EMAG az AMB-n: A moduláris termékkínálat bővítése

Az EMAG moduláris gépeinek sikertörténete folytatódik. Az EMAG által először 2011-ben bemutatott moduláris gépkoncepció a piac állandó slágerévé nőtte ki magát. Amíg a kezdetekben a függőleges esztergagépek fejlesztésére összpontosult a figyelem, addig az utóbbi években egyre inkább az EMAG csoport teljes technológiai kínálatának új géptípusba történő integrációjára fektették a hangsúlyt. Időközben a tengely- és a tárcsajellegű munkadarabok megmunkálására szolgáló függőleges pick-up esztergagépek mellett már léteznek fogazó, indukciós edző és keménymegmunkáló gépek is. A moduláris gépekhez kifejlesztett TrackMotion automatizálási megoldással egyesítve az EMAG egy kvázi építőkocka-rendszert kínál a gyártósorok számára. Az építőkocka-rendszert az EMAG most két új elemmel bővíti, amelyeket a cég az AMB kiállításon a 3. csarnok D32-es standjánál be is mutat.

A moduláris gépek már önmagukban is a legmagasabb szintű termelékenységre optimalizáltak. Az EMAG által kifejlesztett pick-up-technológia, a saját magát betöltő főorsóval és az integrált munkadarabtárolóval együtt, gyakorlatilag minden egyes gépet egy teljesen automatizált gyártórendszerré alakít. Ehhez még hozzájön a szintén az EMAG által kifejlesztett és gyártott 12 szerszámhelyes revolverfej, amelyet a piac legjobbjai között tartanak számon. A Mineralit® polimer beton gépággyal kiegészülve egy rendkívül kompakt szerszámgép jön létre, amely nemcsak a legjobb megmunkálási eredményeket garantálja, de a legnagyobb fokú termelékenységet is biztosítja.
Aki ezekkel a lenyűgöző tulajdonságokkal még mindig nem elégszik meg, annak az EMAG az új VL 3 DUO-val egy dupla orsós gépet kínál, amely ismét újra definiálja a termelékenységet.

A VL 3 DUO a legkompaktabb és legtermelékenyebb kétorsós esztergagép a tárcsajellegű alkatrészek megmunkálásához. A képen munkadarabtárolóval és TrackMotion automatizálási rendszerrel kombinálva látható.

A VL 3 DUO a legkompaktabb és legtermelékenyebb kétorsós esztergagép a tárcsajellegű alkatrészek megmunkálásához. A képen munkadarabtárolóval és TrackMotion automatizálási rendszerrel kombinálva látható.

Kompakt, gyors, pontos

Aki első alkalommal tekinti meg a VL 3 DUO-t, azt azonnal lenyűgözi a gép kompakt felépítése. „Mindössze 19,6 négyzetméternyi helyre van szükségünk a VL 3 DUO teljes felállításához” – magyarázza Andreas Frank, az EMAG moduláris gépekért felelős termékmenedzsere. „Egy dupla orsós kivitelű függőleges pick-up esztergagép tekintetében ez egy kiváló érték, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a gép egy max. 400 db-os munkadarabtárolóval rendelkezik és teljesen automatizáltan működik. Ezáltal a VL 3 DUO a legkompaktabb és legtermelékenyebb kétorsós esztergagép a tárcsajellegű alkatrészek megmunkálásához”, fejti ki Andreas Frank.

A VL 3 DUO mindkét munkatere rendelkezik egy 12 szerszámhelyes revolverfejjel.

A VL 3 DUO mindkét munkatere rendelkezik egy 12 szerszámhelyes revolverfejjel.

A 150 mm átmérőig terjedő munkadarabok megmunkálásának lehetőségével a VL 3 DUO ideális a sebváltó komponensek gyártásához. „A sebváltó alkatrészeket, mint pl. a fogaskerekeket, nagyon nagy darabszámban kell előállítani. A VL 3 DUO itt mindenekelőtt alacsony, akár 5 másodperces forgácstól-forgácsig idejével tűnik ki (munkadarab geometriától függően). Ez minimálisra csökkenti a mellékidőket és ezáltal maximális termelékenységet biztosít. Az új kétorsós gép forgácsolási teljesítménye is lenyűgöző. A kettő darab, 18 kW-os főorsó max. 142 Nm nyomatékot nyújt. A kínálatot olyan opciók teszik teljessé, mint pl. a hajtott szerszámos revolverfejek és a munkatereken kívül elhelyezett mérőállomások. A gép rendkívül robusztus mechanikai felépítése, 45-ös méretű görgős vezetékekkel valamennyi tengelyen, valamint a kiváló rezgéscsillapítási tulajdonságokkal rendelkező polimerbeton gépágy optimális alapot biztosítanak a legmagasabb felületi minőség eléréséhez, minimális szerszámkopás mellett. A maximális pontosságot valamennyi tengelyen a direkt útmérő rendszerek biztosítják.”

A TrackMotion automatizálási rendszer nem csak a munkadarabok szállításáról gondoskodik, de fordító egységként is szolgál az OP 10 és OP 20 műveletek között.

A TrackMotion automatizálási rendszer nem csak a munkadarabok szállításáról gondoskodik, de fordító egységként is szolgál az OP 10 és OP 20 műveletek között.

Moduláris megoldás a fogaskerék-megmunkáláshoz

A VL 3 DUO a moduláris gépek közé tartozik, amelyeket, amint azt a nevük is elárulja, a moduláris felépítés jellemzi. Ezen felépítésnek köszönhetően komplex gyártórendszerek is nagyon egyszerűen konfigurálhatók. A VL 3 DUO optimálisan illeszkedik a gépcsaládba, ezt jól mutatja a fogaskerékgyártás példája. A fogaskerék lágy megmunkálása négy műveletben történik: esztergálás OP 10 és OP 20, lefejtő marás OP 30, élletörés és sorjázás OP 40. „A VL 3 DUO géppel természetesen a megmunkálási folyamat első két lépését célozzuk meg, tehát az OP 10 és az OP 20 műveleteket, amelyek a VL 3 DUO-val ideálisan megvalósíthatók”, magyarázza Andreas Frank úr. „A további műveletekhez portfóliónkban rendelkezésre állnak fogazógépek, sorjázógépek, sőt köszörűgépek is a keménymegmunkáláshoz. Ennek a géptípusnak nagy előnye, hogy gyártósorok egyszerű felépítését teszi lehetővé”.

A VLC 200 GT lehetővé teszi a sebváltókerekek keménymegmunkálásánál a különböző technológiák alkalmazását.

A VLC 200 GT lehetővé teszi a sebváltókerekek keménymegmunkálásánál a különböző technológiák alkalmazását.

Sebességváltó alkatrészek függőleges keménymegmunkálása

Amíg a VL 3 DUO a sebváltó komponensek nyers darabjainak lágy megmunkálása során gondoskodik a legnagyobb termlékenységről, addig az új VLC 200 GT a sebváltókerekek és a bolygótartók keménymegmunkálásánál garantálja a csökkenő költségeket.
A VLC 200 GT lehetővé teszi a különböző keménymegmunkálási technológiák, mint pl. a kemény esztergálás és köszörülés, egyetlen gépen történő alkalmazását. A VLC 200 GT gépnél a rugalmasság kiemelt fontosságú, ezért a gép munkaterét bármilyen gyártandó munkadarabhoz tökéletesen be lehet állítani. Revolverfej vagy blokk-késtartó a kemény esztergálási műveletekhez, vagy köszörűorsók a külső és belső megmunkáláshoz – a felhasználó biztos lehet abban, hogy a munkadarab megmunkálásához mindig a legjobb technológia áll rendelkezésére. Ez optimalizált folyamatokat biztosít. Így például CBN-el készre köszörülhetjük egy sebváltókerék furatát, miközben a sík felületeket keményesztergálással munkáljuk meg. Mindkét esetben optimális felületi minőséget érünk el és mindezt a lehető legrövidebb ütemidő mellett. A megmunkálási minőséget a munkatér és a betöltő állomás között elhelyezett mérőtapintóval ellenőrizhetjük. Összefoglalva, a VLC 200 GT optimális megmunkálási eredmények mellett minden szinten gondoskodik a költségcsökkentésről – nyerő helyzet minden felhasználó számára.

Kapcsolókerekek keménymegmunkálását végző VLC 200 GT munkatere.

Kapcsolókerekek keménymegmunkálását végző VLC 200 GT munkatere.

A nyersdarabtól a végső termékig

Aki felkeresi az AMB kiállításon a 3. csarnokban található EMAG standot, az hamar rádöbben, hogy az EMAG ígérete, miszerint teljes gyártórendszerek építhetők fel építőkocka-elv szerint, a bemutatott termékekkel minden további nélkül megvalósítható. Az egyszerűség, amellyel a moduláris gépeket a TrackMotion automatizálási rendszer használatával össze lehet kapcsolni, a technológiák széles kínálata, valamint az egyes gépek nagyfokú termelékenysége és minősége azok a tulajdonságok, amelyek az EMAG céget a kulcsrakész gyártórendszerek egyik leginnovatívabb szállítójává teszik a piacon. Aki egy megfelelő gyártási megoldás után kutat, az az EMAG AMB kiállítási standján megtalálhatja azt.

Forrás:EMAG

További információ

Az EMAG honlapján.