A világ piacvezetői egyesítik erősségeiket az ADAMOS-szal

Az ADAMOS (ADAptive Manufacturing Open Solutions) a DMG MORI, a Dürr, a Software AG, a ZEISS és az ASM PT által alapított stratégiai együttműködés az Ipar 4.0 és az IoT technológiák fejlesztésére. A szövetség célja, hogy az összefogással németországi és nemzetközi szinten is elismertté váljanak, és további cégeket vonjanak be az együttműködésbe. Az ADAMOS kimondottan a gépépítők és gyáralapítók igényeire, illetve az ügyfeleik szükségleteire fókuszál: a nyílt ADAMOS IIoT platform szabadon hozzáférhető, és összegyűjti a friss IT technológiákat, illetve az ipari tudást. A mérnöki szolgáltatóknak lehetőséget biztosít arra, hogy könnyen, gyorsan és hatékonyan szállítsanak kipróbált és tesztelt digitális hálózati alkalmazásokat a vevőiknek. A gépépítők és a beszállítók ugyanúgy, mint a termékek végfelhasználói profitálhatnak az ADAMOS platform szolgáltatásaiból, hiszen teljes körű adatfüggetlenséget és szabad hozzáférést biztosít a vezető szoftvermegoldásokhoz. A projektben fejlesztett platform 2017. október 1-től válik elérhetővé világszerte.

Az ADAMOS alapítói (balról): Christian Thönes, a DMG MORI AKTIENGESELLSCHAFT CEO-ja, Ralf W. Dieter a Dürr AG vezérigazgatója, Karl-Heinz Streibich, a Software AG CEO és Tomas Spritzenpfeil, a Carl-Zeiss AG vezetőségi tagja.

Az ADAMOS alapítói (balról): Christian Thönes, a DMG MORI AKTIENGESELLSCHAFT vezérigazgatója, Ralf W. Dieter a Dürr AG vezérigazgatója, Karl-Heinz Streibich, a Software AG CEO és Tomas Spritzenpfeil, a Carl-Zeiss AG Igazgató Tanács tagja.

Christian Thönes, a DMG MORI AKTIENGESELLSCHAFT vezérigazgatója elmondta: „A digitalizációnak köszönhetően a gép- és gyárépítésnek is saját követelmény- és szabványrendszerrel kell rendelkeznie és meg kell határozni a fejlesztések irányát. Ez csakis erős partnerekkel sikerülhet. Ez az oka annak, hogy egy nyílt hálózatot hoztunk létre az ADAMOS-szal, mely mögött a gépgyártás, a termelés és a szoftverfejlesztés terén piacvezető technológiák sorakoznak. Gépépítőktől gépépítőknek, a beszállítóknak és a vásárlóknak nyújtunk információt és megoldásokat.”

Ralf W. Dieter a Dürr AG vezérigazgatója hozzátette: „Gépépítőként ismerjük a partnereink elvárásait és tudjuk, hogy mi fontos számukra. Az ADAMOS App Factory-ban az ipari tudást intuitívan kezelhető applikációkba sűrítjük, digitális piacterek formájában. Az ADAMOS App Factory egy hatékony együttműködés a gépépítők és a szoftverfejlesztők között, amely szorosan kapcsolódik a partnerekhez is.”

Karl-Heinz Streibich, a Software AG vezérigazgatója szerint: „A Software AG piacvezető technológiája és digitális tapasztalata a több, mint egymilliárd eurós beruházáson alapszik. Az iparági semlegesség és a globális jelenlét a piacvezető gép- és gyárépítők szaktudásával kiegészülve biztos alapot kínál az ADAMOS-nak.”

Tomas Spritzenpfeil, a Carl-Zeiss AG Igazgató Tanács tagja így nyilatkozott: „Az ADAMOS-ban szoros az együttműködés a partnerek között és mindenki ugyanúgy a digitális kapcsolódásra törekszik. Együtt olyan technológiákat fejlesztünk, amelyekre a jövő gyárainak szüksége lesz. A vállalatok, amelyek az ADAMOS IIoT megoldásait használják, innovatív szolgáltatásokkal dolgoznak, ezzel hatékonyabbá, átláthatóbbá, megbízhatóbbá válnak és mindemellett jelentősen javul a rendszereik elérhetősége is.”

Günter Lauber, az ASM PT SMT Megoldások Szegmens CEO-ja elmondta: „A gyártást behálózó egyre növekvő kapcsolatrendszer azt jelenti, hogy nem csak a vevőinknek, hanem nekünk is változtatnunk kell a gondolkodásunkon, a hozzáállásunkon. Ennek a feltételeit teremtjük meg az ASM PT-nél és hozunk létre innovatív megoldásokat gyártósorok és gyárak munkameneteinek tervezésére az elektronikai iparban – természetesen a legmagasabb ipari sztenderdek figyelembe vétele mellett. Az ADAMOS-on keresztül ezt a tudást a vezető gépépítő, termelő és szoftvergyártó cégek szaktudásával hozhatjuk össze.”

Az ADAMOS-szal kapcsolódó vállalatok: a DMG MORI, a Dürr, a Software AG és a ZEISS, illetve az ASM PT stratégiai együttműködésben dolgozik az Ipar 4.0 és az IIoT területé érintő kérdések megoldásán.

Az ADAMOS-szal kapcsolódó vállalatok: a DMG MORI, a Dürr, a Software AG és a ZEISS, illetve az ASM PT stratégiai együttműködésben dolgozik az Ipar 4.0 és az IIoT területé érintő kérdések megoldásán.

Az Ipar 4.0 és a Dolgok Internete magas fokú kapcsolódást és hatékony kommunikációt tesz lehetővé a gépek között, illetve átfogó adatátvételt és az adatok valós idejű felhasználását is elérhetjük. Ez megteremti a digitális szolgáltatások alkalmazásának lehetőségét az új üzleti modellekben és optimálja a termelést a Big Data analízis segítségével. A vevők azonosítani tudják a karbantartási igényeket már egy korai megelőző szakaszban és képessé válnak a termelés hatékony tervezésére, valamint a szükséges alkatrészek automatikus berendelésére.

A növekedés, az innováció, illetve a termelékenység jelenleg legfontosabb motorjai az Ipar 4.0 és az IoT. A szuverén adatok kinyerésének versenyében az innovációs tempónak kiemelkedő szerepe van. Ezzel egy időben az IoT fejlesztése magas értékű beruházásokat, kiváló szakembereket és új technológiákat igényel. Ez az a terület, ahol az iparágakon átívelő együttműködés igazán hasznos lehet, számos előnyt kínálva a gépipar számára:

  • Az ADAMOS közeli együttműködésekre fókuszál és a know-how hatékony áramlására, ezzel csökkentve a centralizáltan fejlesztett megoldások költségét és minden résztvevő számára elérhetővé teszi az újdonságokat.
  • Az innováció motorjaként az ADAMOS folyamatosan új IIoT technológiák bevezetésén dolgozik.
  • Az ADAMOS-szal nincs szükség külső szoftverekre, megszűnik a függés a külső szolgáltatóktól. A gépépítő vevők a gépekhez szükséges szoftver és IIoT megoldásokat egy kézből szerezhetik be és juthatnak adatokhoz. Ez biztosítja a gépépítésben betöltött piacvezető pozíciót a digitális korban.
  • Az ADAMOS digitális portfóliót kínál a gépépítő szektor számára, így a domain- és az iparágspecifikus megoldások területén.
  • Az ADAMOS nemzetközileg fejleszthető és gyorsan implementálható megoldás, amely felhőalapon és helyileg (helyi szerverekről) is elérhető.
  • Az ADAMOS standard megoldásokat és interfészeket használ, így működése megbízható.
  • Az ADAMOS egy „white label” megoldásként lehetőséget biztosít a gépépítők számára, hogy a saját IIoT platformjukkal legyenek jelen. Ez azt jelenti, hogy a partnerek a központi ADAMOS rendszert használják, de a front-end vevők a gyártó által egyedileg létrehozott interfésszel dolgozhatnak.
  • Az ADAMOS App Factory a technológiai tudásra és az iparági know-how-ra fókuszál, így ragadja meg a lehetőséget az applikációk fejlesztésére. Az átfogóbb alkalmazások, mint a Planning, a Predictive Maintanance, a Machine Cockpit / Dashboarding és a Maintaining Assistance 2018 elején válnak elérhetővé a felhőalapú rendszerben. Az ADAMOS IIoT platform pedig ezekkel bővülve tovább fejlődik, ahogy a partnerek és a vásárlók köre is.

Az ADAMOS GmbH és az ADAMOS App Factory 2017 október 1-én indul 200 szakértő bevonásával. A DMG MORI, a Dürr, a Software AG, a ZEISS és az ASM PT egyenlő felekként vesznek részt az ADAMOS GmbH munkájában, amelyet Darmstadt-ban jegyeznek be. Emellett más gép- és gyárépítők is részesülhetnek az ADAMOS előnyeiből. Az egyes partner-piacokat az ADAMOS-on belül külön-külön kezelik. Az ADAMOS GmbH egy platform szolgáltatásként működik, ez pedig elérhetővé teszi az összes vezető IIoT eszköz és funkció használatát minden felhasználó számára. Az egyes IIoT megoldások marketingjét az egyes vállalatok végzik majd.

További információ

A DMG MORI honlapján.

Az ADAMOS hivatalos weboldalán.

Megosztás
[
    ]