Mi van a hype-on túl? – ilyen is lehet az Ipar 4.0

Legalábbis egy este erejéig. Iparági kutatók, szakemberek és diákok találkoztak október 3-án a Green Fox Academy és a Com-Forth Kft. közös szervezésű meetup-ján, melynek címe is a gyakorlatorientált megközelítésre utalt: „Mi van a hype-on túl?”.

Barath Barbara, a Green Fox Academy vezetőhelyettese

A meetup helyszínét biztosító Green Fox Academy olyan szoftverfejlesztő és hardverközeli programozó képzéseket tart, amelyek valódi, gyakorlati tudást és a folyamatok megértéséhez szükséges elméleti ismereteket adják át a hallgatóknak. A páratlanul sikeres magyarországi kezdeményezés az elmúlt két évben, alapítása óta többszáz junior fejlesztőt oktatott és helyezett el, különböző magyar székhelyű vállalatoknál. Baráth Barbara, a Green Fox Academy vezetőhelyettese a bevezetőben elmondta, az iskola célja, olyan szakemberek képzése, akik a jövő munkahelyein állnak majd helyt és ehhez elengedhetetlennek tartják az iparági trendek folyamatos követését és a képzések adaptálását a változásokhoz. A meetup-sorozat célja tehát kettős: ismeretátadás az iparági szereplőknek, illetve az oktatási lehetőségek feltérképezése.

Elmélet a gyakorlatban

A meetup kimondottan gyakorlati példák bemutatására helyezte a fókuszát, célja nem egy újabb definíció megalkotása, vagy a korábbiak értelmezése volt, sokkal inkább a mindenki által ismételgetett Ipar 4.0 filozófia gyakorlati alkalmazási lehetőségeinek bemutatása. Vagy talán annál egy kicsit több is – annak bemutatása, hogy hogyan működnek a valóságban azok a hangzatos rövidítések és vezérszavak, amelyeket az Ipar 4.0-ba sűríthetünk.

Projektvezetés 4.0

Számos vállalatnál felvetődik a kérdés, hogy az Ipar 4.0 eszközrendszerének bevezetése kinek a feladata. Mint általában, a forradalmi megújulásnál sem hatékony, ha a fejlesztéseket csakis felülről csöpögtetjük a vállalati struktúrára: több irányú szerveződésre és a témára specializálódott fejlszetőcsapatra van szükség, vallja Czirjak Katalin, a Bosch hatvani gyáregységének Ipar 4.0-ért felelős projektvezetője. Ahogy Katalin is elmondja, ezt a területet nem lehet a többi folyamattól elkülönítve kezelni, ugyanakkor szükség van egy újfajta szemléletre és számos friss eszköz bevezetésére ahhoz, hogy hatékonyan alkalmazhassák az előnyt jelentő technológiákat.

Vincze Attila, az Acronic Keréktermék és Szállítmányozási Termékek gyárában bevezetésre kerülő smart megoldások szükségességéről, működéséről és hálózatáról beszélt. A közönség soraiban az előadás alatt hallani lehetett, hogy ez a téma sokakat megmozgat, halk beszélgetések kezdődtek a hátsó sorokban.

Gyár a mobilunkban

Sokszor és sokfélét hallunk arról, hogy a szerszámgépeink, gyártóberendezéseink munkavégzése akár a mobilunkról is megfigyelhető. Ugyanakkor nehéz elképzelni mindezt addig, amíg az ember személyesen nem tapasztalja meg az újdonság lenyűgöző erejét. Posta Attila (Quantic Hungary) pedig igyekezett a jelenlévők számára egy életszerű termeléstervezési problémát, illetve annak megoldását bemutatni, a hálózatban rejlő lehetőséget pedig a saját telefonjával szemléltette: az eszközön élőben követhette nyomon egy fröccsöntőgép működését.

22181263_492668761099223_2995511357856609997_o

Mennyibe kerül?

A megtérülésről és az Ipar 4.0 követelményeinek megfelelő berendezések, illetve szoftverek beszerzésének áráról már sok helyen hallhattunk. Azonban ritkán került előtérbe a termékek és szolgáltatások valódi költségvonzata: a teljes élettartamra vetített költsége. Ennek jelentősége pedig sokat számít egy felelősen meghozott döntésben. Az IoT eszközök ára és azok fenntartásának költségei között jelentős eltérések mutatkozhatnak és ezek azok a tényezők, amelyek együttesen képesek rávilágítani a beruházás szükségességére ugyanúgy, mint a kiadások mértékére.

22254884_492668891099210_6498098366249661636_o

Bóna Péter előadása a TCO kiszámításának fontosságáról, az adatok mérlegeléséről és az ez alapján meghozott döntésekről szólt. A Com-Forth Kft. ügyvezetője egyúttal kitért arra is, hogy nem elég csak a kezdeti költségeket figyelembe venni a beruházás során. Fontosabb, hogy a cég igényeit szem előtt tartva racionális döntés szülessen a beszerzésekről. Ráadásul könnyen előfordulhat, hogy a TCO számítást elvégezve kiderül, a nagyobb beruházási költség kisebb fenntartási költségeket takar: így végül gazdaságosabb választást jelent.

A meetup témája és felépítése is új megközelítést képvisel a jelenleg zajló magyarországi ipari forradalommal kapcsolatos kommunikációs térben. Habár egyre több gyártó és márkaképviselet igyekszik megismertetni hazai partnereivel az Ipar 4.0-ban rejlő lehetőségeket, ilyen átfogó és területeket átívelő előadássorozatból méltatlanul kevéssel találkozhatunk. Azért, hogy a gyakorlati megközelítésen keresztül minél több embert elérjenek az információk, a szervezők a meetup folytatását tervezik és egy olyan sorozatban gondolkodnak, amely folyamatosan lehetőséget biztosít majd a legújabb trendek alkalmazásának megismerésére.

22180096_492668881099211_4978147948602428687_o

A meetup előtt, illetve az előadások után a Green Fox Academy harverközeli programozó képzésének hallgatói munkáit is megtekinthették az érdeklődők.

A következő meetup időpontja: 2017 november 21. A témát, illetve az előadók és az előadások listáját hamarosan közzéteszik a közösségi oldalakon és honlapjukon, így érdemes figyelni a Green Fox Academy és a Com-Forth webes felületeit a további információkért.

További információ

A Com-Forth Kft. weboldalán.

A Green Fox Academy honlapján.

A cikkben szereplő képeket Leskó Tamás és csapata készítették.

Megosztás
[
    ]