100 év tudása egy platformba öntve

Működésének 100. évfordulóját ünnepelte a svájci központú Kellenberger, melynek alkalmából új koncepciójukat, a Kellenberger 100-at is bemutatták. A platform a tavalyi EMO-n debütált.

Az 1917-ben alapított, CNC köszörűgépek és -rendszerek fejlesztésére és gyártására specializálódott Kellenbergert a megalakulás pillanatától kezdve az innovatív hozzáállás és a kimagasló minőség jellemzi. Szakértelmük és kitartó munkájuk gyümölcseként korán stabil fejlődési pályára tudtak állni. Ennek következménye többek között 1995-ös beolvadásuk az amerikai Hardinge cégcsoportba, amely közvetve hozzájárult a cég egyedi portfóliójának bővítéséhez, illetve átfogó szolgáltatási programjának kidolgozásához.

Kellenberger 100

A tavalyi év különösen fontos volt a cég számára, hiszen 100 éves működésüket ünnepelhették, melynek alkalmából bemutatták új fejlesztésüket – a Kellenberger 100-at. A St. Gallen-i központban megalkotott szerszámgép-fejlesztői platform célja a nagy teljesítményű, gazdaságos köszörülési szegmens kiszolgálása, a jövő kihívásainak szem előtt tartásával. A koncepcióba a Kellenberger számos korábbi szerszámgépét integrálták, a végeredmény azonban jócskán felülmúlta azok tudását, a konfigurációs lehetőségek lehető legszélesebb skáláját kínálva a különböző köszörülési műveletekhez.

2017_EMO_Kellenberger_62

A platform három legfontosabb funkciója közé tartozik az innovatív, ütközésmentes, kompakt köszörűorsófej, a megnövelt teljesítmény, valamint a könnyen karbantartható gépkoncepció. A Kellenberger 100 moduláris felépítése emellett alacsonyabb átfutási és átállási időket; felhasználóbarát, ergonomikus kialakítása, intuitív érintőképernyős kezelőfelülete pedig könnyű használatot eredményez, ezzel is garantálva a termelés növekedését.

Olvassák el korábbi cikkünket a Kellenberger 100-ról

A Kellenberger 100 első ízben a 2017-es EMO szakvásáron volt megtekinthető, a 100. évforduló tematikája köré épített stand egyéb gépei között. Ezek között a látogatók találkozhattak egy Kellenberger 1000-es palástköszörűvel, amelyet az esemény alkalmából egyedi matricázással – a Kellenberger dolgozóinak arcképeivel – láttak el. A harmadik bemutatott gép a robusztus kialakítású, automata szerszámcserélővel felszerelt Hauser 2000 oszlopos köszörűgép volt, ezt működés közben is megtekinthettek az érdeklődők.

2017_EMO_Kellenberger_65

A ritka alkalmat természetesen méltó ünneplés kísérte; a kiállítás második napján egy zárt körű party keretein belül a Kellenberger munkatársai standjukon látták vendégül a meghívottakat. Az ünnepségen, a nyitóbeszédek után egy hivatalos gépátadásra is sor került, ezt követte az est fénypontja – egy énekes-zenés meglepetés előadás.

Az önfeledt hangulatban zajló ceremónia kiváló záróakkordja volt a 100 éves működésnek, ahol ügyfelek és dolgozók közösen nyugtázhatták a múlt sikereit egy legalább ilyen eredményes jövő reményében.

További információ:

A Kellenberger hivatalos honlapján.

A Kellenberger szerszámgépek hivatalos magyarországi forgalmazója, a TECNO.team honlapján.

Kapcsolattartó:

Thiery Tamás

TECNO.team GmbH
Tel: +36 30 946 7147
E-mail: thiery@t-email.hu