Új rekord a DMG MORI értékesítésében

Új üzletpolitikai irány a DMG MORI-nál

A kedvezőtlen piaci környezet ellenére a DMG MORI a 2016-os pénzügyi évben is megtartotta pozícióját: A megrendelések értéke – 2.369,9 millió eurónyi összeggel – rekordot döntött (az előző évi adat: 2.282,8 millió euró). Mindezt úgy, hogy a 2016-os év során a szerszámgép ipar világszerte 1,7%-os esést produkált, a DMG MORI esetében ugyanakkor a megrendelések értéke 4%-kal nőtt. Azzal, hogy a DMG MORI a szerszámgépek és a szolgáltatások körében is a fő üzleti tevékenységeire helyezte a hangsúlyt, egyúttal kijelölte jövőbeli üzletpolitikájának irányvonalait is. Idetartoznak azok az intézkedések, melyek – globális szinten – egy új értékesítési- és szerviz struktúra kialakítását, valamint a termelési kapacitás optimalizálását célozzák, de e körben említhető a cégcsoporthoz tartozó azon cégek értékesítése is, melyek nem képezik részét a vállalatcsoport alapvető üzleti tevékenységeinek.

Logo_DMG_MORI_4C

A megrendelések értéke az év folyamán egyre kedvezőbben alakult: A háromnegyed éves megrendelések értéke rögtön 12%-kal felülmúlta az előző négy negyedév teljesítményét. A 2016. év negyedik negyedévében a megrendelések értéke 610,3 millió euró volt, mely 13%-os növekedést jelentett az előző év hasonló adatához viszonyítva (az előző év negyedik negyedéves adata: 540,8 millió euró). Az egész évet tekintve a megrendelések értéke 4%-kal növekedett, és 2.369,9 millió eurónyi összeget tett ki (előző évi adat: 2.282, 8 millió euró). Ezzel a DMG MORI a cég 146 éves történelmének legmagasabb megrendelési értékét könyvelhette el.

2.265,7 millió eurónyi összeggel az árbevétel némileg az előző évi árbevétel (2.304,7 millió euró) alatt maradt. A negyedik negyedévben az árbevétel 636,6 millió eurót ért el (az előző évben 655,6 millió eurót). Az export részesedése az előző évhez hasonlóan 67% volt.

Az üzleti tevékenységek eredménye a 2016-os pénzügyi évben az alábbiak szerint alakult: Az EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 169,7 millió euró (előző évi adat: 243,1 millió euró), míg az EBIT (kamatok és adók levonása előtti eredmény) 103,9 millió euró (előző évi adat: 185.9 millió euró) volt. Végül az EBT (adózás előtti eredmény) 94,1 millió euró volt. Az előző évi EBT adat (217,3 millió euró) magában foglalta azt a egyszeri (37,8 millió eurós) bevételt is, mely a DMG MORI COMPANY LIMITED üzletrészeinek értékesítéséből származott. A 2016. évi eredmény alakulását alapvetően (75 millió eurónyi összegben) befolyásolták azok az intézkedések, melyek a cégcsoport átszervezésének végrehajtását célozták.

A negyedik negyedévben az EBITDA 23,4 millió euró (előző évi adat: 91,2 millió euró), az EBIT -0,1 millió euró (előző évi adat: 74,4 millió euró), míg az EBT  -4,9 millió euró (előző évi adat: 108,5 millió euró) volt. Az eredményeket jelentősen befolyásolták bizonyos, elsősorban a negyedik negyedévben bekövetkezett egyszeri hatások.

Előrejelzések 2017-re

A szerszámgépek iránti kereslet alakulására vonatkozó jelenlegi előrejelzés, a jelentősnek tekinthető bizonytalanságok ellenére, mérsékelt növekedést feltételez. A VDW (német szerszámgép gyártók szövetsége) és az Oxford Economics elnevezésű brit gazdaságkutató intézet, jelen állás szerint, globális szinten, a kereslet 2,1%-os növekedésével számol.

A DMG MORI a jelenlegi pénzügyi évben nehéz nemzetközi piaci környezetre számít. Annak érdekében, hogy képes legyen a lehető legjobban idomulni a különböző piacokhoz, illetve a kihívásokhoz, a cégcsoport világszerte átszervezte értékesítési- és szerviz struktúráját. Január óta a DMG MORI AKTIENGESELSCHAFT feladata hazai piacként, a németországi piac, az ún. EMEA régió (Európa, a közel-keleti régió és Afrika), valamint az indiai és a kínai piacok kiszolgálása. A DMG MORI COMPANY LIMITED pedig, ugyancsak hazai piacként, a japán piacért, továbbá az Egyesült Államokért, valamint Ázsia és az amerikai kontinensek egyéb területeinek piacaiért felelős. Ez az új rendszer lehetővé teszi, hogy az adott piacokhoz illeszkedő döntések gyorsan megszülethessenek; továbbá erősítheti nemcsak a DMG MORI, hanem ügyfelei hatékonyságát is.

A DMG MORI globálisan egységesített cégcsoportként („Global One Company”) meg kívánja erősíteni globális versenyképességét. Erőforrásaikat egyesítve, mind a szerszámgépgyártás, mind a szolgáltatások terén a fő üzleti tevékenységeikre helyezik a hangsúlyt. A „Globak One” projekt elkötelezett az integráció, innováció és minőség mellett. Jól kezdődött az idei pénzügyi év is, a megrendelések értéke a várakozások szerint alakul. További jelentős élénkülésre számítanak a februárban esedékes, hagyományos, pfronteni nyílt napokat követően, mely rendezvény rögtön az év elején az iparág egyik kiemelt eseményének számít.

Forrás:DMG MORI

További információ

A DMG MORI honlapján.