20 éves lett az M+E

Megalakulásának 20 éves évfordulóját ünnepelte a szerszámgépek forgalmazásával foglalkozó M+E Szerszámgép Kereskedelmi Kft.

2017_10_12_M+E_Szuletesnap_93

A rendezvényre egy kellemes, verőfényes csütörtöki napon került sor, a cég szigetszentmiklósi telephelyén. A helyszínül szolgáló bemutatótermet szinte felismerhetetlenül átalakította az M+E arculati színeiben pompázó ünnepi díszlet, már a belépés pillanatában megalapozva a látogatók teljes napra kiható felhőtlen hangulatát.

A rögtönzött rendezvényterem hamar meg is telt a meghívottakkal; ügyfelekkel és partnerekkel, az M+E által forgalmazott márkák képviselőivel és természetesen a vállalat teljes csapatával. A regisztráció ideje alatt Lajsz András profi koktélkeverő emelte a hangulatot – látványos performanszával és változatos italrepertoárjával hamar a közönség kedvencévé vált. A látogatóknak – a koktélozás és kapcsolatépítés mellett – lehetőségük nyílt a rendezvény alkalmából kiállított szerszámgépek megtekintésére is; egyben közvetlenül kérdezhettek a vállalat munkatársaitól vagy kérhettek rövid bemutatókat.

2017_10_12_M+E_Szuletesnap_28

Múlt, jelen, jövő – az M+E elmúlt 20 éve

A megnyitó beszédet az M+E egyik tulajdonosa és volt ügyvezetője, Barhács István tartotta, aki miután bemutatta tulajdonostársait és partnereit, összefoglalta az elmúlt 20 év sikereit és nehézségeit; a vállalat által elért mérföldköveket, a kitartó, kemény munkával teljesített kihívásokat és mindazt, ami a második jubileum ünnepléséhez vezetett.

Barhács István, az M+E Szerszámgép Kereskedelmi Kft. társtulajdonosa

Barhács István, az M+E Szerszámgép Kereskedelmi Kft. társtulajdonosa

Istvánt a jelenlegi ügyvezető, Péter Szabolcs váltotta, aki arról beszélt, hogy a múlt eseményeiből tanulva és megtartva az eddigi jó hozzáállást, hogyan kamatoztatható tovább az értékes szaktudás és tapasztalat, és mindez milyen jövőt hozhat az M+E-nek és csapatának. A két beszéd nagyszerűen keretezte a megnyitó ünnepséget, bepillantást nyújtva múltba, a jövőbe és a célokba, tervekbe egyaránt.

Péter Szabolcs, az M+E Kft. ügyvezetője

Péter Szabolcs, az M+E Kft. ügyvezetője

Ünnepi ebéd, önfeledt szórakozás

A megnyitót követően egy nagyszerű ebéd, majd egy kis pihenő következett, a látogatóknak így lehetőségük nyílt feltöltődni, társalogni és újfent megtekinteni a kiállított szerszámgépeket, melyek szinte teljesen lefedték az M+E portfólióját. Ennek megfelelően láttunk kínálatot a Brother, a Hartford, a Mitsubishi, a Nakamura Tome és a ROMI szerszámgépeiből is, valamint a Filtermist olajköd elszívóval is találkoztunk.

2017_10_12_M+E_Szuletesnap_50

Ezt követően Dombóvári “Dombi” István, a Dumaszínház egyik tehetséges stand-up humoristája lépett a színpadra és nevettette meg a jelen lévőket. Előadása után egy tombolasorsolás következett, ahol egy Samsung okosóra is gazdára talált. A két program kellőképpen megalapozta a hangulatot a nap meglepetéséhez, ami egyben a záró eseményt is jelentette: megérkezett az M+E jubileumi logóval díszített torta!

Dombóvári István, a Dumaszínház humoristája

Dombóvári István, a Dumaszínház humoristája

A rendezvény egy rövid, de őszinte bepillantást nyújtott az M+E Szerszámgép Kereskedelmi Kft. életébe. A nap végére minden látogató számára egyértelművé vált, hogy egy profi, elhivatott, kitartó csapatról van szó, akik – a rendezvényre látogatók szerencséjére – ahhoz is nagyon jól értenek, hogyan kell megvendégelni több mint 100 embert.

[nggallery id=382]

További információ:

Az M+E Szerszámgép Kereskedelmi Kft. hivatalos honlapján.

Megosztás
[
    ]