MACH-TECH és IPAR NAPJAI kiállítások – minden eddiginél nagyobb siker

Május 9-én nyitotta meg kapuit a MACH-TECH Nemzetközi gépgyártás-technológiai és hegesztéstechnikai szakkiállítás, valamint az IPAR NAPJAI Nemzetközi ipari szakkiállítás. Az esemény mind kiállítószámát mind látogatószámát tekintve az utóbbi időkben a legnagyobb ipari rendezvény volt hazánkban. Idén 19 ország 425 kiállítója vett részt a szakmai seregszemlén a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban, május 9–12. között, melyre 16.800 szakember látogatott el.

Magyarország legnagyobb ipari seregszemléjén valamennyi olyan ágazat részt vett, amely vezető szerepet játszik az ipari digitalizáció, az ipar 4.0 térhódításában. A szerszámgépes és más gépipari szereplők, a robotgyártók, az elektronikai vállalatok, a logisztika képviselői, a vezérlések megvalósítói egyaránt nagy számban voltak jelen a Budapesti Vásárközpontban. A négy nap alatt 16.800-an keresték fel a kiállítást, ami 11,4 százalékos növekedés a két évvel ezelőtti látogatószámhoz képest (2015-ben 14.700 látogató).

2017. május 9-én ünnepélyes megnyitóval kezdődött a rendezvény, ahol Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter köszöntötte a vendégeket, majd átadásra kerültek a Nagydíjak, miközben Dr. Takács János, a GTE elnöke méltatta a pályázat nyerteseit. A szakértőkből álló zsűri az Atlanti-Szerszám Kft., a BALLUFFELEKTRONIKA Kft., a Control System Kft., a Smartus Zrt. és a TRUMPF Hungary Kft. pályázatait Nagydíjjal, a FANUC Hungary Kft., a Flexman Robotics Kft. és Prémium Szerszámgépszerviz Kft. pályázatait Különdíjjal, míg a FERRO-TOOL Zrt., a Hahn & Kolb Kft., a Klüber Lubrication Austria GmbH és a Telkes Gép Kft. pályázatait Elismerő Oklevéllel jutalmazta.

Tekintse meg a kiállításon a csapatunk által készített videót is! 

Az idei kiállítás-együttes a megszokottnál is magasabb színvonalon várta az érdeklődőket, és számos újdonságot kínált a látogatóknak. Az NGM Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform első alakalommal itt rendezte meg Ipar 4.0 Tematikus Napját, melyen több mint 200 szakember vett részt. A sikeres és nagy érdeklődésre számot tartó konferencia jövőre folytatódik, kibővített témakörökkel, neves külföldi és magyar előadókkal.

Ugyancsak hatalmas érdeklődés kísérte a MAJOSZ hagyományos autó- és gépipari beszállítói fórumát, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara társszervezésében, amelyen 150-nél is több üzleti tárgyalást folytattak beszállítók és beszerzők.

A rendezvényen 2015. évi rendezvényhez képest számos témakör erősödött, kiállítószámban és területben bővült, így szélesebb választékkal várta az érdeklődő szakembereket:

  • robottechnika (127%-os területnövekedés)
  • szerszámgépgyártás (40%-os növekedés kiállítószámban és területben)
  • ipari logisztika (100%-os területnövekedés)
  • szoftverek (90%-os területnövekedés)

A rendezvény egészét tekintve a kiállítók 23,7% külföldi vállalat volt.

ALTALANOS_MACH-TECH_38_smaller

Látogatóinkról (2017.):

  • 38 országból érkeztek a kiállításra
  • 72%-a első számú döntéshozó vállalatánál vagy részt vesz a döntéshozatalban
  • cégük tevékenységi körét tekintve:
    • 52% gyártó
    • 23% szolgáltató
    • 13% forgalmazó
    • 10% ipari termelő
    • 2% egyéb
  • képviselt iparágukat tekintve (top 5):
    • 18% fémfeldolgozás
    • 14% gépipar
    • 14% járműipar
    • 7% ipar termelés
    • 5% elektronika
  • elsődleges érdeklődési körüket tekintve (top 5):
    • 22% MACH-TECH (gépgyártás, hegesztéstechnika)
    • 13% INDUSTRIAUTOMATION (elektronika, elektrotechnika, automatizálás)
    • 10% 3D nyomtatás
    • 9% K+F, innováció
    • 7% SUBCON (beszállítóipar)
  • látogatásuk célja elsődlegesen (top 5 – több lehetőség volt jelölhető):
    • 50% újítások, innovációk iránti érdeklődés
    • 47% meglévő üzleti kapcsolatok ápolása
    • 45% új üzleti kapcsolatok kiépítése, üzletkötés
    • 41% piaci információk gyűjtése
    • 10% előadások, szakmai programok megtekintése
  • még több kiállítóval szeretnének találkozni az alábbi témakörökből (top 5):
    • 8% műanyagipar
    • 8% elektronika
    • 7% fémmegmunkálás
    • 6% ipari automatizálás, ipar 4.0
    • 5% szerszámtervezés, szerszámgyártás
A jövő évi rendezvényre vonatkozó információs anyagokat, jelentkezési íveket a nyár folyamán kezdik terjeszteni a szervezők. Kérdés esetén, forduljon hozzájuk bizalommal, a +36-1/263-6088-as, a +36-1/263-6049-es és a +36-1/263-6025-ös telefonszámokon, vagy az iparnapjai@hungexpo.hu e-mail címen!

További információ

Az Ipar Napjai kiállítás hivatalos weboldalán.