A leglátogatottabb cseh vásárok töretlen növekedése

A közép-kelet európai régió meghatározó iparági találkozói közé tartoznak a Brnóban rendezett nagyszabású nemzetközi kiállítások. Az utóbbi években folyamatosan növekedett mind a látogatói, mind a kiállítói részvétel, és a cseh városban egyre több magyar vállalat is képviselteti magát.

bvv_sajtotajekoztato_2017_februar_1

A Brnói Vásárvállalat 2017. február 15-én tartotta sajtótájékoztatóját a budapesti Cseh Nagykövetségen. Az eseményen az elmúlt év rövid értékelése mellett a 2017-ben várható kiállításokról és fejlesztésekről is közöltek friss információkat. A rendezvényt a magyarországi képviselet, a BD-Expo Kft. szervezte, a megnyitóban pedig Juraj Chmiel, a Cseh Köztársaság magyarországi Nagykövete köszöntötte a résztvevőket.

2016, a rekordok éve

Az elmúlt esztendő több szempontból is rekorder a cseh gazdaság számára. Azonban Jiří Kuliš, a Velethry Brno vásárváros igazgatója elsősorban az intézmény fejlődését emelte ki beszámolójában: 2008 óta nem produkáltak olyan magas látogatottsági mutatókat, mint a 2016-ban megrendezett, több mint 50 vásárral, kongresszussal és kulturális rendezvénnyel. 

bvv_sajtotajekoztato_2017_februar_2

A legkiemelkedőbb rendezvények 2016-ban is a Nemzetközi Gépipari Vásár (MSV) és az Agrárgép Vásár (TECHAGRO) voltak, amelyek kiemelkedően magas magyar kiállítói részvételt mutatnak a cseh kiállítások között. Tavaly összesen 66 magyar kiállító vett részt a BVV által szervezett kiállításokon, legnagyobb számban a TECHAGRO-n, de az MSV-n is több, mint 260 m2 standterületen találkozhattak a látogatók magyar kiállítókkal. Egy részük a magyar közösségi standon mutatkozott be, melyet minden évben a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) szervez, hogy a kis- és középvállalatoknak kínáljon megjelenési lehetőséget.

2017-ben várható jelentős események

A sajtótájékoztatón kiemelt szerephez jutottak az idén tervezett vásárok. A szervezők elmondták: bár páratlan évet írunk, és ilyenkor kevesebb kiállítást rendeznek, nem számítanak visszaesésre a számokban. 

Március 21. és 24. között rendezik meg az AMPER nemzetközi elektrotechnikai és elektronikai szakvásárt, melyre tavaly több mint 45.000 látogató érkezett. A kiállítás Közép-Európa legnagyobb iparági vására, melynek idei kiemelt témája az elektromobilitás lesz.

Május 17-18-án rendezik a STAINLESS nemzetközi nemesacél szakvásárt, amely a rozsdamentes acél iparág szakmai találkozója, és túlnyomó részt külföldi kiállítókat vonz.

A legjobban várt és legnagyobb volumenű szakkiállítás idén is az MSV lehet majd, melyet október 9. és 13. között rendeznek a brnói Vásárvárosban. Már több, mint fél évszázada, évi rendszerességgel tartják meg a Veletrhy Brno legjelentősebb gépipari rendezvényét. A TRANSPORT&LOGISTIKA szállítmányozási rendezvénnyel és az ENVITECH nemzetközi környezetvédelmi vásárral párhuzamosan várják az ipari szereplőket kiállítóként és persze az érdeklődőkkel együtt látogatóként is. Idén a rendezvény partnerországa India lesz (2016-ban Kína volt), a középpontban pedig továbbra is az Ipar 4.0, illetve az automatizálás áll majd.

Az MSV-re már zajlik a kiállítói jelentkezés, a sajtótájékoztatón is felhívták a figyelmet arra, hogy 2017. március 31-ig van lehetőség kedvezményes áron kiállítóként jelentkezni. Ez a dátum egyben – a korábbi évek tapasztalataiból kiindulva – a jelentkezés zárását is jelenti, ilyenkorra el szoktak fogyni a rendelkezésre álló szabad standterületek.

bvv_sajtotajekoztato_2017_februar_3

A sajtótájékoztató zárásaként Radoslav Klepáč, a Veletrhy Brno külkapcsolati és nemzetközi üzletfejlesztési igazgatója hozzátette, örömmel látják, hogy egyre nőnek a látogatottsági mutatók, illetve folyamatosan emelkedik a külföldi részvételi arány. A vásárok népszerűségében kulcsszerepet tulajdonít a sajtó által keltett benyomásnak, illetve a kiállítók korábbi pozitív tapasztalatainak. A további sikeres együttműködés reményében igyekeznek folyamatosan fejleszteni mind az infrastruktúrát, mind a kiállítások kínálatát.

További információ

A BVV Veletrhy Brno Vásárvállalat weboldalán.

A cseh vásárok magyarországi képviseletét ellátó BD-Expo Kft. honlapján.