2017-ben is várja a szakembereket a MACH-TECH és az Ipar Napjai

2015-ben az IPAR NAPJAI és MACH-TECH nemzetközi kiállítás-együttesen a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont „A” és „G” pavilonjában minden eddiginél több, 19 ország 386 kiállítója, köztük 111 külföldi cég vonultatta fel a rendezvény teljes tematikáját lefedő termékeit és szolgáltatásait. A rendezvényre 15 ezer látogató érkezett, 39 országból, akiknek 88%-a határozottan tervezi, hogy kilátogat a 2017-es eseményre is.

IN_MACHTECH_beharangozo

2017 májusában újra jelentkezik az átfogó ipari seregszemle, hogy egy helyen, egy időben mutassa meg magát az ipar szinte összes ágazata, annak érdekében, hogy a kiállítók és a látogatók első kézből kapjanak információt a szakmai trendjeiről, valamint hogy a résztvevők kihasználhassák az iparágak közötti szinergiát.

Fél évvel a kiállítások nyitása előtt elmondható, hogy már több mint 200 kiállító csatlakozott a kiállítási csokorhoz, lefoglalva több, mint 10.000 m2-t a pavilonokban. Ezek alapján biztosan találkozhatnak majd az érdeklődő szakemberek többek között az ABB, a BALLUFF, a BARTEC, a BECK&POLITZER, a BLM-GROUP, a CHETRA, a DMG MORI, az ENDRICH, az EPL-TECH, a GRANTOOL, a GRUBER, a HAHN&KOLB, a HELVÉT, a HOFFMANN, a KUKA, a MAZAK, a MITSUBISHI, az NCT, a PH HORN, a RENISHAW, a SIEMENS, a TRUMPF és a WEDCO képviselőivel, termékeivel, ajánlataival.

A jelentkezések alapján a legerősebben képviselt iparágak jelenleg a szerszám- és szerszámgépipar, az ipari logisztika, a méréstechnika és az ipari robotok, de a kiállítók összetétele a beérkező jelentkezési ívek függvényében folyamatosan változik.

Nemzeti kollektív megjelenéseket szerveznek a kiállítások szakmai partnerei: Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara és a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara

Újdonságok 2017-ben

A kiállítók érdekeit és kéréseit, valamint a nemzetközi trendeket figyelembe véve, a szervezők a kiállítók és a partnerek kényelmét, valamint az eddigieknél sikeresebb kiállítási részvételét szolgáló újdonságok bevezetését tervezik:

  • új pavilonkiosztás – a könnyebb átláthatóság és a szorosabb iparági szinergia érdekében a pavilonokban az egyes tematikák elhelyezkedése koncentráltabb lesz, ezáltal segítve a látogatókat, hogy az összes kiállítót elérjék adott tematikán belül
  • az eddigiektől eltérő látogatói beléptetés – a szervezők célja, hogy a látogatók – lehetőség szerint – a kiállítást teljes egészében megtekintsék, így 2017-ben az érdeklődők az F pavilonból léphetnek be a rendezvény helyszínére, majd a G pavilonon keresztül járhatják végig annak teljes területét

Továbbra is kiemelt tematika – IPAR 4.0

A rendezvényen, mely komplex megoldásokat nyújt kis-, közép- és nagyvállalatok számára, 2017-ben is kiemelt téma lesz az IPAR 4.0, napjaink kulcsfontosságú technológiai irányzata.

A kiállítók kiemelt figyelem mellett mutathatják be az IPAR 4.0 adta lehetőségeket, különös tekintettel az automatizálásban és az ipari elektronikában rejlő fejlődési irányokat, az egymással kommunikáló intelligens gépeket (M2M), az önbeállító gyártási folyamatokat és a rendkívül hatékony tömeggyártást.

További információ

Bővebb információ és kiállítói jelentkezés: www.iparnapjai.hu, iparnapjai@hungexpo.humachtech@hungexpo.hu