az emberi sejtek, köztük vörösvértestek membránja leggyakrabban negatív töltésűek, így a kitozán a sejtek megkötésével egy véralvadási mechanizmust segít elő. Ez a sima gézlapokhoz hasonlítva végeredményben számottevően gyorsabb vérzéscsillapítást tesz lehetővé.

3.ábra Kitozánt tartalmazó géz, mely első ránézésre nem sokban tér el a hagyományos gézlaptól, ám hatásmechanizmusa számottevően különbözik

3. ábra Kitozánt tartalmazó géz, mely első ránézésre nem sokban tér el a hagyományos gézlaptól, ám hatásmechanizmusa számottevően különbözik

Az újításnak köszönhetően például a szúrt, vagy lőtt sebek ellátása megkönnyebbül, az abból származó vérveszteség pedig nagy mértékben lecsökkenthető. A kis bemeneti nyílásokkal rendelkező sebek esetében egy applikátor segítségével közvetlenül kitozán granulátumot juttathatunk a sebbe, mely lokális vérzéscsillapítást tesz lehetővé. Biokompatibilitásának köszönhetően közvetlenül szervezetbe juttatható, antibakteriális hatása miatt pedig a seb gyógyulásának folyamata meggyorsítható.

4.ábra Speciálisan szúrt és lőtt sebek kezelésére kifejlesztett, kitozán granulátumot tartalmazó vérzéscsillapító rendszer

4. ábra Speciálisan szúrt és lőtt sebek kezelésére kifejlesztett, kitozán granulátumot tartalmazó vérzéscsillapító rendszer

Rövid összefoglalómban láthattuk, hogy a kitozán alapú kötszerek hatalmas előrelépést jelentettek a vérzéscsillapító rendszerek történetében. Habár jelenleg a kitozán alapú kötszereket leginkább a hadsereg, valamint a rendőrség alkalmazza, nem hivatásos személyek általi elsősegélynyújtás esetén is életeket menthet.

Források:

http://www.nytimes.com/2003/03/04/health/pushing-to-build-a-better-bandage.html

https://www.polymersolutions.com/blog/chitosan-a-natural-and-amazing-polymer/

https://www.polymersolutions.com/blog/chitosan-creates-better-wound-care/

http://www.bexamed.hu/chitogauze-xr-pro-nsn-verzescsilapito-gez.html

http://www.bexamed.hu/celox-a-6g-verzescsillapito-granulatum-applikatorral.html

http://www.mdpi.com/marinedrugs/marinedrugs-13-01133/article_deploy/html/images/marinedrugs-13-01133-g001.png

https://i.ytimg.com/vi/fAxBw5rjNsI/maxresdefault.jpg

https://i.ytimg.com/vi/0iNhCaNKQkE/maxresdefault.jpg

http://imgusr.tradekey.com/p-6452657-20140627051940/dry-shrimp-shells-for-make-chitin-chitosan-glucosamine.jpg

Megosztás
[
    ]