Mitsubishi szeminárium a Lovász Forgácsoló Kft. szervezésében

A Lovász Forgácsoló Kft. szervezésében megrendezett Mitsubishi Szemináriumon a szerszámok képességeinek gyakorlatban történő bemutatására helyezték a hangsúlyt. A cég szakemberei elsősorban technológiai bemutatókkal készültek, ezeket egészítették ki műszaki tartalommal. A rendezvény helyszínéül az M+E Kft. székhelye szolgált.

mitsubishi_szeminarium_lovas_ME_main

A Mitsubishi Szeminárium iránt jelentős szakmai érdeklődés mutatkozott. A technológiai bemutatók a cég partnereit és a téma iránt érdeklődőket is vonzották. A rendezvény felépítése lehetővé tette, hogy a felhasználók és a potenciális partnerek a szerszámokat működés közben ismerjék meg.

Cégbemutatók

A regisztrációt követően Bálint Zoltán a Lovász Forgácsoló Kft. Szerszám- Kereskedelmi Üzletágvezetője tartott cégbemutató előadást, ahol röviden összefoglalta a vállalat történetét és bemutatta a Mitsubishi vállalti kultúrájának aktuális irányelveit. Külön kitért az elmúlt évek bővüléseire és a kiterjedt üzleti kapcsolatok jelentőségére. Ezt követően az M+E Szerszámgép Kereskedelmi Kft.-t Péter Szabolcs Ügyvezető Igazgató mutatta be. Az M+E Szerszámgép Kereskedelmi Kft. számos, túlnyomó részt japán szerszámgépgyártó magyarországi forgalmazója, kínálatuk pedig folyamatosan bővül a hazai igényeknek megfelelően.

lovasz_mitsubishi_szeminarium_2016

Technológiai bemutatók

A rendezvény második, és nagyobb részét technológiai bemutatók alkották. Különböző szerszámgépekkel, eltérő gyártástechnológiákkal más-más anyag megmunkálását végezték el. A Toyoda FH5000J szerszámgépen két alkatrész megmunkálása zajlott. Először egy 1.4571 hőálló rozsdamentes acél forgácsolását végezték el. A megmunkálás során bemutatták a belső hűtésű AHX440S és WSX445 sík marófejeket, gazdaságos, 14 vagy 8 vágóéllel rendelkező lapkákkal felszerelve. A fúrási műveletekhez többek között MMS keményfém belső hűtéses fúrókat használtak, bemutatva a “Tri-Cooling” hűtési technológia előnyeit. Ezen kívül a keményfém fúrók bevonatolási technológiájára is felhívták a figyelmet: a “ZERO-μ Technology” új fejelsztésű eljárás, mellyel ultra sima felületű PVD bevonat hozható létre. A beállított paraméterek a szerszám és gépképességek hangsúlyozását szolgálták.

Ugyanezen a szerszámgépen egy egy AlMgSi1 (3.2315) anyagú munkadarabot is elkészítettek. A hatékony és pontos alumínium-megmunkáláshoz F-MAX sarokmarót használtak PKD betétes lapkákkal, mely a Szeminárium keretében debütált a magyar piacon. Az sűrű fogosztásnak köszönhetően  20m/min-nél nagyobb megmunkálási előtolás is elérhető. Ezen paraméter mellett a belső hűtés és egy speciális forgácstörő fal (“body protector”) biztosít ideális forgácseltávolítást. Továbbá iMX cserélhető fejes szármarót használtak, melynek különlegessége, hogy a dupla érintkezési felületnek köszönhetően a fej és a szár kapcsolata stabil, a szerszám a megmunkálás során pedig merevebb, mint a hasonló kialakítású hagyományos szerszámok. Ezek a tulajdonságok a legtöbb tömeggyártásban alkalmazott művelet minőségi kivitelezéséhez elengedhetetlenek.

lovasz_mitsubishi-14

A Hartford LG 1000 LED megmunkáló központon 55HRC-re edzett 1.3212 szerszámacél forgácsolását mutatták be. Ehhez az anyaghoz kimondottan edzett szerszámacélokhoz ajánlott marófejet és szármarót használtak a bemutatón. A szármarók (VFFDRB és VFSDRB) egy úgynevezett IMPACT MIRACLE egyrétegű, magas (3700 HV) Vickers keménységű  nano-kristály felületi bevonattal rendelkeznek, mely a szerszám élettartamát jelentősen képes növelni. A réteg felületi eloszlása ideális, nem vékonyodik el az éleknél, így óvja azokat a megmunkálás által előidézett kopástól. A pontos felületkialakítás érdekében a simításhoz is egy új fejlesztésű szerszámot (MP2SBR) használtak, amelynek geometriája kimondottan az 55 HRC-ig edzett szerszámacélokra lett kifejlesztve. Továbbá a furatkialakításokhoz a szintén edzett acél megmunkálásához fejlesztett MHS WSTAR mélyfúrót használták.

mitsubishi_lovasz_2

Nakamura- Tome AS200L esztergán C45-ös szénacélt munkáltak meg, hogy bemutassák az MC6015 – MC6035 lapka minőségének képességeit. Ezek a lapkák több rétegű nanotextura bevonattal lettek ellátva a nagyobb kopásállóság, valamint a repedéseknek való jobb ellenállás érdekében. A lapkák kialakításának köszönhetően jobb minőségű és felületi érdességű munkadarab hozható létre. Az esztergált munkadarabon további furatok létrehozására is szükség volt. Ezeket az MWE VHM belső hűtés nélküli, sokféle anyagban jól alkalmazható keményfém fúrócsaláddal végezték el. Végül a leszúrás művelethez használt leszúró kés-rendszer került bemutatásra, összehasonlítva a konvencionális megoldásokkal. A hárompontos összeszerelési rendszernek köszönhetően a szerszám igen stabil, így jó ismétlési pontossággal használható. A GY-TRIFORCE renszer monoblokk és moduláris kivitelben is elérhető.

lovasz_mitsubishi-28

A Mitsubishi Szeminárium jó alkalmat kínált az új fejlesztésű Mitsubishi szerszámok bemutatására működés közben. A bemutatón a résztvevők megismerkedhettek az alkalmazható technológiai paraméterek széles választékával, illetve a különböző (esetenként nehezen forgácsolható) anyagok megmunkálása során történő termelékeny és költséghatékony kiválasztásukkal.

A Lovász Forgácsoló Kft. munkatársaival legközelebb a 2017-es MACH-TECH kiállításon, illetve a 2017-es év második felére tervezett MITSUBISHI Szemináriumon találkozhatnak az érdeklődők, mely a cég gyulai üzemében kerül megrendezésre.

 

További információ

A Lovász Forgácsoló Kft. hivatalos honlapján.