25 éve az innováció útján – Megérkezett a Solidworks 2017

Idén is, a hagyományokhoz híven október elején került sor a SOLIDWORKS új verziójának bemutatójára, az előző évekhez hasonlóan a Lurdy moziban. Az EuroSolid Kft. rendezvényén a rossz idő ellenére is rekordszámú, 200 látogató volt kíváncsi a SOLIDWORKS 2017 újításaira. Immár 25. alkalommal jelentkeztek a szoftver új verziójával, melynek újdonságai egytől egyig a felhasználói igények szerint kerültek kialakításra. A SOLIDWORKS a kezdetek óta arra törekszik, hogy a mérnökök és tervezők munkáját megkönnyítse és gyorsabbá tegye, ezzel teret adva a kreativitásnak és az innovációnak.

Az egész napos gyakorlati bemutató célja az volt, hogy a technikusaink a lehető legtöbbet mutathassák meg a több, mint 200 új funkció használatából. A legnagyobb érdeklődést természetesen a 3D CAD program újdonságai övezték, amiből kettőt kiemelnénk. Az egyik a összeállítások kezelésében jelent nagy előrelépést. Az új Mágneses kényszerek funkcióval az alkatrészek és alösszeállítások rendezését tudjuk felgyorsítani a kapcsolat alapjának, összekötőpontjának és irányának meghatározásával.  A másik az importált geometriák területén történt fejlesztés. A 3D Interconnect funkcióval egy régóta megfogalmazott igényt valósítottak meg a fejlesztők, hiszen ezen túl a különböző tervezőrendszerekből (ProE/Creo, Inventor, Simens NX, SolidEdge vagy CATIA) érkező alkatrészeket/összeállításokat a SOLIDWORKS már nem fordítja, hanem egyszerűen beolvassa 3D modellként. Ennek a módszernek nagy előnye még, hogy a kapcsolat megmarad az eredeti állománnyal, így a módosítások egy egyszerű frissítéssel cserélhetők.

Délelőtt osztott programban mutatták be a SOLIDWORKS-be integrált CAM megoldásokat, a Szimulációt, a PDM-et, az Electrical-t valamint a PCB újdonságairól szóló előadásokat.

A SOLIDWORKS Simulation kezelőfelülete és eszközei is változásokon mentek keresztül. A nemlineáris statikai szimulációban továbbfejlesztették az ívhosszeljárást, valamint a külpontos terhelés és tömeg más rúdelemeken is elérhetővé vált. A szimulációs eredmények pedig a számításban részt nem vevő komponensekkel együtt kerülnek mostantól megjelenítésre. Ezekkel az újdonságokkal a tervellenőrzés egyszerűbbé és újabb területeken vált használhatóvá, ami még több terv valós körülmények közötti vizsgálatát teszi lehetővé.

2016_10_06-eurosolid_solidworks_2017_06

A PDM adatkezelő szoftver 2017-es újításával már módjában áll felülírni a legújabb verziót, amivel nagymértékben csökkentheti az archívumok számát. Nőtt azonban a PDM és MBD (modell alapú tervezés) integrációja azáltal, hogy a program képes automatikusan 3D-s MDB PDF-eket létrehozni. Továbbá több telephellyel rendelkező vállalatok számára jó hír, hogy lehetőség lesz másodlagos, szinkronizált PDM-adatbázisok létrehozására, amivel növelhető a telephelyek közötti kommunikáció sebessége. Az így létrejött több szintű kapcsolat hatékonyabb együttműködést tesz lehetővé az adatkezelés és gyártás területén.

2016_10_06-eurosolid_solidworks_2017_11

A FreeDee Printing kiállítóstandja

Az ebédszünetet követően a FreeDee Printing Solutions tartott vendégelőadóként egy rövid prezentációt a 3D technológiák hatékonyságáról, valamint a 3D nyomtatás használatáról a mérnöki munka során. A résztvevőknek lehetőségük nyílt az előadáson kívül is feltenni kérdéseiket és az előadók kiállítóasztalánál megtekinteni a 3D nyomtatókat működés közben. Az előadás után folytatódott a SOLIDWORKS újdonságainak szemléltetése a gyakorlatban. A délutáni szekcióban került bemutatásra a SOLIDWORKS gyártástámogatást és műszaki kommunikációt elősegítő szoftvereinek fejlesztése. A minőség-ellenőrzést támogató Inspection-nel most már lehetőség nyílik a manuális tételszámozásra, ami nagyobb szabadságot ad a minőség-ellenőrzési dokumentumok készítésekor. Továbbá a műszaki dokumentáció készítés talán legnagyobb újítása az Animation Library, amelynek segítségével hatékonyan és gyorsan lehet animációkat létrehozni, mint például alkatrészek be- és kiszerelése, csavarozás, figyelmeztetések.

2016_10_06-eurosolid_solidworks_2017_03

Az új verzió bemutatott funkciói jól szemléltetik, hogy a fejlesztők idén nagy hangsúlyt fektettek a szoftverek közti jobb kommunikációra, valamint a hatékonyabb együttműködésre legyen szó a SOLIDWORKS termékcsalád egyes tagjai közti integrációról vagy más tervezőszoftverek közti gördülékeny adatkonvertálásról. A SOLIDWORKS 2017-tel tovább folytatódik az innováció, hogy a mérnökök terveiket gyorsabban hozhassák létre, egyszerűbben kezelhessék és könnyebben megoszthassák azokat.

Nekünk pedig nagy örömünkre szolgál, hogy évről-évre egyre több látogatót vonz az újdonságokat bemutató rendezvényünk és szolgáltatásainkkal a teljes termékfejlesztési folyamat optimalizálására tudunk mérnöki megoldásokat nyújtani. Ahogy a SOLIDWORKS, úgy cégünk is azon dolgozik, hogy ügyfeleink munkáját megkönnyítsük és hatékonyabbá tegyük, amivel időt és költségeket tudnak csökkenti, hogy azokat cégük fejlesztésébe és növekedésébe fektethessék.

Forrás:Eurosolid

További információ

Az Eurosolid weboldalán.