II. CAD-Terv Szakmai Konferencia beszámoló

Másodszor került megrendezésre idén ősszel a CAD-Terv Cégcsoport szakmai konferenciája, amely a tavalyihoz hasonlóan, ismét a cég portfóliójának négy szakterületén (Mérnöki szolgáltatások, illetve 3DEXPEREINCE, Szimulációs és ECAD/MCAD megoldások) kínált előadásokat az érdeklődőknek

https://youtu.be/9DkxsN0fhCs

A rendezvény helyszínéül ezúttal a korszerű eleganciával mutatkozó, hangulatos, konferenciák és egyéb rendezvények lebonyolítására is kiválóan alkalmas, Park Inn By Radisson szálloda szolgált, a főváros üzleti negyedének szívében. Az előadásokhoz három rendezvény- és egy konferenciaterem állt rendelkezésre, méretéből adódóan utóbbiban zajlott a nyitó- és záró esemény, de a 3DEXPERIENCE-szel kapcsolatos előadásokat is itt lehetett meghallgatni. CAD-Terv Szakmai Konferencia - regisztráció

Megnyitó és plenáris ülés

A rendezvényt a Momentán Társulat interaktív, improvizációs színház elnöke, Bódy Gergő nyitotta meg, aki Nadj Istvánnak, a CAD-Terv Kft. ügyvezetőjének adta át a szót. A rövid tájékoztató és cégbemutató beszéd után ismét Bódy Gergő vette át a szerepet 4 színésztársával együtt, és percek alatt megalapozták az esemény teljes időtartamára kiható oldott hangulatot. Voltak páros játékok, zenés előadások, a “Beugró” című műsorból is ismert improvizációs számok és egyéb műsorok, amelyekkel a társulat tagjai minden látogatót kellőképpen felráztak, jómagam is energikusabban tudtam nekivágni az előadásoknak. A MOMENTÁN Társulat előadása

1. Blokk – Szimuláció és robotok

Rövid szünet után el is kezdődött az előadások első blokkja, ez – akárcsak a második – 1 órás volt. Ebbe 2-3 előadás fért bele területenként, melyek párhuzamosan zajlottak a 4 külön teremben. Ennek köszönhetően meglehetősen sok témából lehetett választani, bár sajnos mindegyiket nem lehetett végighallgatni. Éppen ezért én a program alapján készítettem magamnak egy előzetes beosztást, figyelve arra, hogy mind a 4 területről válasszak egy-egy olyan előadást, ami érdekel, és ezeknek szenteltem teljes figyelmet. Ebből kifolyólag beszámolóm is elsősorban ezekre az előadásokra fókuszál. Az első etapban a Szimulációs megoldások és a 3DEXPERIENCE megoldások szakterületek előadásait választottam.

Szimulációs megoldások: “Környezetünk valósághű szimulációja”

Cad-Terv Kft. - Szimulációs megoldások Az előadást Andreas Szadeczky, a Dassault Systémes SIMULIA ausztriai műszaki értékesítési igazgatója tartotta, aki a szimulációban rejlő lehetőségek jövőjét mutatta be a 3DS SIMULIA szoftver viszonylatában. A SIMULIA egy, a 3DEXPERIENCE platformba épülő modul, amelynek segítségével termék-, környezet- és életszimulációkat is végezhetünk, ezzel pedig növelhetjük a tervezés és gyártás hatékonyságát. Andreas Szadeczky - "Környezetünk valósághű szimulációja" Szadeczky prezentációja főként a szimulációk mögött álló komplex technológiai háttérre tért ki, így többek között szóba került a magas teljesítményű számítástechnika, az additív gyártási technológiák, az elektromágnesesség és a szoftveres topológiai optimalizálás. Ezek a tényezők mind fontos szerepet játszanak abban, hogy a lehető legpontosabb szimulációkat lehessen lefuttatni, megalapozva a korszerű, hatékony termékfejlesztés folyamatát.

3DEXPERIENCE megoldások: “Offline robotprogramozás előnyei a tervezés és gyártás számára (DELMIA)”

Cad-Terv Kft. - 3DEXPERIENCE megoldások Ebben a témában Bíró Zoltánt, a CAD-Terv Cégcsoport terméktámogató mérnökét hallhattuk, aki a szűk időbeosztás miatt (a nagyteremben 3 előadást tartottak) csak késve tudott kezdeni, határozottságával és felkészültségével azonban könnyen behozta a lemaradást és egy jól követhető prezentációt tartott a robotok programozásában rejlő lehetőségekről. Beszélt a programozáshoz használható CATIA és DELMIA szoftvermodulokról, a 19 gyártó 1500 robotját és robot-kód fordítókat is tartalmazó adatbázisról, valamint a lehetséges programozási módszerekről (homing, teaching, stb.). Ami számomra kifejezetten érdekes volt, hogy a DELMIA segítségével akár egész gyártósorok, sőt komplett gyárrészek automatizálását is elvégezhetjük. Mindezt persze szimulálhatjuk is, így előzetesen számításba vehetjük a robotok és egyéb automatizált egységek mozgásának idejét, mozgásterét, szekvenciáik összefűzhetőségét. Az előadás nemcsak szakmai, hanem vizuális szempontból is meggyőzően demonstrálta, milyen jelentős hatékonyság-növekedéssel járhat az offline robotprogramozás, a tervezési és gyártási folyamatokban egyaránt.

2. Blokk – Autók most és a jövőben

Egy rövid kávészünet után el is kezdődött a második felvonás, én pedig a fennmaradó két terület – a Mérnöki szolgáltatások és az ECAD/MCAD megoldások – előadásai közül is választottam egyet-egyet.

Mérnöki Szolgáltatások: “Autóipari megoldások”

Cad-Terv Kft. - Mérnöki Szolgáltatások Bódi István, a CAD-Terv Cégcsoport autóipari csoportvezetője előadásának legfőbb előnye szerintem a rengeteg példa volt, amelyeken keresztül szemléletessé tudott tenni egy egyébként kissé száraz szakmai bemutatót. Röviden kitért a cég történetére és az eddig elért mérföldkövekre, mesélt az általuk tartott oktatások magas színvonaláról (még az Audi is küld hozzájuk szakembereket), majd több konkrét megbízás bemutatásával demonstrálta, milyen feladatokkal, nehézségekkel lehet találkozni a területen, (legyen szó gyártás-, berendezés- vagy készüléktervezésről, esetleg logisztikai fejlesztésekről) és ezekre hogyan találnak megoldást az alkalmazott szoftverek, illetve képzett szakembereik segítségével.

ECAD/MCAD megoldások: “Mesterséges intelligencia gyorsítása hardware IP alapon (QUESTA)”

Cad-Terv Kft. - ECAD/MCAD megoldások A CAD-Terv Cégcsoport egyik meghívott társelőadója az AdasWorks FPGA szakértője, Bereczki Gábor volt, aki véleményem szerint – az általam meghallgatottak közül – a legérdekesebb előadást tartotta. Gábor és csapata jelenleg a Volvoval dolgozik együtt, közös projektjük célja az önvezető autók mesterséges intelligenciájának fejlesztése. Drive 2.0 elnevezésű, saját fejlesztésű, AI alapú szoftvercsomagjuk, 4 fő komponensével (recognition=felismerés, location=helymeghatározás, motion=mozgás, control=irányítás) felel a járművek automatizált funkcióinak működtetéséért. Az ehhez szükséges adatgyűjtést, adatbázis kezelést, szimulációkat és tesztelést pedig a Toolkit 2.0 szoftverükkel végzik. Bereczki Gábor - "Mesterséges intelligencia gyorsítása hardware IP alapon (QUESTA)" Az előadásból megtudhattuk, hogy a projekt egyik legnagyobb kihívását az intelligens kamerarendszerek képfelismerési algoritmusainak gyorsítása jelenti, ez ugyanis hatalmas feldolgozási teljesítményt igényel. Erre kínálja jelenleg a legoptimálisabb megoldást az FPGA (field-programmable gate array=felhasználás helyén programozható logikai kapumátrix), egy olyan félvezető eszköz, amelyet különböző logikai blokkok, komponensek szerint lehet programozni. A projekt egyelőre tesztfázisban van, de Gáborék szeretnék a közeljövőben chipre helyezni fejlesztésüket. Az előadások, a rövid csúszástól eltekintve zökkenőmentesen zajlottak, a témák nagy változatosságot kínáltak, ami pedig szerintem külön említést érdemel, hogy az előadók, kivétel nélkül úgy tartották prezentációjukat, hogy azok a laikusok számára is érdekesek és érthetőek voltak.

Zárszó

A rendezvényt egy nyereményjáték zárta, majd az előadásokat összefoglalandó, ismét kiemelték a CAD-Terv Cégcsoport szlogenjének relevanciáját a konferencia felépítésében. Ezzel, az előadássorozatot keretbe foglalva, minden résztvevő számára világossá tették küldetésüket: a CAD-Terv Cégcsoport a megoldásait egy kézből kínálja partnereinek, a teljes fejlesztési folyamatra. CAD-Terv Szakmai Konferencia - záróünnepség [nggallery id=292]

További információ:

A CAD-Terv Kft. hivatalos honlapján.

Megosztás
[
    ]