Képes az új vezérlő jövedelmezőbbé tenni a vállalkozást?

A termelőüzemek csak a legritkább esetben gyártanak kizárólag egy-egy terméket. Azok számára, akik sokféle alkatrésszel, gyakori átállásokkal dolgoznak, nagyon fontos, hogy a gyártásukat jól követő vezérlést alkalmazzanak. Épp ezért a Hurco szoftvermérnökei a WinMax® alapú vezérlés fejlesztése során elsősorban a katékonyságot és a jövedelmezőséget tartották szem előtt.

A fejlesztések eredményeképp a Hurco vezérlő mind a hagyományos G-kódos programozással, mind a dialógusprogramozással jól együttműködik, megkönnyítve a többféle programozási módot használó és sokféle alkatrészt gyártó vállalatok dolgát.

Annak érdekében, hogy az elterjedt CAD/CAM és szabványos NC programok használatát is támogassa, a Hurco tovább fejlesztette a már eleve tekintélyes hardverspecifikációját. Ez 128 GB-os háttértárat, 4 GB RAM-ot, illetve 3000 bit/s-os adatátviteli sebességet jelent.

hurco_pic1

A dialógusprogramozást, mely a programozásnak egy speciális, felhasználóbarát módszere, Gerald Roch, a Hurco társalapítója dolgozta ki még 1974-ben. Természetesen a Hurco mérnöki csapata azóta is megszakítás nélkül fejleszti új funkciók megalkotásával, valamint a felhasználói felület folyamatos alakításával. Így például a Hurco kidolgozott számos, olyan, az öttengelyes megmunkáláshoz kapcsolódó dialóg funkciót, mely CAM rendszer nélkül is lehetővé teszi az 5-tengelyes megmunkálóközpont vezérlésének programozását.

A Transform Plane opció lehetőséget teremt a 3- és 5-tengelyes megmunkálások közti váltásra. A funkció ugyanis lényegében visszaállítja az öttengelyes megmunkáló központ programozását 2 és 1/2D-s programozásra (ez utóbbit alkalmazzák a 3-tengelyes gépek). A gépkezelő egyszerűen létrehozza a kiindulási alkatrész eredetijét, és beprogramozza az alkatrész első oldalára vonatkozó adatokat. Ezután rögzíti a következő oldal tengelyszögét/szögeit is, beprogramozza az alkatrész ezen oldalának tulajdonságait, és közli a vezérlővel a következő oldalra vonatkozó tengelyszöget/szögeket. Miután a gépkezelő a fenti lépéseket az alkatrész valamennyi oldalán elvégezte, a többi már a Transform Plane dolga, amely kiszámítja a szükséges döntési és forgatási paramétereket.

„A mérnökök az olyan 5-oldalú megmunkáláshoz kapcsolódó programozási funkciókra koncentráltak elsősorban, mint amilyen a Transform Plane, mivel a műhelyek számára az egyik leggyorsabb mód, hogy hatékonyságukat növeljék az, hogy ha egy 5-tengelyes VMC gépen lehetségessé válik a váltás a 3- és 5-tengelyes megmunkálások között. 2008 óta ez a Hurco egyik legjelentősebb kezdeményezése, mely biztosította, hogy a Hurco vezérlő piacvezetővé váljon, azáltal, hogy az 5-oldalú megmunkálásra történő átállást olyan könnyűvé teszi, amennyire csak lehetséges, ezzel is támogatva ügyfeleit a költséghatékonyságban”, mondta a cég szóvivője.

Egy másik funkciója a vezérlőnek, az ún. NC/Conversational Merge, mely az NC programozás és a dialógusprogramozás kombinációja. Az NC/Converational Merge segítségével a gépkezelő egy NC programot előhívva képes használni számos népszerű dialógus funkciót, mint amilyenek a működési sémák, a méretezés, a szerszám- és alkatrésztesztelés, de továbbra is lehetősége van a G-kódos programok használatára is.

Forrás:Hurco

További információ

A Hurco hivatalos weboldalán.

Megosztás
[
    ]