MSV 2016, a középkelet-európai iparági találkozó

2016 október 3.-a és 7.-e között került megrendezésre az 58. Nemzetközi Gépipari Vásár (MSV) Brno-ban, Csehországban. A középkelet-európai rendezvényen a térség gépipari szereplői, illetve a tematikus kiállítások meghívott vendégei mutatkoztak be. Idén a kiállítás partnerországa az Európában is egyre nagyobb figyelmet kapó Kína volt.

MSV_2016_Brno

A 2016-os évben, mint 1700 cég jelent meg a hatalmas, több épületből álló vásárterületen. A kiállítók az általános gépipar és a villamosipar számos területét képviselték, a vásár szakmai színvonalát pedig színes előadások emelték. A partnerország Kína is bemutatta újdonságait, illetve jellemző termékeit azon túl, hogy lehetőséget kínált a kapcsolatteremtésre és a későbbi együttműködésre az európai érdeklődőkkel.

Rekordmagas látogatottság

A kiállításon idén közel 80000 vendéget regisztráltak, amely az elmúlt hét évet tekintve példátlanul magas látogatottságot jelent. Minden megnyitott pavilont megtöltöttek a kiállítók, és az irántuk érdeklődő érdeklődő látogatók, akik 50 országból érkeztek. A külföldi kiállítók aránya idén először érte el az 50 %-ot, a külföldi látogatók száma pedig 10%-ot tett ki a teljes létszámból. Az MSV azonban nem csupán egy gépipari vásár, iparági fórum is. A kiállításon nem csak az iparág képviselői, gyártók, forgalmazók, oktatók vettek részt, a csehországi politikai elit is meglátogatta a rendezvényt. Továbbá a vásárterületen került sor több nemzetközi vezetői találkozásra is a kereskedelmi és gyártói kapcsolatok erősítése céljából. A kiállítás iránti sajtóérdeklődés is magas volt, még dél-amerikai újságírók is ellátogattak Brnóba.

MSV_Brno_2016_visitors

Középpontban az ‘Ipar 4.0’

Ahogy a vezető iparági kiállításokon, úgy a 2016-os MSV-n is középpontba állították az Ipar 4.0 koncepciót. A hálózatos rendszerbe foglalható automatizált eszközök széles választékát mutatták be, emellett pedig fokozott figyelmet kapott a környezetvédelem is. Az új megközelítés érezhető versenyelőnyt jelenthet, ez pedig a vásáron is megmutatkozott, magasabb volt a standokon kötött üzletek száma, mint a korábbi években.

Tematikus pavilonok

A technológiák és érdekeltségek szerint csoportosított kiállítók külön-külön pavilonokban jutottak térhez. A differenciálást az iparági kapcsolatok és a kiállítók száma határozta meg. Hagyományosan a vásáron bemutatkoznak a vezető

  • bányászati, kerámia- és üvegipari,
  • gépészeti anyag- és alkatrész- beszállító,
  • hajtás és ipari automatizálási eszközöket gyártó,
  • elektronikai ipart képviselő,
  • méréstechnikai,
  • környezetvédelmi és környezetgazdálkodási,
  • vegyipari,
  • közlekedési, szállítási, ipari csomagolással foglalkozó valamint,
  • kutató-fejlesztő vállalatok.

A megjelent cégeket további tematikus kiállításokhoz sorolják, így idén tartották a 10. Nemzetközi Szerszámgép Kiállítást, a 16. Nemzetközi Öntészeti Kiállítást, a 23. Nemzetközi Hegesztési Vásárt, a 6. Nemzetközi Felületkezelési Vásárt, illetve az 5. Nemzetközi Műanyag, Gumi és Kompozit Vásárt is.

MSV_LOGO

MSV_exhibitions

A hatalmas területen pedig nem csak egy-egy iparág képviselőivel lehetett találkozni, de ami igazán izgalmassá tette a brnói kiállítást, hogy a közöttük lévő kapcsolatok is kirajzolódni látszanak. A látogatók összefüggéseiben ismerhetik meg az iparágakat.

Egy kis Kína

A vásárterület legrégibb épületében – az A pavilonban – a cseh és kínai partnerség jegyében egy igen különleges, a közlekedési újdonságokat középpontba helyező bemutatót tekinthettünk meg. A kiállított járműmakettek, és a vonatszimulátor felhívta a figyelmet a területre, ahol 150 kínai érdekeltségű, az ázsiai országban vezető gyártó és forgalmazó az európai piac számára igyekezett bemutatni az általa kínált alternatívákat. Az érdeklődést fokozandó a kiállítás megnyitónapján számos rendezvénnyel igyekeztek felkelteni a látogatók és a kiállítótársak képviselőinek figyelmét.

MSV, a középkelet-európai ipar lenyomata

A kiállítás összetettsége, az integrált vásárok, és a látogatói létszám is azt mutatja, hogy az 58. Nemzetközi Gépipari Vásáron megjelent az európai ipar színe-java. A standok között sétálva számos megmunkálási példát, iparági bemutatót, előadást láthattak és hallgathattak az érdeklődők. A nagy sikerű csehországi vásár természetesen üzleti szempontból is nagyszerű lehetőség, hiszen sok sikeres együttműködés alapját itt fektetik le a résztvevők.

A következő MSV-t 2017 októberében rendezik a Közlekedési és Logisztikai Kiállítással összefonva Brno-ban.

További információ

Az MSV hivatalos weboldalán.

Megosztás
[
    ]