Környezetbarát alapanyagok, világszínvonalú technológiák – acél- és gépipari újdonságok a hazai piacon

A hazai szerszámgyártás és gépipar nemzetgazdasági súlyban és elismertségben rohamléptekkel hozza be évtizedes lemaradását. A szektor technológiai- és tudásszintjének emeléséhez elengedhetetlen a résztvevők és a potenciális partnerek folyamatos szakmai „továbbképzése”. Ennek érdekében tartotta „Környezetbarát alapanyagok, világszínvonalú technológiák” címmel idei, immár hagyományosnak mondható szakmai konferenciáját a Gordiusz Alfa és az SSAB.

SSABLogo_cikkA fémipari szerszámgépek és termeléstechnológiai eszközök forgalmazásával, valamint gépipari cégek komplex fejlesztésével foglalkozó Gordiusz Alfa idén is az IPAR NAPJAI kiállítás idejére szervezte szakmai fórumát, melynek szakmai partnere ismét a kopásálló és a nagy szilárdságú acélok gyártására, forgalmazására specializálódott svéd SSAB magyarországi vállalata volt. A konferencián hazai és külföldi előadók számoltak be a szakterületüket érintő újdonságokról.

A „zöld” acél

GreencoatLogo_cikkSzegő Róbert, a Gordiusz Alfa ügyvezető igazgatójának köszöntője után Kalmár Endre, az SSAB értékesítési igazgatója előadásában a cég a homlokzati alkalmazásokhoz használható legzöldebb termék portfólióját, a magas minőségű, színes bevonatú GreenCoat acélmárkát mutatta be. A nem kimondottan a gép- és szerszámgyártás számára ajánlott színes bevonatú acéltermék a rendezvényre célzottan meghívott építőipari felhasználók számára jelent kitörési lehetőséget. Az SSAB által kifejlesztett GreenCoat eredetileg egy speciális, a hagyományosan használt kőolajszármazékokat repceolajjal helyettesítő bevonatot jelölt, ami a környezetbarát felhasználás mellett a felületminőséget – kiemelkedően magas ellenállóság a korrózió, UV sugárzás és karcolások ellen – is javítja, ezenkívül 100%-ban újrahasznosítható.

Mostantól minden festett lemez a GreenCoat márkanevet viseli majd, maga a bevonat kereskedelmi forgalomban nem is kapható. Jelenleg nem minden festett lemeztermék kapja ezt a fajta bevonatolást, de a cég törekszik az eljárás kiszélesítésére és általánossá válására. A GreenCoat lemeztermékek leginkább tetőkhöz, homlokzatokhoz és esővíz elvezető rendszerekhez ajánlottak, széles körben a csarnoképítések során terjedtek el, de ideális megoldást jelentenek magánházak acéllemez tetőinek kivitelezésére is.

A bio-alapú bevonattal rendelkező termékek visszaverik a nap sugarait, csökkentve nyáron az épület hűtéséhez szükséges energiát.

GreenCoat_SSAB_110905_8439_cikk

A GreenCoat elérhető tartós kültéri kivitelben is, mely biztosítja, hogy a termék éveken keresztül megőrizze színét és fényét. Az építészek számára jelentősen könnyebb anyagokat biztosítanak az alternatív megoldásokhoz (pl. betonlapokhoz) képest és a csökkentett deformációs tulajdonságok érdekében a többi anyaghoz viszonyítva alacsonyabb hőtágulással rendelkeznek.

Világméretű terjeszkedés

Szegő Róbert első előadása a világ legnagyobb szerszámgépgyártójának, a tajvani székhelyű FFG csoportnak bemutatásáról szólt. A modern technológiai fejlesztésekre nagy hangsúlyt fektető szerszámgépgyártó sikere nagy múltú, jól működő gyárak felvásárlásán, beintegrálásán valamint a hatékony szervezeti felépítésen alapul.

A vállalatmonstrum Fair Friend Group (FFG) 1979-ben alakult az alábbi alapelveket követve: megbízhatóság, növekedés, folyamatos haladás, a legjobb a minőség és tökéletesség. Négy üzletága a PCB, az Ipari berendezések, a Green Energy és a Szerszámgép divíziók. Termékei között találunk CNC szerszámgépeket, kéziszerszámokat és gépeket, targoncákat, építőipari gépeket, parkolóház berendezéseket, pneumatikus berendezéseket, áramköri lapokat, LCD monitorokat, napelemeket, LED világítást, és még sorolhatnánk. Az FFG 82 termelési egységet működtet világszerte. Csak szerszámgépgyártó üzemből 28 gyára van, ezeknek több mint fele Európában.

Az  FFG csoporthoz tartozó 28 szerszámgépgyártó üzem együttes forgalmát vizsgálva (2015: 1,5 Mrd. USD) látható, hogy a holding a világ legnagyobb CNC szerszámgépgyártói közé tartozik.

FFG Európa

sanco_logoAz elmúlt években a szakmai nap jellemzően egy-egy megmunkálási eljárás bemutatását jelentette, idén azonban az FFG csoport erőteljes terjeszkedése adott komoly „muníciót” az előadások megtartásához. A csoporthoz az elmúlt években ismert és tradicionális európai márkák is csatlakoztak, amelyek magyarországi képviseletét a Gordiusz Alfa vette át.

A JOBS és a SANCO gépek vezérmárkává emelését a piacon mutatkozó érdeklődés indokolta: technológiailag méltó versenytársai a többi európai piaci szereplőnek.

jobs_logoKiemelve a JOBS gépek néhány tulajdonságát elmondható, hogy a  megmunkálási tartományok X irányban rugalmasan bővíthetők, nagy lineáris szánrendszerrel rendelkeznek, amely nagy stabilitást jelent és jóval nagyobb asztalterhelhetőséget eredményez. Több féle marófej közül lehetséges a megfelelő kiválasztása és egyes gépekkel akár 6 tengelymozgás is elérhető, amely alkalmassá teszi  a gépet  a 3D megmunkálásokhoz.

A JOBS gépmonstrumai, mint például az EVER névre hallgató gép, kifejezetten a nehéz megmunkálási és nagy forgácsolási erőket igénybevevő folyamatokra lett kifejlesztve. Mozgó oszlopos, mozgó hidas és mozgó asztalos kivitelben is elérhető, ezzel lefedve a vevői igények széles skáláját. A géphez széles palettájából választható marófejek lehetővé teszik a különböző alakos munkadarabok megmunkálását is.

Az FFG szerszámgépek kiváló minőségét bizonyítja, hogy olyan vevőket tudhat magáénak, mint például a Boing, a Siemens, a Mercedes, az Audi, a BMW vagy az Alstom.

Kemény és szívós

Hardox_E4_bygge_072_cikkAz előadások sorát Jimmy Pettersson, az SSAB műszaki támogató mérnökének előadása zárta. A svéd acélóriás a közeljövőben elindítani tervezett hidrogénalapú (HYBRIT), környezetbarát acélgyártási technológia ismertetése mellett abba is bepillantást adott, hogy a cég termékeivel az ügyfelek ökológiai lábnyomának csökkentésére is törekszik. A több mint 40 éve a kopásálló acélok világszerte vezető szállítójának számító SSAB a jövőben minden kopásálló lemezét – formától, alaktól, hengerlési módszertől függetlenül – Hardox márkanéven forgalmazza. A Hardox használatával csökkenthető a szerkezetek tömege és a hagyományos lágyacélokhoz képest meghosszabbítja az acélszerkezetek élettartamát. A Hardoxból készített könnyebb teherautó konténer 10-20 %-kal, sőt, bizonyos felhasználási területeken ennél is jobban növeli a terhelhetőséget.Hardox Logotype_cikk Ezzel nemcsak alacsonyabb lesz az útjainkon futó teherautók száma, de üzemanyag megtakarítást is jelent és csökkenti a károsanyag-kibocsátást. Amikor pedig az acél eléri végső lejárati idejét, 100 %-ban újrahasznosítható új, szilárd, energiatakarékos termékké válik.

Fontos újdonság, hogy a Hardox kopásálló termékeket az SSAB immár cső és köracél kivitelben is tudja szállítani.

A Hardox kopásálló acél kiemelkedő tulajdonságai:

  • Síkbeli alakhűség: A síklapúság jó a gyártásnak és a megjelenésnek. A sík lemezeket könnyű egymáshoz hegeszteni anélkül, hogy problémát jelentene a hegesztési hézag.
  • Egyenletes vastagság: A szoros vastagsági tűrés garantálja, hogy a kész szerkezet az elvárásoknak megfelelően könnyű lesz. A lemez feldolgozásakor a milliméter töredéke is számít, mert a hajlítási erő és a visszaugrás közvetlen összefüggésben van a vastagsággal.
  • Csökkentett belső feszültség: A gyártás során történő gondos hőkezelésnek köszönhetően a Hardox kopásálló lemezeknek belső tulajdonságai egyenletesek. Ez azt jelenti, hogy a lemez sík marad, amikor kisebb darabokra vágják akár hideg-, akár melegvágással.

GreenCoat_E4_bygge_395_cikk

A meglévő és potenciális partnerek folyamatos informálása, szakmai „továbbképzése”  elengedhetetlen ahhoz, hogy emelni lehessen a hazai ipar színvonalát – ezt vallja a  Gordiusz Alfa és az SSAB. A két cég évek óta tartó együttműködése és a közösen megrendezésre kerülő szakmai napjaik alátámasztják ezen törekvéseiket a magyar gépipar és fémipar fejlődése érdekében.

SSAB

Gordiusz Alfa

További információ:

A SSAB honlapján.

A Gordiusz Alfa honlapján.