Élménybeszámoló a Seco Tools AB svédországi gyárlátogatásáról

Tavaly májusban két hallgató számára lehetőség adódott, hogy egy három napos utazást nyerjenek a svédországi Fagerstaba, ahol egy Seco Tools AB gyárlátogatáson vehettek részt. Az utazás költségeit teljes egészében a Seco Tools Kft. finanszírozta. Ehhez „csupán” annyit kellett tenniük, hogy a BME Gyártástudomány és –technológia Tanszék és a Seco Tools Kft. közös szervezésű, összesen 14 fordulóból álló kvízjátékán az első két helyezés egyikét megszerezzék. A 3-10. helyezésig a résztvevők értékes Seco-s ajándékcsomagban részesültek A következőkben az utazásról olvashatnak egy rövid élménybeszámolót, ezzel is ösztönözve a BME-s gépész hallgatókat a következő hasonló kvízjátékban való részvételre.

cncmedia_orangehr

A nyertesek a márciusi eredményhirdetés során vehették át a díjakat, ekkor kaptuk meg repülő jegyeket, utasbiztosítást valamint a kinti részletes programtervet. Eljött május 4-e, indulás Svédországba. A valamivel több, mint kétórás repülőút után még kétórás autózás következett Stockholmból Fagerstaba a szállásig. Egy jó kedélyű vacsora során megismerkedhettünk Christer Hulteliddel, Közép- és Kelet-Európa régió marketing menedzserével, aki a kint létünk során volt a kísérőnk.

fagersta_production_unitsMásnap reggel a gyárlátogatás egy, a Seco Tools AB történelméről szóló előadással kezdődött. Sajnos már itt közölték velünk, hogy tilos a gyárban fényképezni, ezért nem tudok innen képekkel szolgálni. A történelmi áttekintés után végigvezettek minket a gyártóterületen. Fagerstaban a szerszámlapkák gyártása történik. A porok gyártásától kezdődően a bevonatoláson keresztül a csomagolásig mindent itt végeznek. A séta során megtekintettük a lapkák préselési, szinterelési, köszörülési, ellenőrzési és csomagolási folyamatát. A porgyártás- és a bevonatolás menetét a látogatók számára elkészített szemléltető maketteken és táblákon keresztül ismerhettünk meg, mivel ezeknek a technológiája minden gyártó számára féltve őrzött titok. A gyártás egész területét magas fokú automatizáltság, valamint tiszta, tágas, kellemetlen zajoktól, szagoktól mentes légkör jellemezi. A gyártó részleg után a cég filozófiájáról, marketing stratégiájáról és az általuk kiszolgált felhasználói területekről hallgattunk meg egy rövid előadást. Ezután következett a nap egyik leglátványosabb programja, a forgácsolási bemutató. Itt egy-egy munkadarab megmunkálását láthattuk megmunkáló központon és eszterga központon is. Mind a két megmunkálás előtt, a gépen kívül, egyenként bemutatták az alkalmazott szerszámokat, azok összeszerelését, majd működés közben is megnéztük és meghallgattuk, hogy mit tudnak. Az ebédet követően még két részleg előadásán vettük részt. Az egyik az Kutatás és Fejlesztés területe a másik pedig a HR területe volt. Az előbbinél bepillantást nyertünk, miként épül fel egy kutatási projekt, valamint élőben megnézhettük egy feltűzhető sarokmaró 3D-s modelljének elkészítését. A modell és a műhelyrajz megalkotásához körülbelül 30 perc elegendő is volt. A HR részlegen megismerhettük, hogy milyen programokkal támogatja a pályakezdőket és a diákokat a Seco, valamint hogy miként igyekszik dolgozóbarát munkakörnyezetet teremteni.

A gyárlátogatás élményértékét tovább fokozta az is, hogy mindegyik előadásnál csak mi ketten voltunk a hallgató közönség. A családias hangulat miatt, minden prezentáció vagy bemutató után ki tudott alakulni egy pár perces kötetlen beszélgetés, ahol bátran feltehettük kérdéseinket. Egy rendkívül tartalmas és hasznos programsorozaton vettünk részt, a délután végére el is fáradtunk kicsit. Christer azonban tartogatott még egy kis meglepetés programot számunkra az estére. A vacsora előtt elvitt minket egy segway túrára Fagerstaban. Miután ezt mindenki ép bőrrel megúszta, egy-két pohár sör kíséretében elfogyasztottuk vacsoránkat. Másnap a reggeli után pedig útnak indultunk vissza, Budapestre.

csoportkep_fagersta_segway

Bátran kijelenthetem, hogy minden várakozásunkat felülmúlta ez az utazás. Mindkettőnket lenyűgöztek a kint látottak, hallottak, valamint a bánásmód, amiben részesültük. Véleményem szerint diákként ritka dolog egy ilyen helyre eljutni, ezért ez egy rendkívül egyedülálló és különleges kezdeményezés a BME Gyártástudomány és –technológia Tanszék és a Seco Tools Kft. részéről.

Megosztás
[
    ]