Autodesk Fusion 360: több, mint egy látványos CAD-eszköz

Az utóbbi időben rendszeresen írtunk a tervezési folyamatok és az alkotás jövőjét formáló különböző tendenciákra. Ezeknek az erőfeszítéseinknek „A dolgok megalkotásának jövője” összefoglaló nevet adtuk. Igyekeztünk azonosítani és elemezni a gépipari ágazatot befolyásoló technológiákat, üzleti modelleket és társadalmi változásokat, és három fő irányvonalat sikerült elkülönítenünk:

  1. A gyártási megoldások intellektuális és fizikai eszközei – tehát hogy hogyan történik a dolgok tervezése és gyártása – mindenki számára könnyebben elérhetővé válnak.
  2. A követelmények – az ügyfelek köre, tartózkodási helye és igényei – alapvető változásokon mennek át.
  3. A termékek maguk is egyre intelligensebbé és egymással összekapcsolhatóbbá válnak.

Ez az elmélkedési folyamat nem pusztán egy akadémikus agytorna. Keményen dolgozunk azon, hogy az eredményül kapott jövőképet termékekbe és szolgáltatásokba ültessük át, amelyek közül némelyek már most is elérhetők, némelyek fejlesztés alatt állnak, némelyek pedig egyelőre csak az Autodesk kutatási csoportjának távlati tervei között szerepelnek. Ebben a bejegyzésben az egyik olyan termékünkre szeretném felhívni a figyelmet, amely a dolgok megalkotásának jövőjéről szőtt elképzelés több fontos elemét már ma magában hordozza: Ez a termék a Fusion 360.

A dolgok megalkotásának jövőjét alakító három fő tényező

A dolgok megalkotásának jövőjét alakító három fő tényező

Autodesk Fusion 360: több, mint egy látványos CAD-eszköz

A Fusion 360 alapvetően az Autodesk felhőalapú gépészeti 3D modellezési eszköze. Mégpedig egy kiváló modellezési eszköz, amely sokkal többet kínál a hagyományos 3D CAD (felhőalapú és egyéb) képességeinél. Lehetővé teszi például a T-spline technológián alapuló szabadformájú modellezést és alakadást, a hálómodellezést, hatékony közvetlen modellezési és parametrikus modellezési megoldásokat, illetve olyan API-t használ, amelynek köszönhetően a rendszer külső gyártóktól származó megoldásokkal is tovább bővíthető.

Szilárd meggyőződésünk azonban, hogy a termékfejlesztés nem merülhet ki a geometria részletes ismertetésében. Éppen ezért a rendszert hatékony együttműködési, szimulációs, gyártási (például 3D nyomtatási és CAM-integrációs), illetve adatkezelő képességekkel egészítettük ki. A Fusion 360 fejlesztése során az a célunk, hogy egy átfogó és integrált termékfejlesztési platformot hozzunk létre.

A dolgok megalkotásának jövője már ma

A dolgok megalkotásának jövője felé vezető úton a Fusion 360 úttörő szerepet tölt be, mivel igazodik a fent ismertetett kulcsfontosságú tendenciák egyikéhez: a gyártási folyamat szellemi és fizikai alkotóelemeinek demokratizálásához.

Ezt a következőképpen éri el:

A Fusion 360 egy előfizetéssel igénybe vehető felhőalapú megoldás, ezért bármilyen szervezet, legyen nagy vagy kicsi, könnyebben és gyorsabban teheti elérhetővé felhasználói számára. Az üzembe helyezéséhez nincs szükség költséges informatikai erőforrásokra. A vállalkozások nem fognak rákényszerülni arra, hogy megkíséreljék előre megjósolni a hosszú távú igényeket, és nem kell megkötni a saját kezüket drága állandó licencekkel, amelyek aztán vagy kihasználatlanul maradnak, vagy képtelenek kezelni a csúcsidőben fellépő igényeket.

A Fusion 360-nal arra fizethet elő, amire valóban szüksége van, és az előfizetést az üzleti igények változásaihoz igazíthatja. A rendszer ráadásul megfizethető. Évente kb. 300 dollárba kerül az alaptermék, 1200 dollárba az Ultimate verzió, az amatőrök, alkotók, startup vállalkozások és diákok számára pedig ingyenesen érhető el.

Az eszköz hozzáférhetősége azonban csak egy része a történetnek. Amiről itt szó van, az a képességek olyan kifinomult és hatékony készletének az elérhetővé tétele, amely korábban csak vállalkozások egy szűk, megfelelő forrásokkal rendelkező köre számára volt hozzáférhető. Ezek a vállalkozások megengedhették maguknak olyan eszközök használatát, amelyeknek megtérülésére hosszabb időt kellett várni.

Ezek a hatékony képességek a következők:

Együttműködés

A tervezőcsapatok együttműködésének módja jelentős változásokon megy át. Az új ötletek és tervek létrehozásának módja egyre befogadóbb, kiszervezettebb és dinamikusabb lesz, és egyre több résztvevő bevonásán alapszik. Az együttműködés a tervezési osztály, sőt, akár a vállalat keretein is túlmutat. Az egyes termékek létrehozásában a beszállítói lánc tagjai, az ügyfelek és a közösségek is aktívabban és a tervezési folyamat korábbi fázisaitól kezdve közreműködnek.

A Fusion 360 sokféle eszközről hozzáférhető

A Fusion 360 sokféle eszközről hozzáférhető

A Fusion 360 programot a kezdetektől fogva együttműködési eszköznek tervezték, hogy ideális megoldásul szolgáljon olyan fejlesztési projektekhez, ahol az ötletek gyorsan változnak, a csoportmunka szervezetlen és közösségi alapú, és a megbeszélések központi témáját nem feltétlenül a geometriai elemek képezik. A Fusion 360 a nyomkövetési, véleményezési és megosztási eszközök, valamint a verziókezelési képességek megfelelő ötvözetével teszi lehetővé az ilyen típusú együttműködést.

A rendszer hamarosan további együttműködési képességekkel, például elosztott tervezési lehetőségekkel, az aktuális felhasználó jelölésére, illetve a tervezési folyamat szétosztására és összevonására szolgáló funkciókkal egészül majd ki. A felhőalapú kialakításnak köszönhetően a tervek bárhonnan, köztük az A360 Team alkalmazással rendelkező (iOS vagy Android) mobileszközökről is könnyen hozzáférhetők, így megelőzhetők azok a nehézségek, amelyeket a vállalati tűzfal által védett eszközökhöz és adatokhoz való hozzáférés okoz. Egy repülőgép fedélzetén vagy olyan helyen kell dolgoznia a terveken, ahol gyenge a Wi-Fi? A Fusion 360 kapcsolat nélküli módjának köszönhetően ez sem jelent gondot.

Szétosztás és összevonás a Fusion 360 programban (hamarosan elérhető)

Szétosztás és összevonás a Fusion 360 programban (hamarosan elérhető)

Szimuláció

A gyártási eszközök szélesebb körű hozzáférését a Fusion 360 kifinomult szimulációs képességei is támogatják (valamint azok a jelentős számítási erőforrások, amelyekhez a szimulációk ésszerű időn belül történő kivitelezéséhez szükség van). A Fusion 360 összeállítás-modellezési, mozgástanulmányok készítésére szolgáló, illetve renderelési és animációs képességeket is biztosít.

Mindezek hamarosan lineáris feszültség-, deformáció-, hő- és modális elemzési funkciókkal, illetve ejtési vizsgálati lehetőségekkel egészülnek ki. A program úgy van kialakítva, hogy ki tudja használni a felhő nyújtotta jóformán végtelen számítási teljesítményt az ilyen számításigényes műveletek elvégzéséhez, így mindenki számára elérhetővé teszi a nagy teljesítményű számítástechnika nyújtotta lehetőségeket.

Összeállítás-modellezés a Fusion 360 programban

Összeállítás-modellezés a Fusion 360 programban

Ha mindez nem lenne elég, a szimulációs képességek közvetlenül a CAD-eszköz részeként érhetők el, amelynek a használata megszokott és kényelmes megoldást jelent a tervezők és mérnökök számára. Néhány előzetes szimulációval anélkül ellenőrizhetik a termék használhatóságát, hogy ki kéne lépniük a CAD-eszközből, így az elemzők több időt és energiát fordíthatnak a részletes elemzések elvégzésére és a termék optimalizálására ahelyett, hogy pusztán a működőképességét igazolnák. Így csökkenthető az Autodesk vezérigazgatója, Carl Bass által „torpedójátéknak” hívott kötélhúzás a tervezők és az elemzők között, ami úgy fest, mintha a tervező csak annyit tudna kérdezni, hogy „B2?”, és az elemző csak annyit válaszolna, hogy „nem talált!”. Ez egy rendkívül hosszadalmas és alacsony hatásfokú folyamat, amely újra és újra megismétlődik, amíg az elemző kielégítőnek nem nyilvánítja a termék kialakítását.

Mozgástanulmány a Fusion 360 programban

Mozgástanulmány a Fusion 360 programban

Gyártás

Amint elkészül egy termék geometriája, a következő lépés a gyártás megtervezése. Ez a lépés gyakran jelentős mértékű átdolgozásokat eredményez, mert a tervezők sokszor állnak elő olyan tervekkel, amelyeket nem lehet hatékonyan legyártani, ha egyáltalán legyárthatónak bizonyulnak. A Fusion 360 hatékony, a termék részét képező CAM-képességekkel enyhít ezen a problémán, mivel lehetővé teszi a mérnökök számára a szerszámpályák meghatározását és a gyártási folyamat szimulációját. A Fusion 360 CAM-képességének ugyanaz a CAM-kernele, amely a HSMWorks és az Inventor HSM esetében is bizonyított már.

Felhőalapú renderelés a Fusion 360 programban

Felhőalapú renderelés a Fusion 360 programban

A Fusion 360 hatékony 3D nyomtatási képességeket is biztosít. A hálószerkezet előnézete, a nyomtatás előtti utolsó simítások lehetősége és az optimalizált támaszszerkezetek automatikus létrehozása megkönnyíti a tervezőknek a tervek előkészítését a 3D nyomtatáshoz.

A Fusion 360 sokféle ismert 3D nyomtatóval, köztük az Autodesk Emberrel is kompatibilis. Könnyen használható együtt különböző 3D nyomtatási segédprogramokkal, például az Autodesk MeshMixerrel.

A Fusion 360 CAM-képességei

A Fusion 360 CAM-képességei

Forrás autodeskforum.hu

További információ

Az autodeskforum.hu oldalon

Megosztás
[
    ]