A szakma közelről – hallgatói workshop a WNT és a DMG MORI közös szervezésében

Nem lehet eléggé hangsúlyozni az iparági vállalatok szerepét a hazai oktatás fejlesztésében. Az oktatás formálásában vitathatatlan szerepe van a munkaerőt nagy számban toborzó cégeknek, ugyanakkor a hazai forgalmazók és márkaképviseletek is jelentősen hozzájárulhatnak a diákok és hallgatók minőségi szakmai neveléséhez.

A WNT Magyarország Kft. évek óta tart szakmai workshopokat budapesti középiskolásoknak, melyek keretében technologizálási alapelvekkel és szerszámválasztási ismeretekkel duzzasztják fel a szakképzés tananyagát. Ehhez hasonló ismeretekkel gazdagodhattak a Debreceni Egyetem hallgatói is a DMG MORI telephelyén. A két vállalat közös rendezvényén a két cég képviselői könnyed hangulatú tanulási lehetőséget biztosítottak a fiatal mérnökjelölteknek.

2017_10_06_WNT_DMG_Workshop_20

Kapcsolatépítés és ismeretszerzés egyszerre

A cégek által a hallgatók számára is nyitott rendezvények, legyen szó házi vásárról, előadássorozatról vagy gépbemutatókról, minden esetben hasznos tapasztalatot jelentenek az iparággal ismerkedők számára. Ez a mostani workshopon sem volt másképp: a napot egy gyors és lényegre törő cégbemutatással nyitotta meg Győrvári Péter, a WNT Magyarország Kft. ügyvezetője.

2017_10_06_WNT_DMG_Workshop_10

Győrvári Péter, a WNT Magyarország Kft. ügyvezetője

Őt Udvari Csaba, a DMG MORI termékmenedzserének prezentációja követte, aki a DMG MORI legújabb technológiáit, szerszámgép-választékát és a kiszolgált iparágakat mutatta be. Annak ellenére, hogy két, magas minőséget kínáló vállalat vezető beosztású képviselőivel találkozhattak a diákok, már az ismerkedés pillanatai is közvetlen, kötetlen hangulatban teltek.

Udvari Csaba, a DMG MORI termékmenedzsere

Udvari Csaba, a DMG MORI termékmenedzsere

Nem csak gépbemutató

A DMG MORI bemutatótermében két szerszámgép állt a hallgatók rendelkezésére. Egy eszterga és egy háromtengelyes marógép. Mindkét gépről rövid ismertető hangzott el, majd csapatokra osztották a diákokat és a cég képviselői kiosztották a feladatokat is.

Ebből a szempontból egy új megközelítéssel találkozhattunk a workshopon: nem csupán technológiai bemutatóval telt a nap, hanem a hallgatók a saját előzetes ismereteik felhasználásával maguk állították össze a technológiai paraméterek listáját. A gépek és a szerszámok adottak voltak, a katalógusok segítségével pedig már csak a megfelelő adatokat kellett kiszámolniuk.

Elmélet a gyakorlatban

A feladatok kidolgozása lépésenként zajlott. Egy-egy művelet jellemzőit kis csoportokban határozták meg a hallgatók, majd megtekinthették a megmunkálást. Az olyan részletekre, mint a szerszámgép hangja, vagy a forgács típusa, külön figyelmet fordítottak a vállalati szakértők, így valódi, üzemi problémákon keresztül ismerhették meg a hallgatók a technologizálás folyamatát. A hallgatók szerint ezzel a módszerrel mélyebb ismereteket szereznek, ráadásul sokkal izgalmasabb a tanulás ezen formája.

2017_10_06_WNT_DMG_Workshop_30

Mivel a legtöbb magyarországi oktatási intézménynek nincs lehetősége csúcsminőségű szerszámgépekkel, speciális anyagokkal, vagy vadonatúj szerszámokkal dolgozni, így az ilyen “kihelyezett gyakorlatok” lehetőséget teremthetnek a tanulmányok kiegészítésére. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy semmilyen gépbemutató, céges előadássorozat, vagy vállalati gyakorlat nem helyettesítheti az egyetemen elhangzó elméleti tananyagot, amely megfelelő alapot jelent a gyakorlati ismeretek elsajátításához.

További információ

A WNT Magyarország Kft. honlapján.

A DMG MORI weboldalán.