“Lehet máshogy is” – interjú a Tamatech Kft. ügyvezetőjével

Minőségirányítási vezetőből lett saját cégének ügyvezetője Olajos János. A Tamatech Kft. fiatal vezetője szerint vállalkozni jó, a saját álmok megvalósítása pedig még akkor is motiváló, amikor nehézségekbe ütközik az ember.

2017_01_11_Tamatech_interju_01

Egy régi ismerőssel szorosan együttműködve 2015 októberében alapították a céget, amely kezdetben kizárólag hegesztett szerkezetek elemeinek gyártásával foglalkozott. Elsősorban beszállítóként működtek, viszont ezt a szerepkört hamar kinőtték. János elmondása szerint Egerben és környékén nagy kereslet mutatkozik a fémipari bérmunka iránt, ahogy szinte az egész országban bárhol megélhet egy hasonló vállalkozás. Ma a cég a forgácsolás mellett alkatrész-tervezéssel, technologizálással, hegesztéssel és felületkezeléssel foglalkozik.

„Igaz, hogy beruházásigényes egy ilyen céget alapítani, de megnyugtathatok mindenkit: számíthatnak arra, hogy folyamatosan kapnak majd megrendeléseket belföldről és külföldről egyaránt.”

A külföldi vevőikkel közvetítő cégeken keresztül tartják a kapcsolatot – ez a megoldás segít egy induló kisvállalkozásnak a kapcsolati háló kiépítésében és a biztonságos terjeszkedésben. Korábbi tapasztalatait jól kamatoztatja cégvezetőként, hiszen szakmai és személyügyi döntésekben is van viszonyítási alapja. Éppen ezért fontos Olajos János számára, hogy megfelelő légkört teremtsen és a megfelelő csapatot építse fel a körülötte dolgozó emberekből. Olyan munkatársakkal dolgozik együtt, akik hozzá hasonlóan tulajdonosi szemlélettel, szakmai alázattal és az ügyfél igényeinek maximális tiszteletével állnak a feladatokhoz. 

Bár vállalkozni kockázatos és nehéz, János semmire nem cserélné el jelenlegi vállalkozói létét:

„Nem szabad feladni, a vállalkozó-léthez nagyon kell szeretni azt, amit az ember csinál.”

– vallja János, aki a mai napig örömmel tekint technologizálási feladataira. „A szervezési és vezetői teendők rengeteg energiát elvesznek, emellett sok időt töltök adminisztrációval és ajánlatkészítéssel is, ugyanakkor egy-egy valódi mérnöki feladatban teljesen el tudok merülni.”

És nem csak a tervezésért, hanem magáért a megmunkálásért is hasonlóan rajong. Miközben körbe vezet minket a tágas csarnokban, több példát is felhoz a közelmúlt kihívásaiból. Ezeknek persze csak egy része köthető a konkrét megrendelésekhez, a cég megalapítása óta ugyanis több használt szerszámgép felújításából is kiveszi a részét.

„Annak ellenére, hogy izgalmas kihívás életet lehelni ezekbe a gépekbe, be kell vallanom, hogy ha tehetném, csak új szerszámgépeket vennék.” – mutat rá arra, hogy a kihívás mellett nehézséget is jelenthet a felújítás.

2017_01_11_Tamatech_interju_07

A megmunkálások nagy részét DMG MORI szerszámgépekkel végzik, az első gépüket is a német-japán gyártótól szerezték be. A cég indulásakor még egyértelműen használt szerszámgép vásárlásán gondolkodtak, ám a DMG MORI hazai képviseletének segítségével kedvező konstrukcióban jutottak hozzá egy új megmunkáló központhoz. Emellett pedig egy CNC eszterga, illetve egy palettacserélős megmunkáló központ szolgálja a gyártást. „Sok energiát fektetünk abba, hogy ezeket a gépeket megfelelő állapotba hozzuk, de jelenleg a gyártási volumenünk nem indokolja és nem is teszi lehetővé, hogy minden típusból a legújabb gépeket vásároljuk.”

A felújításban szerzett rutint egyébként már nem csak a saját, hanem a megrendelők hasznára is kamatoztatják: nem rég kezdtek bele egy darabológép felújításába. A közelmúlt egyik nagy kihívása pedig a mérőszobában elhelyezett ZEISS mérőgép felújítása lett.

Olajos János már a cégalapításkor elhatározta, hogy olyan munkahelyet szeretne teremteni, ahol jó dolgozni, ahol számítanak az emberi értékek és ahol ügyelnek a munka és a magánélet egyensúlyára. Utóbbi annyira fontos számára, hogy inkább visszautasítja azokat a megrendeléseket, amelyek az ünnepi időszakokban is megkövetelnék az alkalmazottak foglalkoztatását. „Fontosnak tartom, hogy azok, akik idejárnak dolgozni, szeressenek itt lenni és bár tudom, hogy néhány kellemetlenség, vagy nehéz körülmény ellenére is itt vannak, szeretném tiszteletben tartani az idejüket.” -hangsúlyozza. A kis csapat akkor is kitartott János mellett, amikor a cég korábbi átalakulása során bizonytalanná vált a működés és nem riadnak meg az olyan helyzetektől sem, amikor egyes feltételek hiányában kell megoldaniuk a feladatokat. “A lehetetlent egy nap alatt megcsinálják, a csodára lehet, hogy néhány napot várni kell.”

Emellett János számára kimagaslóan fontos a bizalom és a becsület: hibázni nem bűn, de fontos, hogy együtt vállalják és oldják meg a következményeket. Legyen szó rossz gyártási szériáról vagy nem megfelelő anyagválasztásról, minden mulasztást és tévedést együtt, közösen igyekeznek megoldani. Hasonló mentalitással közelít az ügyfelei felé is: „Ha már a megrendelés pillanatában hibát észlelünk a technológiában vagy az anyagválasztásban, akkor időben értesítjük a partnert erről és felajánljuk a hibák javítását. Persze néha kialakulnak ebből kisebb-nagyobb konfliktusok, de túlnyomórészt sikerül megtalálnunk a megfelelő megoldást.”

Ügyfeleik jelentős része külföldi megrendelő és 40%-uk rendszeresen köt üzletet a Tamatech Kft-vel. Jelenleg igen sok, kisebb megrendelést teljesítenek, de a középtávú tervek egyike, hogy nagyobb tételszámú, folyamatos rendeléssel járó kapcsolatokat építsenek ki. Mindezt pedig nemcsak külföldi, hanem magyarországi partnerekkel képzelik el.

2017_01_11_Tamatech_interju_11

A jelenleg 10 főt foglalkoztató kisvállalkozás számára a 2018-as év a pénzügyi stabilitás megteremtésének és a növekedés előkészítésének az éve lesz. „Kis cég vagyunk, de a nehéz gazdasági helyzet ellenére is az az elsődleges szempont számomra, hogy tiszta, átlátható és kiszámítható módon működjünk. Ezzel a hozzáállással pedig az ügyfeleink számára is biztonságos kapcsolatot teremthetünk. A sikeres vállalkozás titka a jó csapat, ilyen emberekkel körülvéve jöhet bármi, együtt biztos, hogy meg tudunk majd vele birkózni.”

További információ

A Tamatech Precision Machining Kft. weboldalán.

Megosztás
[
    ]