Hogyan látja egy első éves, egyetemista a MACH-TECH-et

Szerkesztőségünk már eléggé hozzászokott az ipari kiállítások hangulatához, ezért kíváncsiak voltunk, hogy hogy érzik magukat azok, akik most vannak először ilyen rendezvényen. Épp ezért az idei MACH-TECH-re meghívtuk első éves egyetemista gyakornokunkat, majd megkértük, hogy írja le gondolatait Magyarország legnagyobb iparági találkozójáról. Cikkünkben az ő gondolatait közöljük.

18289519_664844110372629_1229789908692893696_n

Ez volt az első alkalom, hogy egy ilyen nagy rendezvényre egyedül kellett ellátogatnom, ami kicsit megijesztett. Visszagondolva nem is tudom, hogy miért féltem annyira tőle, hiszen még kutatást is végeztem a rendezvényről. Megnéztem egy-két céget, hogy mivel foglalkoznak és voltak kitűzött célpontjaim is, mivel nem igazán szeretek felkészületlenül érkezni. Szerencsére sikerült majdnem az összes kinézett céget megtalálnom.

Amint beléptem a kiállítás területére, prospektusokat és információkat kaptam a hoszteszektől, amire szükségem is volt! Megmutatták, hogy merre kell mennem, ami nagy segítség volt, mivel eléggé elveszettnek éreztem magam. Miközben végigjártam a kiállítás, végig azon gondolkodtam, hogy milyen nehéz lehet egy ilyen rendezvényt megszervezni és, hogy milyen szívesen foglalkoznék egyszer majd én is ezzel. Persze szinte minden nap megváltozik a véleményem arról, hogy milyen foglalkozást választanék majd pontosan.  

Ahogy a CNCMedia standját keresgéltem, feltűnt, hogy sok olyan stand is volt, amelyek kevésbé voltak feltűnőek, emiatt nem igazán csalogatták oda az érdeklődőket. Szerintem ez előnytelen hozzáállás egy ilyen rendezvényen, mert elszalasztják a lehetőségét annak, hogy új emberekkel ismertessék meg a termékeiket vagy tevékenységüket. Én is nagyon sok stand mellettem elmentem pont ezen ok miatt. Mondjuk, ez nem azt jelenti, hogy nem figyeltem volna oda a látnivalókra.

ALTALANOS_MACH-TECH_39

Számomra az egyik legnagyobb csalódás az Application Zone volt. Habár a bejárat mellett volt rögtön, és a beléptetésnél is arra tereltek, nem abban az élményben volt részem, mint amire számítottam. Az is lehet, hogy túl korán voltam ott és később többen voltak. A honlapon reklámozott szöveg alapján ez volt az a része a rendezvénynek, ami látatlanban a legjobban felkeltette az érdeklődésemet. Amiatt, hogy nem volt nagyobb nyüzsgés körülötte, nem is tűnt olyan izgalmasnak. Utólag arra gondoltam, hogy azért nem tűnhetett nekem érdekesnek, mert nem tudtam, hogy mire kellett volna figyelnem. Az is lehet, hogy az ijedségem miatt sem figyeltem annyira és azért nem vettem észre, hogy milyen érdekes is ez a része a kiállításnak.

Ahogy beljebb értem és megláttam a hatalmas gépeket és robotokat, nem tudott nem eszembe jutni, hogy a jövőben minden gépesítve lesz és mindent robotok fognak irányítani. Ez egyszerre volt izgalmas és ijesztő gondolat. Belegondoltam, hogy az olyan egyszerű műveleteket, mint például a főzés vagy a takarítás, robotok fogják elvégezni. Érdekes élmény lenne, ha ez még akkor megtörténne, amikor én is élek és megtapasztalhatnám, hogy miben különbözne az az idő, attól amit most élünk.

Félelmemet tovább növelte az elején, hogy nem láttam át standok elrendezését és nehéz volt a tájékozódás. Végül megtaláltam az útvonalat és amint beléptem az A pavilonba, elkápráztatott, amit láttam. A helyiség közepét a robotokkal foglalkozó cégek uralták. Nagyon lenyűgözött az a robot, amelyik egy személyautót emelgetett. Láttam már ilyen robotot, akkor amikor az egyik hazai autógyárba látogattam el, de nem gondoltam, hogy testközelben ilyen monumentális egy ilyen gépezet. Ott álltam földbe gyökerezett lábbal és csak arra tudtam gondolni, hogy mennyi munkát és időt szántak arra, hogy egy ilyen masinát megteremtsenek. Emellett volt egy másik robot, amelyik a látogatókat egy pohár narancslével kínálgatta. Azon gondolkodtam milyen pontos programozás kell ahhoz, hogy a robot képes legyen felemelni egy kancsót és a tartalmát egy műanyag pohárba önteni, mindezt úgy, hogy ne löttyintse ki az italt. A kiállításon a robotokkal foglalkozó cégek nyűgöztek le a leginkább. Nagyon érdekel a jövő kérdése: mi lesz majd egy pár évtized múlva, milyen lesz az automatizált világ.

Ezen kívül természetesen a többi kiállított gép is érdekes volt csak azokkal nem tudtam magam annyira azonosítani. Láttam sok olyan céget, akik mérőműszerekkel foglalkoznak. Ha jól fogadtam be az információkat a gépek nagyjából ugyanazon az elven működnek. Van egy mérő fej, ami a mért tárgyhoz éppen hogy csak hozzá érve pontokat vesz fel. Ezen kívül voltam olyan cégek standjánál, akik marógépekkel foglalkoznak. Elképesztőnek találom, hogy egy darab fémből képesek ezek a gépek egy autóalkatrészt vagy akár bármit elkészíteni pár gombnyomás segítségével. Sajnáltam, hogy nem teljesen értettem ezeknek a gépeknek a működését, biztosan még izgalmasabbnak találtam volna őket és többet mertem volna kérdezni.

Műszaki-menedzser hallgatóként a rendezvény több területén is érvényesíteni tudtam az eddig megszerzett tudásom. Azonban mivel csak első éves vagyok és eddig még csak három- négy műszaki tárgyam volt, ezért inkább csak gazdasági és menedzsment szempontjából tudnék hozzászólni a rendezvényhez. Amit láttam a kiállítóknál, minden elkápráztatott és remélem, hogy a későbbiek folyamán lesz még lehetőségem, részt venni egy következő rendezvényen. A rendezvény megszervezését kifogástalannak találtam. El sem tudom képzelni, hogy mennyi munka, kitartás és ember kell ahhoz, hogy egy ilyet létrehozzanak.

Sajnáltam, hogy nem volt elég időm, hogy mindent meg tudjak nézni, ezért is remélem, hogy a következő alkalommal visszajöhetek. A kiállítást egészében kifejezetten érdekesnek találtam, még így tapasztalatlan szemmel is. Valószínűleg nagyon sok időt fordítottak a szervezők arra, hogy az olyan emberek, mint én is, jól érezzék magukat. Így, amint félreraktam a félelmeimet, onnantól kezdve számomra is élvezhető volt a kiállítás. Azok az emberek, akikhez odamentem és kérdeztem egy- két gépről, nagyon kedvesek voltak velem. Remélem legközelebb még több tudás birtokában még jobban fogom érteni a kiállítás látványosságait és új találmányait.

Szerző:Almási Marietta