Bemutatkoztak a CHIRON Group legújabb fejlesztései az AMB 2016 kiállításon

Idén is megrendezésre került a világ egyik legszínvonalasabb, két évente tartott, nemzetközi fémmegmunkálási kiállítása, az AMB. A 2016. szeptember 13-17-ig tartó rendezvényre Stuttgartban lehetett ellátogatni, ahol több, mint 1.300 kiállító, köztük a CNC szerszámgépeket gyártó CHIRON Group, képviseltette magát.

A németországi Tuttlingenben működő, közel 100 éves múlttal rendelkező vállalatot megalakulása pillanatától kezdve az innováció jellemzi. A kezdetben sebészeti eszközöket, később kompresszorokat gyártó cég ma elsősorban ultra-gyors CNC szerszámgépeiről ismert, mely területen a világ egyik vezető gyártójának számítanak. Gépeiket a gyors, pontos, hatékony működés és a legmagasabb elvárásoknak való megfelelés jegyében készítik, szolgáltatásaik világszerte állnak ügyfeleik rendelkezésére.

Az automatizált vertikális megmunkáló központokra specializálódó CHIRON Group három márkát – CHIRON, STAMA és SCHERER – foglal magába és négy kontinensen működtet gyártó- és fejlesztőüzemeket. Ez a három márka magas produktivitást, kulcsrakész kompetenciát, innovációt és csúcstechnológiát fémjelez, melyek közül a CHIRON elsősorban a gyorsaságért és precízióért, a STAMA a robusztus marási és nehéz forgácsolási feladatokért, a SCHERER pedig a multifunkcionális, rugalmas vertikális megmunkálásért felel.

A vállalat CHIRON márkája az idei AMB-re 8 megmunkáló központtal (köztük egy SCHERER-CHIRON integrált rendszerű géppel), illetve innovatív szoftvereikkel (CHIRON SMARTLine) érkeztek, de megtekinthető volt működés közben a FLEXCELL UNO automatizáló egységük is.

A kiállított szerszámgépek

CHIRON

A legkisebb bemutatott gép a márka kompakt gépeit jelző “08”-as sorozat csúcsmodellje, az FZ08 MT PRECISION+ volt, amely az új CHIRON forgófejjel és nyomaték meghajtóval szerelve, kategóriájában a leggyorsabb, legprecízebb 6 oldalú megmunkálást végzi. Megtekinthető volt emellett a megbízhatóságáról híres “15”-ös és “18”-as széria egy-egy gépe is: az FZ15 W, illetve a DZ18 W. A leghangsúlyosabb megjelenést viszont a gyorsaságot és alkalmazási sokoldalúságot képviselő “12”-es széria kapta: a sorozat FZ12 gépének három különböző szereltségű modellje (FX, W és MT) is látható volt működés közben. Az 5-tengelyes marásra és ferde ágyas esztergálásra egyaránt képes MT modellt Siemens vezérlővel, az FX modellt pedig a vállalat FLEXCELL UNO automatizáló egységével (egy kezelőrobotot és egy munkadarab tárolót egyesítő kompakt cella) szerelt kivitelben láthatták az érdeklődők. A márka a nagy teljesítményű, robusztus, külön dinamikus csomaggal felszerelt MILL 2000 CNC maróval zárta a sort.

CHIRON FZ08 MT, FZ12 FX (FLEXCELL UNO cellával), DZ18 W és MILL 2000 szerszámgépek ©Direct Industry

CHIRON FZ08 MT, FZ12 FX (FLEXCELL UNO cellával), DZ18 W és MILL 2000 szerszámgépek

SCHERER-CHIRON

A SCHERER márka csupán egy géppel, de egy annál innovatívabb megoldással képviseltette magát. A VDZ 100 DS ugyanis egy képességeihez mérten meglehetősen kompakt eszterga. A könnyen kezelhető, alacsony karbantartású gép a lehető legkisebb helyen kínál nagy teljesítményű, pontos megmunkálást, amit a polimer gépágy nagyszerű rezgéscsillapítójának és kiváló statikus/dinamikus merevségének köszönhet. Az eszterga a kiállításon a CHIRON FLEXCELL UNO-val felszerelt, FZ12 FX megmunkáló központtal együtt került bemutatásra.

SCHERER VDZ 100 DS + CHIRON FZ12 FX (FLEXCELL UNO cellával) integrált rendszer ©Direct Industry

SCHERER VDZ 100 DS + CHIRON FZ12 FX (FLEXCELL UNO cellával) integrált rendszer

A bemutatott szoftverek

A vállalat szerszámgépei mellett, az AMB 2016 fő témájához, az Ipar 4.0-hoz illeszkedő egyedi szoftveres megoldásokat is láthattak az érdeklődők a Chiron standján. Az intelligens gépkezelést, digitális networkinget és gépek közti kommunikációt kínáló CHIRON SMARTLine gyártóplatformok a digitálisan továbbfejlesztett megmunkáláshoz kínálnak innovatív megoldásokat.

A termékcsalád első tagja, a PROCESSLine, nélkülözhetetlen elemét képezi a kulcsrakész munkafolyamatoknak. A különböző CNC megmunkáló központok geometriájának, kinematikájának és dinamikájának, egy folyamatos virtuális gyártóláncba való integrálásával, kiváló megoldást kínál a modell-előkészítéstől egészen a gyártásig.

A család újabb tagjaként bemutatkozó DATALine gördülékeny, kétirányú kommunikációt tesz lehetővé gép és terminál között, a munkafolyamatok és a gépi adatok vizualizációjával pedig teljesen új lehetőségeket nyújt a gyártásban. Segítségével átláthatóbbá, gyorsabbá, biztonságosabbá és hatékonyabbá válik a gyártás.

A CHIRON SMARTLine megoldásai a CHIRONGroup által forgalmazott mindhárom márkához elérhetőek.

ForrásCHIRON

[nggallery id=285]

További információ:

A CHIRON hivatalos honlapján.

A CHIRON gépek hivatalos magyarországi képviselője, a Rolatast honlapján.

Megosztás
[
    ]